VII. rész
A
lelkipásztorral folytatott beszélgetés és imádkozás után, felszabadult Ivon szíve. Vidáman, gondtalanul tevékenykedett,
otthon és a munkahelyén is. Az eltelt, egy hónap alatt, sokat változott minden
körülötte. Békesség és nyugalom volt a szívében és a lelkében. Megerősödött a
hite és ismét a régi volt. Edemmel együtt imádkoztak, dicsérték az Ur jóságát
és kegyelmét. Minden nap eszébe jutott az-az ige, amit hite szerint, neki küldött,
ígért az Úr.
„Egy rövid
szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek; Búsulásom
felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal
könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad.”
Ezen a szép júniusi
reggelen is éppen ezt az igét forgatta a szívében, amikor meghallotta a férje
kedves lépteit, amint a hálószobához közelget.
- Egyetlenem,
drágám, hozom a finom reggeli, csüccs
föl. – suttogta Edem, arra gondolva, talán a felesége visszaaludt.
Ivon felült
az ágyba és örömmel nyugtázta, milyen jó és áldott élettel ajándékozta meg őt a
Jó Isten. Egy odaadó férjjel, szép lakással, jó munkahellyel, ahová örömmel
megy minden nap.
- Gyere, bátran, már nagyon várom mit
készített nekem az én lovagom.
„Üdvözöllek
dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad! Mi szél hozott mondca' erre? És mi
vajon a szíved terve?”– viccelődött Ivon.
-„Szép vagy, mint a rózsaszál, Ó,
te kedves királylány!” - válaszolt tréfásan Edem és letette a hordozható kis
asztalkát Ivon elé az ágyra.
- Szeretem ezeket a gyönyörű
vasárnapi reggelek. Egy kis lustálkodás, szunyókálás, akár kilencig, finom
reggeli az ágyba, amit az én szeretett és nagyra becsült férjecském készít és
tálal. Hát van ennél boldogabb reggeli kelés? – mosolygott a férfira kedvesen a
nő.
- Vasárnap nem csak ezektől a nagyszerű
dolgoktól gyönyörű, hanem azért, mert egész napot együtt tölthetjük - simogatta
meg Edem felesége ragyogó haját.
- Itt van az első falat és az
első korty. Tudod ez mindig a tied. – villantotta meg mosolyát Ivon Apropó!
Falat! Gondolkodtál már arról hová mennyünk az idén nyaralni. Egy két, hét és
itt van a szünidő. A tavalyi Loire-völgyi nyaralásunk nagy
élmény volt. Azok a gyönyörű kastélyok, finom ételek és borok. Nagyszerű és
felejthetetlen látványt nyújtott.
- Valahogy el is felejtettem, hogy nyár jön és vele
együtt a nyaralás is. Olyan nagyon lefoglal a kutatás, amin dolgozom, éppen a
vége felé járok a megoldásnak. Remélem, hamarosan megtalálom az utolsó
láncszemet és akkor nagyot durran a felfedezésem – mondta izgalommal a hangjába
Edem.
- Te, te kis zseni – csókolta meg Ivon a férjét
lelkesen. Te, lánglelkű tudós férjecském! Na, látod ez is közbejátszott, hogy
beléd szerettem, mert bármihez fogsz azt teljes erővel, lelkesedéssel és hitel
teszed.
- Naaaaa! Ne
hozzál zavarba, édes egyetlenem. Mindig tudtam, hogy nem a szépségemért
szerettél belém, de megbocsátok, mert egy családban elég belőle egy – mondta
megnyerő mosollyal Edem. De most aztán
húzzunk bele, mert kicsit elbeszélgettük az időt. Vegyük sietősre a figurát, mert különben
elkésünk az Istentiszteletről.
Ivon kipattant az ágyból és amilyen gyorsan csak
tudott készülődni kezdett. Nem szeretet volna elkésni. Fél óra alatt indulásra
készen állt.
- Mehetünk! Indulás! Te még nem vagy kész? Mint egy
menyasszony olyan lassan öltözködsz, néz rám itt várlak az ajtóban teljes harci
díszben. – incselkedett a férjével Ivon
- Rögtön indulhatunk, légy türelemmel drágám, csak
még vissza kell mennem a bibliámért, meg a szemüvegemért – válaszolt kedvesen a
férfi.
Beültek a kocsiba, Edem elfordította az
indítókulcsot, de a motor meg sem mozdult. Még egyszer megpróbálta elfordította
a kulcsot, semmi.
- Valami baj van? – kérdezte a nő aggódva.
- Nincs semmi baj, csak egy kicsit makrancos a kis hölgy,
de mindjárt elindul –nyugtatta a feleségét a férfi.
Kulcsot kivette és ismét betette az indítózárba,
elfordította és az autó elindult. Már látták a gyülekezeti házat, a lámpa
zöldet mutatott, elindultak. Hirtelen egy nagy csattanás és utána néma csend.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése