" MIKOR REMÉNYTELEN VAGY, A LELKED TELE VAN SÖTÉTSÉGGEL. MIKOR VAN REMÉNYED A LELKED IS MEGTELIK FÉNNYEL" (Joyce Meyer)
2020. október 29., csütörtök
2020. május 12., kedd
Gyermek születik XII. rész
XII.
Az örömtől és az izgalomtól, Edem nem érzett fáradságot, pedig az utóbbi napokban alig aludt. Boldogan ült be a kocsiba, gázt adott és teljes szívéből hangosan énekelt, egész úton, hazafelé. Dicsérte az urat „Szállni fogunk, egy nap majd szállni fogunk, egy nagy jelre, majd ezen a világon átutazunk…”. Az előszobába levette a cipőjét, bement a nappaliba és ekkor, elemi erővel buggyantak ki belőle a köszönet és hála szavai, csak mondta, mondta és mondta.
- Megváltó Jézus, Uram és Istenem, Istenem és mindenem, aki keresztáldozatod által megváltottál minket, köszönöm, hogy megszabadítottál a félelemtől, a szomorúságtól, a kétségbeeséstől, meggyógyítottad az én drága, egyetlen feleségemet…
Annyira magával ragadta az ima ereje, észre sem vette, hogy már sötétedni kezdet, nem látta a körülötte lévő földi világot, mert a hálaadás dicsőséges ragyogás töltötte be a szívét és ez ragyogta be a szobát is. Egyszer csak úgy érezte, valaki megérintette a vállát. – Mi volt ez? Ki volt ez? Van itt valaki? Vagy csak a képzelet játszik velem? Már este van? Nahát, észre sem vettem! Hogy elszaladt az idő – nézett körül a férfi, a szobában és felkapcsolta a villanyt. – Holnap, vagy holnap után, már Ivon is itt lesz velem. Édes Jó Istenem én olyan boldog vagyok. Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - tárta ki a karjait, mint aki az egész világot magához akarná ölelni. - Megyek, rendbe szedem magam és lefekszem, hogy holnap kipihenve és erőteljesen állhassak az én drága feleségem szemei elé, mert lát engem, lát az én egyetlenem!
- Jó reggelt, jó reggelt! – Ébresztette a nővér Ivont – hogy aludtunk? – tette le a gyógyszeres tálcát az asztalra.
- Köszönöm, végigaludtam az éjszakát, csak most ébredtem fel, amikor bejött. – válaszolta Ivon.
- Ma sem fogunk unatkozni kedves, a doktor úr, különböző vizsgálatokat írt ki, önnek, ezért most nem ehet a reggelit.
- Milyen vizsgálatokat? – kérdezte az asszony kíváncsian.
- Először is vér, vizelet, másodsorban tüdőröntgen, nőgyógyászat és persze nem utolsó sorban belgyógyászati vizsgálat – olvasta fel egyhuzamban a nővér.
- Mind ezt ezen az egy napon?
- Igen, ha belefér, akkor mind megcsináljuk még ma. Nem kell félni, majd a beteghordó jönni önért, és mindenhová „Mercedesszel” viszi.
- Hűűűűűű! De jó dolgom lesz – nevetettet Ivon.
- Na, jól van, én megyek, legyen szép napja, és semmi pánik, a nehezén már túl van. Csak szépre és jóra gondolni, csak pozitívan gondolkodni – mondta mosolygott a nővér.
Amint az ápolónő elhagyta a kórtermet, Ivon felkelt az ágyból, belebújt a papucsába, felvette a köntösé, magához vett mindent, ami a tisztálkodáshoz kellett és elindult fürödni.
- Milyen gyönyörű a világ, még a kórházi folyosónak is tudok örülni, mindennek, ami körülvesz. Igen mindennek örülök, amit látok, mert láthatom. Édes Istenem nem tudom meghálálni soha, hogy visszaadtad a látásom és most itt mehetek egyedül, nem vagyok senkinek sem a terhére és nem szorulok segítségre. Köszönöm Uram! – gondolta örömmel Ivon. Amikor végzett a tisztálkodással visszaindult a szobájába, ám ekkor egy ismerős hangot hallott
- Ivon, várj meg, ne siess olyan nagyon!
Az asszony megfordult és meglepetésére a lelkipásztort látta közeledni, sietősen.
- Korán jöttem, hogy a vizitek és vizsgálatok előtt beszélhessük és imádkozzunk együtt.
- Te tudtad, hogy felébredtem a kómából? Gyere, menjünk a társalgóba ott nyugodtan beszélgethetünk – mondta Ivon a pásztornak.
A társalgóban éppen nem tartózkodott senki. Leültek egy asztalhoz.
- Igen tudtam – kezdte a beszélgetést a lelkipásztor. – Ugyan is Edemmel napi kapcsolatban voltunk, mindennap informált az állapotodról. Ő mondta, hogy már jól vagy és hamarosan haza engednek. Míg kómába feküdtél, addig is voltam itt egy párszor. Tudnod kell Ivon, hogy az Isten a karjába tartott téged és addig ringatott, amíg fel nem ébredtél. A gyülekezetben is nagyon sokan imádkoztak érted és a mi Urunk meghallgatta a közbenjárásunkat. – Egy igét hoztam neked, ha megengeded fel is olvasnám.
„Mert a milyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. A milyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt. Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain; Azokon, a kik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatairól, hogy azokat megcselekedjék. Az Úr a mennyekbe helyeztette az ő székét és az ő uralkodása mindenre kihat. Áldjátok az Urat ő angyalai, ti hatalmas erejűek, a kik teljesítitek az ő rendeletét, hallgatván az ő rendeletének szavára.”
- Köszönöm! – sóhajtott egy nagyot, az asszony olyan nagyot, mint akiről mázsás súlyok hullottak le. – Ámen és halleluja! – emelte fel a szívét és kezét Isten felé Ivon.
- Naaaaa! még csak ez hiányzott, nem elég, hogy meg sem tudjuk közelíteni a célszemély Védelmező angyalok miatt, most Isten felkent szolgálója is gyengíti az erőnket –dühöngött magából kikelve a Pusztító.
- Jaaaaaj, de fájt! Nem akarom hallani - futott el szélsebesen Kétségbeesés utána lóhalálában a többi ott ólálkodó, kisebb, nagyobb démon.
- Gyáva népség! Hová futtok? - Dörrent rájuk a Pusztító – gyertek vissza, nem hagyhatjátok el az állásainkat. Dugjátok be inkább a fületeket, akkor nem halljátok, a tudjátok kinek az üzenetét. Azonban hiába kiabált, a többiek már árkon-bokron túl voltak.
