Akinek lelkében mennyei fény ragyog, annak nem számít, hogy borult az ég és esik az eső, mert lelke fényével látja a világot.



 








"Mert az Isten, a ki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben"


Ajánlom magamat

Napsugarat hoztam, hogy fénybe megfürödjél,
lágy szellőt hoztam, hogy szárnyra kellhessél,
hoztam mosolyt, hogy szemed ragyogjon,
szerető ölelést, hogy karod átfonjon.

Hoztam szeretetet, hogy lelked igaz legyen,
hitet hoztam neked, hogy elő hited legyen,
hoztam tiszta vizet, hogy soha se szomjazzál,
lágy kenyeret hoztam, hogy azzal, jól lakhassál.

Hoztam igaz szót, hogy szavad igaz legyen,
hoztam békességet, hogy nyugalmad legyen.
legvégére pedig, magamat ajánlom,
hoztam magamban, igaz, hű barátot.
 

Köszönöm

Köszönöm a napot, holdat az égen fénylő csillagot,
búzát, árpát, rozsot, füvet, esőt, a friss harmatot,
köszönöm a virágokat, fát, mely árnyékot adott,
rétet, erdőt, hegyet, völgyet, éltető hűs patakot.

Köszönöm a reggelt, estét, álmot hozó éjszakát,
hajnalban szép énekével ébresztő, kis madárkát,
köszönöm a hangyát, tücsköt a szorgos méhecskét,
esőt, havat, tengert, tavat, és az erdők szépségét.

Köszönöm, hogy erőt adsz, a minden napi élethez,
imádságot, hálát, hitet, mely közelebb visz fényedhez,
családomat, barátaim, házam, Hazám, nemzetem,
Köszönöm az életem, mit tőled kaptam - Istenem.

2021.10.24.


 


Lilike

Kutyánk neve Lilike,
szeme, füle fekete,
kis pofája, s hátsófele,
sárgásbarna, egye kefe.

Bármilyen is szőre színe,
hatalmas a kicsi szíve,
védelmezőn ugat, ha fél,
hős szívű, bátor, "legény "

Mit beszélek, ja mit én,
nem legény, e - kicsiny lény,
leány lélek lakik benne,
igaz, ruhát nem szeretve.

Inkább reszket, vacog foga,
nem kell neki kutya ruha,
könyörög szép szemével,
ne add rám, kérve kérlel.

Tudod édes kis kutyám,
muszáj lesz a kis ruhád,
akarod, avagy nem, -
Lilike, felöltözől ízibe.

Utcán járva már nem bánja,
mit adott rá gazdikája,
szimatol, fut, zakatol,
minden szívet megrabol.
Jézus segíts!

Vírus tombol szerte széjjel,
Kihez mennénk kérvén, kérve,
Hozzád futunk, téged áldunk,
Jézus, segíts légy barátunk.

Kérünk, nézz a szenvedőkre,
Küldj áldást a tévelygőkre,
Ne hagyd árván népedet,
Gyógyíts meg a betegeket.

Fény koronát, Te viseled,
Vírust, halált elűzheted...
Benned bízunk, segítségünk,
Áldásodat küld le nékünk.

2020.10.17.


 
Láthatatlan ellenség

Covid nevű ellenség,
Láthatatlan ellenfél,
Hamis, rút a koronája,
Undok minden porcikája.

Karantén van miatta,
Ne járkálj a piacra,
Unatkozol? - Mosogass!
Vagy jégkrémet szopogass,
Ülj, nyugton a kanapén,
Míg nem jön, mittudom én.

Ha van egy szép szobád,
Bene meg egy puha ágy,
Könyv és kávé kezedben,
Reménység a szívedben.

Ragyognak a csillagok,
Fénye csak neked ragyog,
Egy tücsök, szépen muzsikál
„hidd el, jön még jobb világ,
mert visszajön a Nagy Király"

 

 
Atyám

Uram, Istenem, Mennyei Atyám,
gyermekkorom óta, Te vigyázol reám.
Nélküled, ki tudja mivé váltam volna,
lennék csapodár, léha, hóka?

Vergődő lelkem magadhoz vontad,
a gonosz hálói darabokra hulltak,
felhoztál sötét bugyogó mélységből,
tisztára mostál szennyes bűzétől.

Köszönöm Neked, megváltott életem,
keskeny az út, mely hozzád elvezet,
csábít sok bűbájos, hamis szirén,
Hozzád tartozom, szívem csak Tiéd.

Jártamba, keltembe megbotlok, tudom,
de segítségeddel, mindig megújulok,
végtelen kegyelmed, megbocsát, felsegít,
szereteted Atyám, majd a mennybe visz.