2020. május 9., szombat
Gyermek születik IX. rész
IX. rész
A betegszobához érve, félve kukucskált be az ajtón. Ugyan az
a látvány fogadta, mint tegnap, tegnapelőtt. Felesége, éppen úgy feküdt, ahogy
eddig is, mozdulatlanul a világtól elzárt állapotban.
- Korai volt az öröm. Talán, csak a képzet játszott velem –
nézte szomorúan a feleségét Edem, és elindult az orvosi szoba felé, hogy
megkérdezze, volt-e valamiféle változás a felesége állapotában az elmúlt naphoz
viszonyítva. Minden alkalommal abban bízott, hogy az orvos azt mondja majd, - „
a felesége felébredt a kómából” azonban az elmúlt két hétben akár hányszor
feltette a kérdés, a válasz - „SAJNOS NEM.”
Lógó orral indult az orvosi szoba felé. Ahogy közeledett
lassította a lépteit, hogy minél később hallja a rossz hírt.
- Jó napot kívánok doktor úr, Berger Edem – nyújtotta kezét
üdvözlésre. A feleségem állapota felől érdeklődőm, észleltek valami kis
változás az elmúlt naphoz viszonyítva.
- Tisztelt uram, örömhírrel szolgálhatok. Az ön kedves
felesége, a kora reggeli órában, hét óra magasságában, felébredt a kómából.
Igaz az ébrenléte nem tartott hosszú ideig. Beszélt a nővérrel, majd hirtelen
elaludt.
- Jaaaaaj! Ismét kómába eset? – kérdezte kétségbe esve a
férfi.
- Nyugodjon meg uram. Nem! Az ön feleségének az
agytevékenysége most már a normális állapotot mutatja. Hamarosan ismét ébren
lesz, akkor beszélhet vele.
- És a szeme? Mikor veszik le róla a kötést? Látni fog ugye?
Látni fog? – hadarta Edem.
- A kötést még rajta kell hagynunk egy-két napig, addig
legyen türelemmel. Orvos vagyok nem jós. Csak akkor tudok biztosat mondani,
amikor a feleségét megszabadítjuk a fáslitól. Ugye, amíg kómába volt nem tudtuk
kontrollálni a látását, de mi mindet megtettünk, amit emberileg és orvosilag
tehettünk.
- Nagyon köszönöm doktor úr, nagyon köszönöm – hálálkodott a
férfi. Most bemehetek a feleségemhez?
- Sajnos, nemet kell mondanom, mivel éppen vizitet akarunk
tartani. Meg kell vizsgálnom a feleségét, utána természetesen nincs semmi
akadálya, addig fáradjon talán a büfébe – mutatott az ajtó felé a doktor.
- Mennyi időbe telik a vizsgálat? Mikor mehetek be a
feleségemhez?
- Az attól függ, de egy óra múlva talán. Viszlát!
Edem remegő szívvel, nyugtalanul kavargatta a kávéját – Ivon
felébredt ujjongott örömmel és már alig várta, hogy megfoghassa kezét, az
imádott feleségének és szólhasson vele. – Hát még sem hallucináltam, a hang,
amit hallottam igazi volt, Ivon vár rám. Köszönöm Mindenható, köszönöm, hogy
meghallottad könyörgésem és kiáltásom. Visszaadtad öt nekem, köszönöm Uram!
Ahogy a feleségére gondolt könny csordult ki a szeméből. Nagyon lassan telt az
idő, hiába nézegette az óráját, csak nem akart gyorsabban járni az óramutató.
- Még mindig van negyed óra – bosszankodott Edem. Tovább nem
ücsörgök itt, felmegyek és az ajtó előtt várom, meg mikor lehet bemenni végre.
A folyóson, ide-oda járkált izgalmában. Egyszer csak kinyílt az ajtó és egy
nővér lépet ki.
- Uram ön vár a bebocsátásra? – kérdezte mosolyogva.
- Igen! – mondta gyorsan Edem.
- Tessék! Már várják! Intet az ajtó felé a nővér.
A férfi szorongva lépet be a kórterembe, nem tudta mi vár
rá. Azonban, örömmel töltötte el a szívét. Ivon feltámasztott párnák
segítségével ült az ágyban, és mosolygott.
Valaki nagyon szeretne önnel beszélni – mondta Ivonnak a
nővér.
- Edem az érzem az illatát. Edem te vagy ugye? - kérdezte
Ivon izgatottan és kinyújtotta kezét.
- Én vagyok szerelmem – fogta meg az asszony kezét a férfi,
és csókkal borította el mind kettőt. – Itt vagyok Ivon, és most már te is itt
vagy, újra. Jó Isten lenézett ránk, megkönyörült rajtunk, és visszaküldött
hozzám. Nagyon szeretlek és örökké szeretni foglak! – mondta boldogan Edem.
Ivon egy nagyot sóhajtott és hátra döntötte a fejét a
párnára. – De jó, hogy itt vagy! Nagyon vártalak. Nagyon! Úgy hiányoztál! Úgy szeretnélek látni, de ezt a kötést még
mindig nem vették le – hajtotta oldalra a fejét Ivon.
- Most már minden rendbe lesz, egy-két nap és ez is
megoldódik. Ne félj, nem hagylak többé egyedül. – mondta Edem.
2020. május 8., péntek
Gyermek születik VIII: rész
VIII. rész
Vajon reggel van, vagy még éjszak? Olyan nagy a
csend, egészen biztos, alszik még Edem, mivel nem hallom a megszokott zajokat.
– gondolta Ivon. Azonban hirtelen furcsa érzés kerítette hirtelen hatalmába.
Oda nyúlt ahol a férje szokott aludni, keze a
levegőbe landolt, a semmibe. Mi van, mi történt, hol vagyok? Fel akart ülni,
azonban nem sikerült, mert valami az ágyhoz szögezte. Próbálta kinyitni a
szemét, de nem tudta. Ekkor döbbent rá,
ijedten, hogy be van kötve mindkét szeme.
- Van itt valaki? Kérem, hallanak engem? Segítsen
már valaki! - Kiabált elhaló hangon kétségbe esve az asszony.
- Itt vagyok. Ne féljen, nincs semmi baj. – szólt
egy ismeretlen hang Ivonhoz.
- Ki maga, hol vagyok, mi történt velem, miért van
bekötözve a szemem és miért vagyok az ágyhoz kötözve? - hadarta el egy szuszra
félelmeit az asszony..
- Nyugodjon meg kedves. Kórházba van baleset történ
önnel.
- Maga kicsoda? Mi történt velem, miért vagyok itt?
A férjem hol van, Ő is itt van? Mondjon már valamit! – türelmetlenkedett Ivon.
- Ne izgassa fel magát, az nem tesz jót az ön
állapotában - nyugtatta az ismeretlen és megigazította párnáját és takaróját.
- Miért kötözték be a szemem, megvakultam? – kérdezte
nyugtalanul a Ivon.
- Most pihenjen még egy keveset, nem sokára jön az
orvos és mindent elmond önnek.
- Kérem, csak annyit mondjon, a férjem jól van? –
tudakolta gyengülő hangon az asszony. Választ azonban nem kapott és tudta, hogy
az ismeretlen már nincs a helyiségben. Páni félelem lett úrrá rajta, mert
bárhogy is igyekezett, nem tudott visszaemlékezni, mi történt vele, hogy került
a kórházba. Félelemérzete egyre fokozódott, reszketni kezdett rémületébe, mikor
arra gondolt a férje talán már nem is él, különben itt volna vele és fogná a
kezét. Nem hagyná egyedül, befáslizott szemmel az ágyhoz kötözve. Hirtelen
elaludt, minden átmenet nélkül.
Edem az ebédlő asztalnál ült, lehajtott fejjel és
imádkozott.
– Tudom Uram sokat vétkeztem ellened, megbántam
mindent, amit elkövettem. Bocsásd meg bűneimet, vétkeimet és hallgasd meg
imádságom. Uram, én most nem magamért, hanem
Ivonért, a feleségemért kiáltok hozzád. Kérlek, áraszd rá kegyelmed, gyógyító
keneteddel járd át a testét. Kérlek,
uram hallgasd meg könyörgésem! – kinyitotta a bibliát és fennszóval olvasta
kezdte az igét.
„A ki megbocsátja minden bűnödet,
meggyógyítja minden betegségedet, Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és
irgalmassággal koronáz meg téged. A ki jóval tölti be a te ékességedet, és
megújul a te ifjúságod, mint a sasé…”
Edem felállt a székről, térdre borult, úgy
folytatta az imádságot. - Uram Istenem küld el Ivonhoz az élő igédet, tégy csodát, kérlek, ébreszd
fel őt a komából, adj neki új életet és én megígérem szolgálni foglak Téged
egész életemben. Tudom Istenem, hogy Te nem az érdemeink szerint osztod
ajándékai, hanem ingyen, kegyelemből. – Edem, nem tudott felállni, ereje
elhagyta, és elkezdett fájdalmasan sírni. Ekkor egy hangot hallott.
- Hagyd abba, ne sírj, öltözz fel és indulj a
kórházba Ivon, nagyon vár!
A férfi abbahagyta a sírást, feltápászkodott a
padlóról. Az ajtóhoz ment, kinyitotta, de nem látott senkit. Kiment a kertbe
talán onnan szólt valaki a nyitott ablakon át.
- Van itt valaki? – nézett körül kíváncsian, de
senki sem felelt, és nem látott senki emberfiát sem a kertben sem a ház előtt.
- Mi volt ez? Sehol senki – gondolkodott el a hallottakon a
férfi „ Ivon nagyon vár”. - Óóóóó! Én balga! Annyira sajnáltam magam, hogy nem
figyeltem a Szent Lélekre. Háááát persze, hogy a Szent Lélek szólt hozzám! Ő volt! – lelkendezett Edem.
Gyorsan összeszedte magát, megmosta az arcát,
rendbe szedte a ruházatát, körül nézett a lakásban és betette a hűtőbe a dél
óta rá várakozó ebédet. Amilyen gyorsan csak tudott, mindent a helyére rakott
és indult a kórházba. A kocsiba azon kapta magát, hogy énekel és öröm tölti el
a szívét - „meggyógyítod, aki szenved, mennyei erővel, a fájdalmas lelkűt
betöltöd örömmel…”
- Nem szeretek erre menni, mindig eszembe juttatja
azt a szörnyű balesetet. Sajnos másfelé nem tudok, mivel egyirányúak ezek az
utcák. No de félre a múlttal, vár Ivon!
A parkolótól szinte futva tette meg az utat a
kórház bejáratáig. Onnan már látta az ablakot ahol a felesége feküdt.
- Mindjárt ott vagyok! Egy, két perc és minden kiderül. „Ivon nagyon
vár!” 2020. május 7., csütörtök
Gyermek születik VII. rész
VII. rész
A
lelkipásztorral folytatott beszélgetés és imádkozás után, felszabadult Ivon szíve. Vidáman, gondtalanul tevékenykedett,
otthon és a munkahelyén is. Az eltelt, egy hónap alatt, sokat változott minden
körülötte. Békesség és nyugalom volt a szívében és a lelkében. Megerősödött a
hite és ismét a régi volt. Edemmel együtt imádkoztak, dicsérték az Ur jóságát
és kegyelmét. Minden nap eszébe jutott az-az ige, amit hite szerint, neki küldött,
ígért az Úr.
„Egy rövid
szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek; Búsulásom
felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal
könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad.”
Ezen a szép júniusi
reggelen is éppen ezt az igét forgatta a szívében, amikor meghallotta a férje
kedves lépteit, amint a hálószobához közelget.
- Egyetlenem,
drágám, hozom a finom reggeli, csüccs
föl. – suttogta Edem, arra gondolva, talán a felesége visszaaludt.
Ivon felült
az ágyba és örömmel nyugtázta, milyen jó és áldott élettel ajándékozta meg őt a
Jó Isten. Egy odaadó férjjel, szép lakással, jó munkahellyel, ahová örömmel
megy minden nap.
- Gyere, bátran, már nagyon várom mit
készített nekem az én lovagom.
„Üdvözöllek
dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad! Mi szél hozott mondca' erre? És mi
vajon a szíved terve?”– viccelődött Ivon.
-„Szép vagy, mint a rózsaszál, Ó,
te kedves királylány!” - válaszolt tréfásan Edem és letette a hordozható kis
asztalkát Ivon elé az ágyra.
- Szeretem ezeket a gyönyörű
vasárnapi reggelek. Egy kis lustálkodás, szunyókálás, akár kilencig, finom
reggeli az ágyba, amit az én szeretett és nagyra becsült férjecském készít és
tálal. Hát van ennél boldogabb reggeli kelés? – mosolygott a férfira kedvesen a
nő.
- Vasárnap nem csak ezektől a nagyszerű
dolgoktól gyönyörű, hanem azért, mert egész napot együtt tölthetjük - simogatta
meg Edem felesége ragyogó haját.
- Itt van az első falat és az
első korty. Tudod ez mindig a tied. – villantotta meg mosolyát Ivon Apropó!