Velem vagy

Velem vagy Jézus, bármerre is járok,
Szereteted átfon, vigyázz és ápol.

Göröngyös úton fogod kezemet,
ha elesnék is,
Te, féltőn felemelsz.


 




Kereslek

Hozzád futok réteken át,
magammal viszem a mezők illatát,
tiszta levegő ízét szavaknak,
harmat harmatát tavasznak,
tavak és tengerek tiszta színét,
nyári zápor, üdítő, édes ízét,
madárdalokból legszebbeket,
harang kongásából délieket.

Úgy megyek hozzád szelíden,
mint tavaszi szellő réteken,
ahogy naphoz búvik az alkonyat,
hajnalon átsüt a pirkadat,
kereslek minden utamon,
bárhol vagy ott a nyugalom,
szívemben mennyei szél zenél
ahol a két világ összeér.


 


Köszönöm

Azon a nyáron, mikor rám találtál,
egyedül jártam, senkire sem várván.

Akkor, értem jöttél, s oly igen szerettél,
köszönöm neked, hogy az enyém lettél.


 



Úton

Rohanva, futva, elszálltak az évek,
Maguk mögött hagyván, régi szép időket,
Észrevétlenül, elhagytak az álmok,
Lázas, ifjúkori gyönyörű ábrándok.

Ábrándok a létről, a mesés világról,
Boldog, harmonikus, szerető családról,
Emberekbe vetett hitről és reményről,
Igazságot kereső, lelki békességről.

Legbelül, legmélyen, fiatal lány vagyok,
Sötét éjjel a csillag, ugyan úgy, ragyog,
Ugyan úgy, van nappal és éjszaka,
Nem változott a rózsa illata.

Gyorsabban telnek még is a nappalok,
Éjszakák, évek és a hónapok,
Hamarább múlik az ősz, a nyár, a tél,
Tavasszal eltűnik a volt, a ma, a lét.
 
Röpke az idő, gyorsan elszalad,
Ami volt, ami nincs, csak egy pillanat,
De meg maradt a hit, ami bennem él,
Hogy a szeretet végig elkísér.





Álarc

Álarcom mögött nevetek,
úgy bújok el, rám ismerjetek,
lehet az arcom,
száz színű, én magam,
nem vagyok kétszívű.

Felöltöm magamra
jelmezem, mögötte akkor is
én leszek.
Nem látja senki az arcomat,
hallani vélik a hangomat.

Hangosan trillázik kacajom,
álarcom mögött is
én vagyok.
Egy szívvel élem életem, s Te
betöltöd reménnyel - Istenem.



Alaszka

Ha húsz évvel legalább, fiatalabb lennék,
lakóhelyem, tudom máshová tenném,
nem "melegebb tájra" - ahogy azt mondják,
északra mennék, hol laknak a fókák.

Iglut építenék, szép kereket, s nagyot,
tetejét lyukasra, hogy lássam a napot,
fűtőtestem, kutyám, s férjem volna,
ha még is fáznék - hát, ott lenne egy fóka.

Kölcsön kérném tőle, jó meleg irháját,
magamra húznám, fagyos éjszakán át.
Reggelre kellve, visszaadnám neki,
hogy kölcsön kért bundáját, jól áztassa ki.

Jéghegyek tetején, kristály táncot járnék,
rénszarvasokkal vígan paroláznék.
Északi fényt pedig, befognám lámpásnak,
gond nélkül élhetnék én - észak Alaszkában.

2021.10. 23.

 
Miért szeret Isten?

Gondoltál már rá, hogy
Miért szeret Isten,
Feltétel nélkül, örökös, - hittel?

Mert teremtőnk, alkotónk,
Életre hozónk,
A saját lelkéből, életet adók.

Mi benne élünk, Ő mibennünk él,
Lelke bennünk maradt,
Egy életre miénk.

Visszavenni, azt már nem lehet,
Ezért az Isten
Bárhogy vagy, úgy szeret.

Üdvösségünk és örök létünk,
Rajtunk múlik,
Jól, vagy rosszul élünk.

Ha majd eljönnek értünk,
Az angyalok, meglátjuk
Hol lesz örökös "holnapunk."

Mennybe szentek között,
Égi palotába,
Vagy a sötétség, örökös bugyrába.

Akkor visszaveszi Isten
Szent lelkét,
Örökös pecsétet, pecsétel belénk.

Üdvösség pecsétjét, mennyei életet,
Vagy poklot, szenvedést,
Ki, mit érdemel.