Falat! Gondolkodtál már arról hová mennyünk az idén nyaralni. Egy két, hét és
itt van a szünidő. A tavalyi Loire-völgyi nyaralásunk nagy
élmény volt. Azok a gyönyörű kastélyok, finom ételek és borok. Nagyszerű és
felejthetetlen látványt nyújtott.
- Valahogy el is felejtettem, hogy nyár jön és vele
együtt a nyaralás is. Olyan nagyon lefoglal a kutatás, amin dolgozom, éppen a
vége felé járok a megoldásnak. Remélem, hamarosan megtalálom az utolsó
láncszemet és akkor nagyot durran a felfedezésem – mondta izgalommal a hangjába
Edem.
- Te, te kis zseni – csókolta meg Ivon a férjét
lelkesen. Te, lánglelkű tudós férjecském! Na, látod ez is közbejátszott, hogy
beléd szerettem, mert bármihez fogsz azt teljes erővel, lelkesedéssel és hitel
teszed.
- Naaaaa! Ne
hozzál zavarba, édes egyetlenem. Mindig tudtam, hogy nem a szépségemért
szerettél belém, de megbocsátok, mert egy családban elég belőle egy – mondta
megnyerő mosollyal Edem. De most aztán
húzzunk bele, mert kicsit elbeszélgettük az időt. Vegyük sietősre a figurát, mert különben
elkésünk az Istentiszteletről.
Ivon kipattant az ágyból és amilyen gyorsan csak
tudott készülődni kezdett. Nem szeretet volna elkésni. Fél óra alatt indulásra
készen állt.
- Mehetünk! Indulás! Te még nem vagy kész? Mint egy
menyasszony olyan lassan öltözködsz, néz rám itt várlak az ajtóban teljes harci
díszben. – incselkedett a férjével Ivon
- Rögtön indulhatunk, légy türelemmel drágám, csak
még vissza kell mennem a bibliámért, meg a szemüvegemért – válaszolt kedvesen a
férfi.
Beültek a kocsiba, Edem elfordította az
indítókulcsot, de a motor meg sem mozdult. Még egyszer megpróbálta elfordította
a kulcsot, semmi.
- Valami baj van? – kérdezte a nő aggódva.
- Nincs semmi baj, csak egy kicsit makrancos a kis hölgy,
de mindjárt elindul –nyugtatta a feleségét a férfi.
Kulcsot kivette és ismét betette az indítózárba,
elfordította és az autó elindult. Már látták a gyülekezeti házat, a lámpa
zöldet mutatott, elindultak. Hirtelen egy nagy csattanás és utána néma csend.
Gyermek születik VI. rész
VI. rész
- Ivon! Ne kárhoztasd magad,
Isten sem kárhoztat téged. Ő, megbocsátotta minden bűnüket és vétkünket sőt,
még azt is amit ezután követünk el – mondta kedves határozott hangon a lelkész.
Ivon felemelte a fejét a férjére
nézett, megtört, könnyező szemekkel. A férfi feléje nyújtotta segítően a kezét.
Ivon belekapaszkodott, mert fel akart állni, de lábai nem engedelmeskedtek. Úgy
érezte, minden erő kiszállt belőle és visszarogyott a térdeire.
- Uram itt vagyok – hajtotta le
bűnbánó megadással a fejét.
- Ne zavarjuk! Most hagyjuk őt,
imádkozni – szólt a lelkipásztor a Edemnek, aki éppen arra készült, hogy
felsegítse a feleségét a térdeiről.
- De hát nem tud felállni, egy
jártányi ere sincs – suttogta a férfi.
- Nem kell őt féltened, most már,
nem – mondta a lelkész és visszament a pulpitusra. Zenészek befejezték a dalt,
a gyülekezet kíváncsian várta, mit fog mondani a pásztoruk, mi történt. Ő
azonban folytatta az ige hirdetését.
- „Mert a hegyek eltávoznak, és a
halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem
szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad.”
- Milyen jó és könyörületes vagy
Uram, hogy megbocsátasz. Hányszor, de hányszor tagadtalak meg Téged, Te még is
lehajolsz hozzám, igéden keresztül, vigasztalsz, és bátorítasz. Uram köszönöm,
hogy leszaggattad rólam a láncokat, ami fogva tartott. Most már könnyűnek érzem
a szívem, elhagyott a kétség a reménytelenség és az örökösen marcangoló vágy.
Nem akarok többé a saját akaratomtól és vágyaimtól vezérelve élni. Átadom
Neked, szívem, lelkem és mindenem, ami vagyok. Kérlek légy az én életem Ura és
Istene, aki támogat, tanít, vezet, azon az úton, amin mennem kell. - imádkozott
Ivon.
Férje nagy örömöt érzet a
bensőjébe, ahogy nézte az asszonyt. Azt érezte, hogy valami megváltozott,
valami más lett, valami jó történt itt és most.
- Nagy az Isten kegyelme! Kedves
testvéreim, ma is megtapasztaltuk és saját szemeinkkel láthatjuk az Ő
kegyelmének kiáradását. Ahogy már sokszor, úgy ma is, több testvérünket
megérintett Isten igéje. Tudjuk és hisszük, hogy az Ő keze nem rövidült meg, hogy
meg ne szabadítana, fülei sem süketültek meg, hogy meg ne hallana. Ezért, ha
valaki, segítségül hívja, Őt megsegíti, megszabadítja és az igazság útjára
vezeti.
„Közel van az ÚR a megtört
szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti. Sok baja van az igaznak, de
valamennyiből kimenti az ÚR.” - Kedves testvérek ezzel a buzdító, bátorító
igével bocsátalak útra titeket. A mai napon berekesztem az Istentiszteletet, de
a jövő héten ismét várunk benneteket. – mondta a Gyülekezet pásztora.
- Edem, türelmesen várta, hogy a
felesége mikor fejezi be, az imát, nem akarta megzavarni. Leült a székre és
elkezdte a táskába bepakolni a bibliát a szemüvegét és a termoszt, amibe hűsítő
víz volt. Közben a teremben halkult a zsongás, egyre kevesebben lettek. Voltak,
akik a székeket pakolták, mások beszélgettek, a zenészek a hangszereket raktál
el.
- Már vége is van az
Istentiszteletnek? – nézett fel Ivon csodálkozva.
- Bizony drágám, már vagy húsz
perce befejeződött- mosolygott feleségére Edem.
- Észre sem vettem – nyújtotta kezét
az asszony.
A férfi mind a két kezével
megfogta a feleségét és finoman, nehogy fájdalmat okozzon neki felsegítette őt
a térdepelésből majd a székre ültette és ő is leült mellé.
- Kérsz vizet? Biztosan
megszomjaztál angyalom?
- Igen, nagyon szomjas vagyok –
mondta az asszony és megsimogatta a szeretett férfi kezét.
- Rögtön adom, egy pillanat, csak
kiveszem a táskából – mondta Edem és átnyújtotta a termoszt a feleségének, aki
úgy kortyolta a vizet, mint a sivatagi homok.
- Köszönöm! Ez nagyon jól eset,
nem is tudtam, hogy ilyen szomjas vagyok – nevetett Ivon.
Körül nézett és látta, hogy egy,
két ember van már csak rajtuk kívül a helységben.
- Lassan indulnunk kellene, nem
gondolod? – nézett a feleségére Edem.
- Bizony, bizony itt az idő,
induljunk – mondta huncut mosollyal az
asszony.
Ivon elrendezte a dolgokat és
amikor minden rendben talált, elindultak kifelé. A terem felénél megállította
őket a lelkipásztor.
- Edem! Van még egy pár percetek?
Szeretnék, veletek beszélgetni mielőtt elmennétek.
- Miről lenne szó – kérdezte
Edem.
- Úgy éreztem az Istentisztelet
alatt, hogy Ivon nagy bajba van, és egyedül nem tud kimászni belőle. Lehet,
hogy a te hited is megingott. Ezért Ivon magára maradt, nem sikerült a csávából
kikeverednie. Amennyiben beszélni szeretnétek, róla szívesen meghallgatnálak
benneteket, és ha tudok, segítek.
- Igen! Segítségre van
szükségünk. Egyedül nem boldogulunk, elgyengültünk mind a ketten, nincs erőnk
és hitünk a harchoz Az ellenség körbe vett bennünket - mondta elhaló hangon
Edem.
Gyermek születik V. rész
V. rész
- Nem, nem és
nem! Már az enyém volt, az enyém! Nem hagyom, hogy kicsússzon a karmaim közül. -
Ordította magából kikelve a Reménytelenség, és nagyot perdült saját tengelye
körül.
- Ne üvöltöz
annyira, inkább gondolkozzunk és cselekedjünk. – csitította őt a Kétség.
-
Gondolkozzunk, gondolkozzunk! Könnyen mondod, nem téged penderíttettek ki egy
szempillantás alatt a nő szívéből, és a teremből, barátocskám, hanem engem.
Pedig már nagyon befészkeltem magam, jó mélyen. – mondta ingerülten a
Reménytelenség.
- Mi az, hogy
nem engem? De igen, is én is repültem veled együtt. – Emelte fel hangját a
Kétség
- Nagyszerű,
bravó, te győztes hadvezér – gúnyolódott a Vágy.
- Mindig azt
hangoztatod, hogy te vagy a legerősebb. Bíztam benned! De együtt penderültünk
ki, mind a hárman, de olyan hirtelen, hogy nem is tudom ki legyőzött le
bennünket – vicsorgatta fogait Kétség.
- Elég! Fog
be, vagy megbánod! – szólt fojtott hangon a Reménytelenség, és egy nagy
ugrással a gyülekezeti ház tetején termet. Két cimborája követte és kíváncsian
várták mi következik.
- A házba, nem tudunk bemenni, hisz saját szemetekkel
látjátok miért. – Mutatott teátrálisan a terem felé. Láttatjátok, mennyien
vannak, minden emberre jut egy, de van, akire kettő-három is. –mondta a
reménytelenség határozottan.
- Ez eddig
nem jelentett problémát neked, ó hatalmas,
mindent tudó
és mindenkit legyőző mester. – szólt csúfondárosan a Vágy.
- Nem is az
angyalok jelentik a problémát, hanem az a könyv ott a pulpituson – rázta a
fejét keserűen a Reménytelenség.
- Csak nem ijedtél
meg egy könyvtől? Én észre sem vettem. Mi olyan rémisztő egy ilyen könyvön? –
nézett csodálkozva rá a Kétség.
- Még hogy a
könyv penderített bennünket - kacagott hisztérikusan a Vágy.
- Ostobák!
Persze, hogy nem az könyv repített ki az asszonyból egyikünket sem, és a
teremből sem. Ne nézzetek idiótának, nem ezt mondtam. Ha figyelnétek, akkor feltűnne,
hogy a csak a problémát okozta a könyv, és nem a tettlegességet. Amikor az
ember olvasni kezdett belőle, én egyre gyengültem, csak gyengültem, nem
értettem mi történik. – rázta meg fejét értetlenül a Reménytelenség
- Ezt éreztem
én is. - fészkelődőt a Kétség.
- Egyszer
csak az asszony az Ő nevét kiabálta és Őtőle kért segítséget. Hirtelen egy nagy
ütést éreztem a tarkómon és itt voltam veletek. – mondta felháborodottan a
Reménytelenség.
- Ááááááá!
Tehát ez történt! Ne izgulj nem lesz semmi baj, bátran elmondhatod a főnöknek. Máskor
is megtapasztaltuk, hogy egy szempillantás alatt, a finom emberi testből a
semmibe kerültünk. Fel a fejjel, engem is kipenderítettek. – mondta a Kétség.
- Na, na! Álljunk meg egy szóra! Ti félre
értetek, én egyáltalán nem vagyok elkeseredve, nem vagyok magam alatt, mert
tudom, hogy a csatát most elvesztettem, de a háborúnak még nincs vége. Nem
olyan vagyok, aki egy kis kellemetlenség miatt feladja. Most jön az igazi móka,
visszahódítani
az asszony szívét, és utána tálcán átnyújtani azt a Főnöknek. – vigyorgott
kajánul a Reménytelenség.
- Nem lesz
könnyű dolgod, mert a nő szíve most ismét megújul és látta vele Őt. – mondta
szkeptikusan a Kétség.
- Van egy
gyenge pontja az asszonynak, ha azt sikerül, elkapnunk, ismét nyert ügyünk
lesz. – vigyorgott kajánul a Reménytelenség.
- Elkapjuk! –
ujjongott a vágy.
- Ez a nő a
miénk, nem engedjük ki a markunkból. Éppen hogy újra meghallotta az Ő hívó
szavát, még könnyű lesz visszahódítani. – vicsorította fogát a Reménytelenség.
Gyermek születik IV. rész
IV. rész
Már javában tartott az
Istentiszteleti összejövetel, mikor megérkeztek a gyülekezetbe. Dicsőítő
szolgálat, éppen az utolsó dalt játszotta. Hogy, hogy nem, Ivon kedvenc dalát –
„van, aki megtartja ígéretét…”
- Igen van, aki megtartja, van,
aki nem… Nem is tudom, minek járok én ide, az egész, csak egy nagy, hum-buk.