Miért szeret Isten, mond miért?
Lelkének darabja,
bennünk van, értünk él.

 










Segíts Urunk!

Segíts Urunk, segíts rajtunk,
Te vagy áldott, hű oltalmunk,
Benned van a bűnbocsánat,
Szent véredben megtisztulunk.

Kegyelmet adj, s üdvösséget,
Hívj magadhoz minden népet,
Feketét, sárgát, bronz színűt,
Fehéret, sápadt kétszívűt.

Száradt lelkűt és sivárt,
Szikkadt szívűt, ki epedve vár,
Öntözz meg mennyei esővel,
Vár Rád a világ reménnyel.

Szent kenetedet áraszt ránk,
Kegyelmes, szerető, jó Atyánk,
Rabláncaink szaggasd szét,
Szent véred áldott, hű remény.



Mit tegyek?

Mit lehet tenni, ha kemény a szíve,
mit lehet tenni, ha nincs becsülete,
mit lehet tenni, ha telve van gőggel,
mit lehet tenni, a gonosz lelkűvel?

Kérdeztem Istent, s Ő válasz adott.
- Gyermekem ne sírj, vigaszod vagyok,
nappal és éjjel, melletted állok,
igémmel teneked, utat mutatok.

Kemény szívühöz, te gyengéden beszélj,
becstelennek, bátran a szemébe nézz,
gőgös embert, szelíden fogadd,
gonosz lelkűért, imádkozz sokat.


 


Emlékszel idő

Abban a régi "emlékszel időkben,"
Minden más volt akkor, mint most a "jövőben."

Emlékszel? - a napsugár, simogatón delelt,
Nem égetett, nem szúrt, langymelegen figyelt.

Nyári zápor után, ugráltunk a sárba,
Boldogan futkostunk nyári, kis ruhánkba.

Zsíros kenyeret vittünk iskolába,
Se utcán, se udvaron, nem volt szétdobálva.

Vizet a kútról kannába hordtuk,
Főzni, inni, mosni, s hogy fürödni tudjunk.

Libákat tereltünk nyáron a tarlóra,
Haza hajtottuk őket, esti harangszóra.

Petróleum lámpa világított nálunk,
Halvány fényénél, együtt vacsoráltunk.

Nem volt ilyen bőség, mint manapság,
Visszamennék még is, ha volna rá, szabadság.





Csillagok ragyognak

Ne sírjatok jó Barátok,
Hisz ez csak egy török átok,
Ahogy jött, úgy el is megy,
Lesz még nekünk kikelet.

Szélmalom harc, butaság?
Don Quijote ostobaság?
Lovag regény elnyűtt regény?
A bátorság örök erény.

Álmok mindig vissza várnak,
Hinni kell a napsugárnak,
Fénye, ugyan úgy ragyog,
Csillag lehetsz, ha akarod.

Kezed, mikor nyújtod felém,
Ne feled megfogni enyém,
Bátran össze kapaszkodva,
Felhágunk a Fiastyúkra.

Én most nektek énekelek,
Bízva, bízván jót remélek,
Jönnek vidám napok ránk,
Integet egy száll virág.

A csillagok, csak ragyognak,
Felhők mögött jót mulatnak,
Nem félnek a sötétségtől,
Mert belőlük örök fény jön.

2021.08.28.
Ragyognak rám a csillagok

Közel vagy, hozzám, vagy távol,
ellenségem vagy, avagy barátom,
gyűlölőm vagy, netán imádóm,
gyógyírom, vagy mérgem,
s nem orvosságom?

Mind ez semmit sem jelent,
engem Isten, akkor is szeret,
nem rajtad keresztül lát,
Jézus vére volt a váltság.

Szemében tiszta, szép vagyok,
ragyognak rám a csillagok,
fényből készített a ruhám,
amit az Úr adott reám!

 


"Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a
legszebb ruhát, és adjátok fel rá"


Őrzőm

Te vagy, csöndes templomom,
hol bús lelkem felragyog,
Te vagy napom, csillagom,
utat mutatsz, ha szomjazom.

Te vagy, virágzó rét nekem,
édes illatod bódít el,
Te vagy, bátor harcosom,
Ki várfokán éjszaka átoson.
Te vagy, csobogó, hűs patakom,
lágyan ringató halk tavaszom,
frissítő nyári záporom,
csodafám, nyugtató éjszakám.

Te vagy, megszokott minden napom,
tükröm, ágyam, és asztalom,
vetett párnám és pamlagom,..
hol jó pihenni, ha elfáradok.

Hitem vagy, hű reménységem,
pajzsom, váram, örök létem,
Uram vagy és Istenem,
Te őrződ földi, s égi éltem.






Ember

Mond, tudsz még őszintén szeretni,
tele szájal, hangosan szívből nevetni,
Könnyezni, fájón egy égi csodán,
mond, ember - te EMBER maradtál?

Mond, kézen fogod öreg szülédet,
reszkető lelkét, csókkal fedéd be?
Vigaszt nyújtasz, hogy ha sírni látod,
viszel neki éltében is, egy csokor virágot?

Mond, gondolsz még múltra, jövőre,
anyádra, apádra, családra, testvérre,
gondolsz - e mond, az Eljövendőre?

2021.10. 23.

 



Itt vagyok

Elmúlt egy év, s itt vagyok,
ragyognak rám a csillagok.
Isten, áldott tenyerén tart,
nem árthat nékem, se hő, se fagy.

Elmúlt egy év, s itt vagyok,
áldottak Benned a nappalok,
áldottak Benned az éjszakák,
velem vagy, gondot viselsz rám.

Elmúlt egy év, s itt vagyok,
vigyáznak rám az angyalok,
dörög az ég, vagy villámlik,
szárnyaik oltalma rám hajlik.

Új napnak hajnalán, ébredek,
velem van örökké Istenem,
lelkével átölel, el nem hagy,
tudom az ígéret megmarad.





„s én veletek leszek a világ végezetéig”





Drága Barátnőm, Katám!

Sajnos nem olvashatod ezt a levelem, mert gyenge kezeddel már nem tudod tartani a telefont és talán már nem is akarod.  Katám, akkor is írok Neked, mert tudom egyszer majd elolvassuk együtt, egyszer majd még megbeszéljük úgy ahogy szoktuk. Én kérdezlek, s Te mosolyogva, kedvesen felelsz.
- "Hogy van ez Katám? Mit gondolsz róla? Mikor jön el? Biztosan így lesz?..."
- "Igen biztos! Évike, én tudom, hogy most már hamarosan eljön és itt lesz. Meg látod nem sok idő, mert miden jel arra mutat. Én már nagyon várom." - mindig ezt mondtad és hitted. Katám, sokszor beszélgettünk a mennyről az arany utcáról, a palotákról, a csodákról, ami ott vár. Te álmodban már láttad is a gyönyörű virágokkal teli mezőket a mennyei fényességet a gyöngy kapukat. Hittel és reménnyel mesélted nekem és én áhítattal hallgattam álmod. Mindig azt mondtad, Isten mindenható és minden tudó, semmi sem történhet az Ő belegyező, akarata nélkül.
Most, hogy ezen a nehéz és fájdalmas úton haladsz, tudom kitart erőt és ad hited végig menni rajta. Az út végén pedig a fénylő kapu kitárul elötted és ölelő karral várnak rád.
Nem tudom mit is mondhatnék még neked, hisz kettőnk közül mindig te voltál a bölcsebb Isten dolgait felől. Üzenetei hamarabb szóltak és elevenednek meg neked, sokkal könnyebben megértetted.
Csak annyit tudok tenni, kérem az Urat mindenben legyen meg az Ő akarata és Kegyelmét árassza rád, hordozzon, vezessen, mindvégig, míg szentséges színe elé nem érsz.
Katám örökkévaló szeretettel szeretlek. Nem búcsúzom, mert tudom, hogy találkozunk és várni fogsz bennünket.
Hosszú az út hazáig

Hajnal két óra, s nem tudok aludni,
felkeltett egy angyal, érted imádkozni.
Fohászkodni, kérni a Mindenható Atyát,
Hazafelé úton, Ő segítsen át.

Keserves az út, - sötét, mély az árok,
fájó, éles pengék, élő húsba vágók.
Gyötrelmes, nehéz, hosszú az átkelés,
kegyelmezz jó Uram, hívd hamar eléd.
Könnyítsd az útját, ég és Föld között,
roskadó, kínjai, rövidebb legyen...

Kedves testvérem, drága jó Barátnőm,
hosszú az út, hosszú - Hazáig.
Ha menni kell, tudom, te már készen állsz,
Szeretett Barátnőm, szép jó éjszakát.

Ébredj egy fenséges, ragyogó világban,
rád vár az Úr Isten, mennyei hazádban.

 

Eltűnt világ

Hittünk mi egy jobb világban,
szebb jövőben, boldogságban,
fényes szelek szárnyán ülve,
vidám szívvel énekelve.

„- Sej, a mi lobogónkat
fényes szellők fúják,
Sej, az van arra írva,
éljen a szabadság.”