Csak is Edem miatt jövök, mert nem akarom megbántani, úgy is van neki éppen
elég gondja. Még hogy megtartja ígéretét!?
- Ugyan már! – gondolta gúnyos
mosollyal az asszony. A férfi éppen ekkor nézett a feleségére és látta, hogy
mosolyog.
- Szeretem látni a gyönyörű
mosolyát, a csillogó szemét, ahogy együtt énekli a dicséretet a gyülekezettel.
Szinte kivirul ilyenkor. Csak is az ö kedvéjért, csak is miatta jövök minden
vasárnap, hogy örömet szerezzek neki. – nézett meghatotta Edem a feleségére.
- Kedves testvérek! - kezdte el
prédikációját a gyülekezet pásztora. A mai napon is azért jöttünk össze, hogy a
Mindenható Istent keressük, hálát adjunk, jóságáért, szeretetéért. Isten
egyszülött fiát adta értünk, hogy megszabadítson bennünket a bűnökből és az
átok alól.. Jézus megígérte nekünk, hogy ha ketten egy
akaraton lesztek a földön minden dolog felől, a mit csak kértek, megadja néktek
a mennyei Atya.
- Na már megint ez a kamu duma!
Mi már öt éve vagyunk egy akaraton, öt éve hallgatom ugyan ezt a szöveget - egy
akaraton, meg megáldja - na, eddig nem nagyon sikerült az ígéretét megtartania.
Már bánom, hogy eljöttem, csak felidegesítem magamat ezzel a hamis, álszent
szöveggel - dohogott magába Ivon. Megfogta a férje kezét, hogy csillapítsa a
benne felgyülemlett indulatot.
- Jó hogy nem szóltam reggel. Pedig
már a nyelvemen volt, hogy semmi kedven eljönni, az Istentiszteletre és hagyjuk
ki a ma a gyülit. Inkább menjünk el
valamerre kirándulni. Ahogy nézem Ivont, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy jól döntöttem. Úgy élvezi a prédikációt, talán
azért szorongatja a kezem. – morfondírozott a férfi.
- Most az Ezsaiás 54-ből olvasok
fel igéket - hallotta meg hirtelen a pásztor hangját az asszony.
- „Ujjongj te
meddő, ki nem szültél, ujjongva énekelj és kiálts, ki nem vajúdtál. Ne félj,
mert meg nem szégyenülsz, és ne pirulj, mert meg nem gyaláztatol, mert
ifjúságod szégyenéről elfeledkezel.”
- Már megint
hitegetsz, már megint!? - kesergett
magában Ivon.
- „Egy rövid
szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek; Búsulásom
felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal
könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad.” – hangzott fel az ígéret igéje.
Ivon úgy
érezte, gigantikus gonosz erő szorításából szabadul meg hirtelen a szíve.
Mintha ólomsúlyok szakadtak volna le róla. Váratlanul tudatára ébredt, hogy
miket gondolt és miket mondott ez alatt a két hónap alatt. Térdre rogyott a
tudat súlya alatt.
- Bocsáss meg
nekem Istenem, amiért elhagytalak. Bocsáss meg nekem minden bűnömet és
vétkemet. Megtagadtalak Uram. Segíts, hogy újra higgyek és bízzak benned,
elhagyott a hitem is. Segíts! Segíts! – zokogott föl keservesen Ivon.
A gyülekezet
pásztora meghallotta a kétségbe esett zokogást, abbahagyta a prédikációt és oda
ment ahonnan a hangot hallotta. Leguggolt az asszony mellé.
- Mond el mi az,
ami ennyire bánt, mi történt veled. – kérdezte szelíden Ivont a pásztor.
Odaintet a zenekarnak,
hogy zenéljenek, mert nem akarta, hogy más is meghallja az asszony beszédét.
Arra gondol, hogy nagy baj lehet, mivel már rég óta ismerte a házaspárt. Jó és
odaadó keresztények találta őket, Soha egyetlen istentiszteletről sem
hiányoztak, minden munkából kivették a részüket.
- Mi a baj
Ivon? Mi történt? – kérdezte remegő szívvel, megdöbbenve Edem.
- Senki
vagyok, semmi vagyok, hitetlen, hazug vagyok, becsaptalak téged, becsaptam a
gyülekezetet, mindent és mindenkit becsaptam. Istenem segíts rajtam! – zokogta
az asszony elhaló hangon.
Gyermek születik III. rész
III. rész
A felkelő nap, éppen nyitogatta
álmos szemét, és szelíden kikandikált a várost körül ölelő hegy mögül. Aranyló
sugarai áthatoltak a függönyön és langy puhán simogatták Ivon kibontott haját.
A párnán szétterülő szőke fürtök aranyszínben fénylettek. Edem gyönyörködve
nézte feleségét, aki az igazak álmát aludta még.
- Milyen szép – gondolta
meghatódva.
Lassan, felkelt az ágyból,
felöltözött, kiment a konyhába megtöltötte a kávéfőző gépet, bekapcsolta.
Nagyon óvatosan, halkan, nehogy felébressze a feleségét, feltette a vizet
forrni és neki állt a reggelit készíteni.
- Tudom, mennyire szeret az
ágyban reggelizni az én drága Ivonom. És különben is vasárnap van.
Az asszony, ráérősen ébredezett. Nyújtózott
egy nagyot, szemét még jó esően csukva tartotta. Kezével az ágyat tapogatta ott
ahol a férje szokott aludni.
- Ó már felkelt - mondta halkan
és körülnézett a szobába.
Hirtelen, megütötte orrát a finom
kávé, pirítós és a citrom, ismerős illata. Halk neszezést hallott a konyhából
kiszűrődni. Lecsukta a szemét és jóleső
megnyugvással várta, hogy jöjjön Edem a reggelivel. Hagyomány volt náluk, hogy vasárnap
a férje készíti el a reggel és ágyba hozza neki. Halk lépéseket hallott
közeledni az ajtó felé. Felült,
megigazította a haját, odafordult az ajtóhoz és várta, mikor bukkan fel kedves
mosollyal az arcán a férje.
- Jó reggelt egyetlenem!
Felébredtél? Csak nem a zajra, amit csaptam. – kérdezte szeretettel Edem.
- Jó reggelt drágám! Nem
hallottam semmiféle zajt, nem azért keltem fel. Talán a madarak csicsergése, a
nap gyöngéd simogatása, és a kávé, csábító illata ébresztett fel, ezen a
gyönyörű áprilisi napon. – nézet boldogan a férjére az asszony.