Hová tűnt az ifjúságunk,
elfeledett színes álmunk,
elvitte a forgó szél,
zúgó, zápor mosta szét.

Lelkem mélyén halkan,
csendben a fenti dalt énekelve,
rég el-múlt-ba elmerengve,
fényes szellőn megpihenve,
újra látom iskolám,
hol ifjú voltam és vidám.

Mező Imre Általános Iskola,
gyermekkorom „otthona.”
kisdobosok, úttörők,
pajtások, nevelők,
tanítás, tanulás, felelés,
sokszor huncut nevetés.




Vetélkedők, táborok,
seregszemlék, fapadok.
Repültek a napok évek,
gyorsan eljött, hatvanhat,
8. c. számára,
véget ért az iskola.

Sírtunk, nevettünk,
búsultunk, örültünk,
„pajtásom” barátom,
látlak-e még, vajon,
ezen világon,
merre sodor el az élet,
hol találod otthonod.
S jut eszünkbe majd a nóta,
régi álmunk visszahozva.

„Sej, a mi lobogónkat,
fényes szellők fúják,
Sej, az van arra írva,
éljen a szabadság.”

 
Holnapok

Az évek gyorsan tova szállnak,
nem maradunk meg a mának,
elmúlnak éjek és nappalok,
várnak, ismeretlen holnapok.

Nem tudhatom mi vár rám,
villámlás, jégeső, szivárvány,
gyengéden ölelő béke dal,
ércesen szóló vad zsivaj.

Bármit is hozzon az élet,
Jézusom Veled, nem félek,
vezess, támogass utamon,
életem kezedbe átadom.


 

Szálka

Kinek tetszik, kinek nem,
az, hogy mikor, mit teszel.
Van ki szeret, van ki nem,
na és akkor - ki veszel?

Fejeden, nincsen haj?
Na, bumm! – akkor mond, mi van?
Nem szúnyog a derekad?
Hidd el, nincsen semmi baj.

Több a popsidon a háj,
van, akinek az is fáj?
Csontod zörög - ez is hiba?
így lesz ebből a galiba.

 



Siess!

Nem kell fizetned, csak siess!
Helyetted, kifizették a belépőjegyet.

Csak siess, mert a vég közeleg!
Sötétben biztos, helyedet nem leled.

Meg van a helyed "jutányos áron"!
Siess, a fény felé, hogy rád találjon,

Vigyázz, félre ne vezessenek,
Hitető, könnyű kis álmok.

 









SZERETET PECSÉT

Hol volt, hol nem volt, talán csak azok tudják merre, akiknek a szívük tiszta. Volt egyszer egy ország, de olyan messze, hogy csak kevés ember járt ott. Ezt az országot úgy hívták Fényesség.
Azonban voltak, akik azt hallották nem is Fényességnek hívják, hanem Békességnek. Voltak, akik úgy hallották, Öröm, de akadtak olyanok is, akik tudták az ország nevét valamikor, de mára elfeledték.
Igen, ők voltak azok, akik egyszer már átlépték az ország kapuján, de valamilyen, okból egy idő után, kívül találták magukat.
- Miért? - kérdezték az emberek. A válasz mindig ugyan az volt.
- Azt az országot kerítés veszi körül, amely átlátszó puha selymes, de még is olyan kemény, mint az acél. Átmászni rajta lehetetlen. Erőszakkal nem lehet az országba se bemenni, se benn maradni. Voltak ugyan olyanok is, akik ott maradtak. Azonban senki sem tudja hogyan és miért sikerült nekik. Titkukat magukkal vitték.
Sokszor hallotta ezt a mesét egy legény, akinek szívében hatalmas vágy volt, hogy rátaláljon az országra, amelyet Fényességnek, Békességnek, vagy Örömnek hívnak, ahogy azt sokan mondogatják.
Egy napon a kedvesével sétálgattak a tó partján, amikor a tó közepe felől egy csodás dallam csendült fel röpke pillanatra. Mind ketten a hang irányába fordították tekintetük és abban a szempillantásban egy ragyogó pillangó röppen fel a tavirózsáról.
- Te is hallottad a dalt? - kérdezte  Peace.
- Igen, hallottam. - válaszolt  Sheen. Kivolt az? Hol van? Se közel, se távol nem látok senkit.
- Én sem látok senkit, bármerre nézek. Talán csak a képzelet játszott velünk. - sóhajtott nagyot  Peace.
- Az nem lehet! Mind a ketten hallottuk. - mondta halkan  Sheen.
- Ok. Rendben van, megadom magam, nem a képzelet játszott velünk, és valóba egy csodás, csak is a mi tiszteletünkre adott „szerenád” volt. Azonban, most már indulunk, kellene hazafelé, mert lassan lemegy a nap. - mosolygott Peace.
- Észre sem vettem, hogy lassan sötétedik. Elrepült az idő! Olyan jó veled együtt, távol a város zajától. - mosolygott kedvesen Sheen.
Peace átkarolta kedvese derekát, magához húzta és gyengéden megcsókolta.
- Szeretlek. - mondta halkan.
- Én is szeretlek. - viszonozta a csókot Sheen. De most már induljunk, mert a végén, még tényleg ránk esteledik.
Kéz a kézben elindultak a város irányában. Éppen akkor kongatott az öreg templom órája, amikor a lány házának kapujához értek.
- Hét óra, éppen jókor érkeztünk! Igaz nem harangszóra, de időben. - kacagott a lány.
- Én mindig megtartom az ígéretem, most is. Megígértem a szüleidnek, hogy hétre itt leszünk, és lám itt is vagyunk. – mondta huncut mosollyal Peace, és felkapta a lányt, bevitte a kapun és letette.
- Te vagy a leglovagiasabb, legkedvesebb és leg, leg, szóval te vagy az én egyetlen, igaz, hűséges, drága szerelmem. - kapaszkodott jó erősen Sheen, a fiú nyakába.
- Te pedig, az én egyetlenem, hiszem, hogy az ég adott nekem ajándékul
- Most már mennem kell szerelmem, mert holnap hosszú napunk lesz. Rám fér egy kiadós alvás. Te is próbálj meg aludni, álmodj szépet, mert húzós nap vár ránk.
Megcsókolta Sheen kezét, arcát, és a szájára lehet egy könnyű, puha csókot.
- Menj drágám, megvárom, míg fölérsz az ajtóig. Addig itt várok, el sem mozdulok sem merre sem. Na, indulj, siess! – nógatta tréfásan kedvesét Peace. A lány még egyszer visszanézett majd gyors léptekkel felsietett a lépcsőn.
Peace csak akkor indult el, amikor már biztonságba tudta a szerelmét. Az úton mindvégig a holnapi nap járt a fejében. Hogyan és miként alakul. Reménykedve ballagott az utcán és közben azt a dallamot dudorászta, amit a tóparton hallott. Haza érve gyorsan rend beszedte magát és gyorsan ágyba bújt. Észre sem vette és mély álomba zuhant. Reggel boldog érzéssel ébredt fel.
- Eljött a nap, amire vártam. - ujjongott fel örömmel. Már csak egy pár óra és beteljesedik, valóra válik álmom. Puccba vágom magam és irány!
- Ragyog minden körülöttem, dalol a szívem és együtt örvendezik velem a világ. - gondolta Sheen, amikor reggel az ágyában éppen a kávéját iszogatta.
- Ma van a nagy nap, örömünnep! Ünnepeljetek velem, ti virágok, bútorok, párna, pohár és minden, ami körül vesz! Ünnepeljetek velem, ünnepeljen az egész világ! - kelt boldog táncra a lány.
- Már csak egy, két óra, nagyon várom. Siess te óra, siess te idő, ne várakoztass tovább!
Sok vendég jött el a nagy napra, mindenki látni szerette volna, amikor örök hűséget fogadnak egymásnak a fiú és a lány. Izgatottan lestek a bejárat felé, mikor érkezik meg a jegyespár. Közben a hölgyek arról tanácskoztak, hogy vajon milyen lesz a menyasszony ruhája, virágja stb.
A terem megtelt a várakozás suttogásával, Ekkor kinyílt a bejárati ajtó és belépett rajta Peace. Bátran, méltóságteljesen végig sétált a padsorok között, majd megállt az oltár előtti kijelölt helyen.
Körülnézett és öröm töltötte el a szívét, amiért ilyen sok ember tisztelte meg fogadalmuk ünnepét. Majd szeme az ajtóra szegeződött és remegő térdekkel várta, mikor láthatja az a nőt, aki neki az életet jelenti. Alig telt el két, három perc, amikor, hirtelen néma csend lett. Ekkor Peace, egy tüneményt pillantott meg, amint lassan, szinte lebegve közeledett felé. A lélegzete is elállt olyan gyönyörű, megfoghatatlan szépséget látott maga előtt.
- Istenem, ez a valóság, vagy csak álom? – gondolta megbabonázva. Még magához sem tért, az ámulatból, amikor a pap így szólt.
- Peace, elfogadod feleségednek az itt jelen lévő Sheent?
- Igen elfogadom! - mondta.
- Sheen, elfogadod férjedül az itt jelenlévő Peacet?
- Igen, elfogadom! - sóhajtotta örömmel Sheen.
Amikor a szertartás véget ért, és a násznép is gratulált az ifjú párnak, kettesbe maradtak egy rövid ideig. Csend és békesség vette körül őket, mintha egy másik dimenzióba lettek volna.
Megnyílt egy eddig számukra ismeretlen ország kapuja. Fényesség, Békesség, Öröm és Boldogság áradt rájuk, amint átlépték az ismeretlen ország kapuját. Hatalmas transzparensek és ujjongó emberek sokasága köszöntötte őket.
A transzparensen fénylő, lángoló nagybetűkkel hirdették.
ISTEN HOZOTT BENNETEKET FÉNYLŐ BÉKESSÉGES ÖRÖM ORSZÁGÁBAN!
Peace és Sheen bejutottak a sokak által áhított és vágyott csodálatos országba. Nyitott kapuval és örömmel várták őket.
- Hát ez az ország, amit sokan szeretnének meglátni és átlépni a kapuján itt élni? - mondta csodálkozó szemekkel  Peace. Erre az országra vágyakoznak olyan sokan? Erre áhítoznak, és ezért vándorolnak egyik helyről a másikra? Lám, lám, nem mese ez az ország! Létezik, volt, van és lesz is mindazoknak, akik tiszta szívvel, tudnak szeretni. Mindazoknak, akik úgy szeretik egymást, mint saját magukat, akik magukat és másokat is megbecsülnek, tisztelnek.
Ebbe az országba, csak olyan útlevéllel lehet bejönni, amelyben a SZERETET PECSÉT van.