- Akkor jó! Megnyugtattál, ugyan
is nem vettem volna a szívemre, ha miattam hagyod ott álomország csodáit. –
mosolygott kedélyesen a férfi. Azzal a felesége elé tette a kis hordozható
asztalkát, rajta az ínycsiklandozó reggeli finomságokkal és egy szál sárga
rózsával. Az asszonynak könnybe lábadt a szeme, mikor meglátta a kedvenc
virágját, a sárga rózsát.
- Mikor vetted? Ma reggel? Ilyen
korán lementél érte a virágboltba?
- Nem a virágért mentem le, hanem
érted, miattad, mert nagyon, nagyon szeretlek.
- Köszönöm Edem! Köszönöm! És nem
csak a mai napot, a mai örömöt, amit adtál, hanem az elmúlt öt év minden óráját
és pillanatát, amit veled együtt tölthettem. Ülj ide mellém az ágyra és az első
falatot, az első kortyot te kapod.
- Nem drágám az a tied, neked
készítettem, szívem és lelkem is benne van. Egyél csak én, majd nézlek és
gyönyörködöm benned.
Az asszony repeset férje beszédén
és örömében csókra nyújtotta száját. A férfi boldogan viszonozta az édes
csókot. Ivon nekilátott a feltálalt reggelinek és jó ízűen el is fogyasztotta,
mind egy falatig. Edem kivitte az üres tálcát. Ivon is felkelt az ágyból és
készülődött a vasárnapra. Ugyan is, minden vasárnap gyülekezetbe mentek,
Istentiszteletre. Mostanában talán csak megszokásból, vagy talán benső
kényszerből, ők sem tudták. Erről a
dologról nem beszélgettek egymással. Mind a ketten, úgy gondolták, hogy
másiknak fontos. Imádkozni sem szoktak együtt, így nem tudták mi van a
házastársuk szíve mélyén. Valahogy eltávolodtak Isten keresésétől, de a
vasárnapi Istentiszteletet nem hagyták ki, pedig a hitük éppen csak pislákolt.
Gyermek születik II. rész
II. rész
- Naaaaa? Mit mondtam! Már is elhiszi,
amit suttogok a fülébe. – Nem lesz gyermeked, nem lesz aki segítsen, nem lesz
aki ápoljon, a bajban nem lesz segítség. Jaaaaaaj, jaaaaj! Mi lesz veled? –
vigyorgott kajánul a Kétség.
- Nem olyan nagy dolog, amit te
tudsz. Sokkal könnyebb dolgod van, mint nekem, mert a valóságot ötvözöd a
valótlansággal. Figyelj és tanulj tőlem, mert olyant mutatok, ami csak a nagyok
tudnak, és ami lángra gyújtja a jeget is – pördült meg maga körül a Vágy, és a
férfi fülébe suttogta - gyermek, édes kicsi gyermek.
- Ó, csak egyetlen gyermekünk
lenne, mindenem oda adnám érte. Csöpp kis kezével a nyakamba kapaszkodna, és
azt mondaná apa, édesapa. – könnycseppek csordultak le a férfi arcán, de nem
törölte le, hagyta, hogy a földre hulljanak.
- Pitiáner, pancser csapat! Figyusz
most a mester jön! – kiáltotta a Reménytelenség.
Felfújta magát, kitárta karjait, úgy annyira,
hogy betöltötte az egész helységet. Ebben a pillanatban, mind a két ember szíve
és lelke megtelt a reménytelenség sötétségével.
- Imádkoztam, könyörögtem, még
böjtöltem is azért, hogy gyermekünk lehessen. Már öt éve, öt hosszú éve. Hát
hol van, aki meghallgatja imáimat, tán süket a füle, vagy nem is létezik!?
Hiábavaló volt az egész kereszténység, az ima, meg a mit tudom én micsoda. –
mondta fojtott kétségbeeset hangon az asszony.
- Ennyi könyörgés és hiábavaló
ima után, már én is elvesztettem a hitem, és a reményem, mindenben és
mindenkiben. Nem tudom miért és kibe higgyek. – hajtotta le búsan a fejét a
férfi.
Nem néztek egymásra,
mindkettőjüket fogva tartotta a reménytelenség. Az asszony lassan felállt, mint
akire ólomsúlyok nehezednek, vetkőzni kezdett. Nem szólt semmit, bement a fürdőszobába,
megnyitotta a zuhanyt, aláállt és jó erősen megsikálta magát. Amikor kész lett
hang nélkül bebújt az ágyba. A férfi is lefürdött és a felesége mellé feküdt.
Mind a ketten kifelé fordultak és úgy tettek mintha aludnának, csupán azért,
hogy ne kelljen szót váltaniuk.
Nem tudtak, és nem is akartak semmit
mondani egymásnak. Szívűk megtelt Reménytelenséggel.. Nehezen aludtak el,
agyukban lüktettek a gondolatok - mi lesz velük gyermek nélkül. Azonban az
egész napos kimerítő rohanás és a munka fáradalma, végül legyőzte a testüket és
mély álomba szenderültek.
- Na, pupákok, itt az idő,
ünnepeljétek és tapsoljátok a győztest, már, mint engem – vigyorgott a Reménytelenség.
- Mi az, hogy a győztest, mi is
éppen olyan jól végeztük a dolgunkat, mint te. Semmivel nem vagy jobb nálunk – háborodott
fel a Kétség.
- Én személy szerint nem értem
miért nevezed magad győztesnek – pislogott a Vágy.
- Miért, miért? Talán nem tudjátok ki ellen és miért harcolunk
– emelte fel hangját a Reménytelenség. Azt hiszitek, nélkülem van győzelem?
Nincs barátocskáim! Nincs bizony!
- Nagyon nagyra vagy, úgy jársz,
kellesz itt, mint valami hadvezér. Kicsit fogd vissza magad, mert ha mi nem vagyunk,
és nem puhítjuk meg az áldozatot, bizony te sem kiálthatod ki magad
győztesnek. Ez tutti! – hadarta el
gyorsan a Vágy.
- Elég a süket dumából – fortyant
fel a Reménytelenség. Ki miatt tagadták meg az Istenüket? Talán te miattad?–
nézet fölényesen a Kétségre, vagy talán te miattad? – mosolygott gúnyosan a
Vágyra.
Nem, nem és nem! Én a
Reménytelenség vettem rá az embert arra, hogy kimondja azokat a szavakat, ami
számunkra a győzelem szavai - „Hát hol van, aki meghallgatja imáimat, tán süket
a füle, vagy nem is létezik!? Hiábavaló volt az egész kereszténység, az ima,
meg a mit tudom én micsoda.”