 











Kopogtass

Kopogtass bátran szívem ajtaján,
kinyitom - bejöhetsz...
megnyugvást találsz,
átlépve küszöbén,
sóhajod messze száll,
zaklatott bús lelked,
megnyugvást talál.

Hétszer, hét színű szivárvány alatt,
vígan átmegyünk,
öröm szárnyain,
magasba repülünk,
fenn a messzeségben,
hol csak szellő jár,
könnyű lesz lelked,
mint egy lepkeszárny.


 




Fény felé

Bizony gyorsan elmúltak,
a szilaj ifjú évek,
lelkem szárnyán elindulok,
megkeresni téged.

Fellebbentem könnyű fátylod,
láthassam az arcod,
kegyelemnek szerelmében,
a fény felé tartok.

Nincs már bennem semmi,
mi bánatból volna,
igaz hitnek öröm szárnyán,
várom a hajnalt.

Felkelő nap lágyan-féltőn,
simogatja arcom,
tündökölő, fényességben,
szívem Eléd tartom.

Legyen Tied testem,
lelkem,
hisz Te tőled kaptam,
sorsom, életem,
végzetem,
hálával fogadtam.



A fény felé menni nem azt jelenti, hogy elkerül a sötétség és mindig makulátlan és jó vagyok.
A fény felé menni azt jelenti, hogy TÖREKSZEM a jóra, szépre és megteszek mindet, ami tőlem telik, hogy MÁSOKAT NE BÁNTSAK.
Nem engedem, hogy a sötétség uralmat vegyen a lelkemen.




"Tudjuk, hogy Krisztus igazságos. Ugyanígy biztosak lehettek benne, hogy mindazok, akik igazságosan élnek, Isten gyermekei."

 







Hinni akarok

Hinni akarok, az adott szóban,
hinni a múltba, egy régi csókba,
hinni akarok, egy darabka földben,
lehulló levélben, a zöldellő mezőben.

Hinni akarok, könnycsepp varázsában,
szerelmeseknek felhőtlen dalában,
hinni a jóba, egy segítő kézben,
hinni akarok, emberibb jövőben.

 







Hozzá tartozom

Egyszer megszülettem, egyszer meghalok,
de addig hálát adok Istennek, azért,
hogy vagyok,
utam Vele járom,
sok mindent tudok, leginkább azt,
hogy hozzá tartozom.

Igéjén keresztül, meg ígérte nekem, hogy
bármi lesz is, Ő mindig itt lesz velem,
ha tévedek,
ha nem jó felé megyek,
akkor is megbocsát, mert örökké szeret.
.
Ismer és tudja, törékeny vagyok,
szándékom jó, mégis hibázhatok,
könnyen
bánthatok mást,
vagy önmagam,
Neki nem hazudok úgy is hasztalan.