- Elvettem tőlük a reményt, az egyetlen, ami
Őhozzá köti az embert, ezért aztán elvesztették a hitüket. Legyőztük a
legyőzhetetlent. – szólt dölyfösen a
reménytelenség.
Gyermek szűletik I. rész
Gyermek születik
I. rész
Az asszony kilenc gyönyörű
hónapot minden reggel imádsággal és hálaadással kezdte. Hálát adott a méhében
cseperedő, kicsiny életért, amit annyira vártak.
A gyermek fogantatását és
születését, hosszú várakozás előzte meg. Házasságuk első hónapjaitól arra várt,
mikor jön el az örömteli pillanat, amikor azt mondhatja a férjének.
- Drágám áldott állapotba vagyok.
Teltek a hónapok és az évek, az
asszony csak várt és várt, de az édes mondat, csak nem akart beteljesedni. Az
asszony, nem adta fel a reményt, mélyen hitte, hogy lesz gyermekük. Sokszor
biztatta önmagát.
- Tudom, nem maradok gyermek
nélkül. Tudom, Isten megáldja frigyünket.
Voltak napok, amikor elhagyta
hite, reménye, elbizonytalanodott, elszomorodott, de másnap ujjút hittel
imádkozott a gyermekáldásért. Sokszor meg állt, nézte gyönyörködve a
gyermekeket az utcán, a téren, ahogy játszanak.
Megint eltelt egy év. Márciusban
közelget az ötödik házassági évfordulójuk. A nagy készülődésben, mert ugye szép
kerek szám az ötödik, valahogy nem is figyel arra, hogy a havi ciklusa, nem
jelentkezett. Nagy ünnepséggel szerette volna a férjét meglepni. S ahogy ez már
lenni szokott, meghívta a családot, a barátokat és kedves ismerőseiket, egy
finom vacsorára, hogy együtt örüljenek velük. Mindent meg kellet szervezni,
tervezni, rendezni stb. Figyelmét, erre a nagyszerű eseményre irányította. Este
mikor haza jött a férje és meglátta az ünnepi vendégsereget, nagyon megörült a
meglepetés partinak.
Amikor utolsó vendég is elment,
és kettesbe maradtak, átölelte hitvesét és csókokkal borította kezét, arcát és
száját.
- Te vagy a legdrágább, a
legszebb és a legjobb feleség az egész világon – mondta örömmel és hálásan.
- Köszönöm! – mondta az asszony
és odabújt a férje karjába.
- Minden, ami vagyok, amivé
váltam, neked köszönhetem. Veled akarok megöregedni, veled akarom leélni az
életem. Te vagy a mindenem.
- Ugyan ezt érzem én is drágám.
Veled élni, veled örökké.
- Hálás vagyok a sorsnak, az
Istennek, mert mindent megkaptam, amit egy férfi kaphat egy nőtől. Nem hiányzik
semmi!
- Igen én is így érzek veled
kapcsolatban, de nekem van egy hiányérzetem. Egy gyermek, aki itt szaladgál
körülöttünk. Az lenne tökéletesség!
Egymás szemébe néztek, nem
szóltak egy szót sem, hirtelen mély csend lepte el a helységet.
A Vágy, a Kétség és a
Reménytelenség toppantak be a szobába..
- Mily nagy vagyok én, hármuk
közül a legnagyobb. Teljesen átszövöm a szívüket – szólalt meg pöffeszkedve a
Vágy.
- Ugyan már! Én legyőzöm, kiűzöm
a lelkükből a Hitet. Kell ennél nagyobb? - szólalt meg fennhéjázva a Kétség.
- Csak ne legyetek olyan nagyra
magatokkal, mert én, mind a kettőtöket lepipálom. Ugyan is, ha én költözöm a
lelkükbe, még az Istenüket is elhagyják. – szólalt meg dölyfösen a
Reménytelenség.
- Mi lenne, ha megcsavargatnám az
asszony szívét. Te pedig kedves barátom Vágy, mélyen belefúrnád magad a férfi
lelkébe - vigyorgott a Kétség
- Már öt éve várok, hiszek,
imádkozom, de Isten nem hallgat meg. Egyáltalán, létezik Isten, vagy csak
kitalálták ezt az egész megváltást. Mond? – nézett a férjére kétségbe esve az
asszony.
- Mit gondolsz, én nem vágyakozom
egy gyermek után? De igen is vágyakozom. Nagyon, nagyon – hajtotta le fejét a
férfi.
- Nagyon jó móka, ugrott fel a
Reménytelenség és se szó se beszéd már is az asszony lelkébe terpeszkedett.
- Mi lesz velünk, ha
megöregszünk, kire támaszkodhatunk. Nem lesz, aki ápoljon, segítsen a bajban. –
zokogott az asszony.
2020. április 24., péntek
2020. február 10., hétfő
2020. január 4., szombat
Szabad vagyok
Szabad vagyok (vida b. jeva)
Sok felé jártam a múltban,
álltam elől, s hátul a sorban,
volt, hogy térdre borultam,
és lelkemet húztam a porban.
Azt mondták ilyen az élet, s
kihúzták alólam a széket.
Leestem. - Nem baj, hadd essek!
Ők, ilyet soha sem mertek.
Hibáimtól, még erősebb lettem,
tévedéseimből, erőt merítettem,
semmit sem kaptam meg ingyen,
senki sem hitt akkor bennem.
Gyermekként álmodtam róla,
hogy babákat hozza a gólya,
hittem benne, - bár nem láttam,
világ gondját, sutba vágtam.
Mondtak rólam jót és rosszat,
de én sosem sem tékozoltam,
Isten előtt meghajoltam és
csak hozzá fohászkodtam.
Mindenható Jó Istenem,
kérlek segíts meg engemet,
adj nyugalmat, békességet,
szeretetet, üdvösséget.
Benned bízom Édes Atyám,
mindig gondot viseltél rám,
nem hagytad el gyermekedet,
átölelted bús szívemet.
Köszönöm a jóságodat,
iránytűd utat mutat,
tudom Nálad otthont lelek,
nem veted el, gyermekedet,
Megterített asztallal vársz,
gyémánt gyűrűt adsz akkor rám,
együtt sétálsz ott majd velünk,
kik örökké veled leszünk.
Most már tudom hol a helyem,
miként élem le életem,
nem törődöm, hazug szájjal,
nem érhet el a bűbájjal.
Nincs már semmi félni valóm,
szabad vagyok Mindenhatóm,
hit, remény és szeretetet,
ez járja át a lelkemet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)