Egyszer megszülettem, egyszer meghalok,
jöhetnek rossz idők, éjszakák,
nappalok,
lehet göröngyös út,
amin elfáradok, Ő
felemel, vigasztal, én Hozzá tartozom.






Örülj Matilda

Matilda, kis töltött galamb,
mire ez a morcos, faarc,
ne legyél ily méla, unott,
nem vagy te agymosott.

Egyél, igyál, nótázz, szeress,
ne bánd, hogy a farod remeg.
elől, hátul, kerek, nagy,
sok, sok férfi álma vagy.

Itt van mindjárt Jenő úr,
érted rágja, marja bú,
epekedik, vágyva vágya,
bár csak, te lennél a párja.

Béláról már nem is szólva,
jegyűrűt vett nagy titokban,
reménykedve nézegeti,
hiszi, szíved elnyerheti.

Egy szép napon elvesz téged,
együtt esztek sok, jó étket,
többé soha nem kell félned,
mit szól hozzád, majd a férjed.








Popsid, karod, így szereti,
gebe, vézna, nem kell neki,
te vagy az ő ideálja,
rezgő hasad, minden vágya.

Nyála csorog, liheg, morog,
várja nagyon azt a napot,
rád szórhassa kincseit,
foghassa dundi kebleid.

 







Tanítsd a gyermeket

Tanítsd a gyermeket jóra,
tanítsd, igazra, valóra,
tanítsd, létezni, élni,
tanítsd meg, szépet remélni.

Tanítsd, örülni, nevetni,
tanítsd a bánatot feledni,
tanítsd, kacagva sírni,
tanítsd a könnyet letörölni.

Tanítsd a gyermeket szeretni,
tanítsd meg olykor elengedni,
tanítsd, igazat szólni,
tanítsd meg olykor álmodozni.

2o21.09.16.

 

Lilikénk
Kérdezik az emberek - hogy szerethetsz egy ebet?
Szőrös, büdös, ostoba, félelmetes fogsora,
beleharap nadrágszárban, habzik, nyáladzik a szája,
ugat, harap és liheg, Úr Isten, milyen lehet.

Tudjátok meg emberek, szeretni őt, nagyon lehet,
édes, kedves kicsi lényt, mint a mi kis Lilikénk,
néha, néha, hogy ha fél, hozzám bújik könnyedén,
átkarolja kezemet, kérdő nézi a szememet.

Vigasztal, ha fáj a lábam, nem hív akkor bizony táncba. lelkem rágja méla bú, ugrál, játszik - na mi zu?
Higgyétek el emberek, jobb barátra nem leltek,
nincsen bene önzés, érdek, ahogy vagy, úgy szeret téged.

2021.09.13.

 





Szememnek csillaga

Öleljél szorosan, s nem fázom,
zuhogó esőben nem ázom,
szélvész, zivatar nem árthat,
vigyázó szerelmed, ha rám árad.

Őrizzél úgy, mint gyermeket,
öledbe csendesen felveszel,
ringatsz, dédelgetve hangtalan,
lelkembe befonva arcodat.

Lépésed, lépésem fénypora,
kezed, kezemnek angyala,
hangod, hangomnak dallama,
szemed, szememnek csillaga.

2021.09.13.
 



Találd ki, hogy ki vagyok

Madár vagyok, szellő szárnyon,
Örömkönnycsepp vagyok, szempilládon,
Sóhaj vagyok, szív zenében,
Csoda, álmod mezejében.

Vágy vagyok, lelked mélyén,
Bizonyosság, hited éjén,
Világosság, bús sötétben,
Suttogás a messzeségben.

Élet vagyok sóhajodban,
Oxigén, ózondús vadonban,
Lepke vagyok, színes szárnyú,
Virágillat, édes árnyú.

Mosoly vagyok, hitet adó,
Őszülő, vénülő nagyanyó,
Hozzám mindig eljöhetsz,
A szíveddel felismersz.

 


Mutass utat

Uram, miért hamisak az emberek,
örökké álarcot, miért viselnek,
vajon, mit gondolnak a létről,
úgy hiszik, örökké élnek?

Miért lopnak, időt, hitet, reményt,
miért hazudnak igazságot, erényt,
tudni akarom mit, hogyan tegyek,
nehogy gyarló teremtményed,
tettestársa legyek.

Segíts megérteni, mi az akaratod,
hogy lelkem, örökre Benned maradjon,
mutasd az utat, hová, s merre lépjek,
igaz emberként, Veled, s Benned éljek.

2021.07.13.


 



Isten hozott!

Szeretnék jó lenni, mindenkit szeretni,
Ember társamat, magamhoz ölelni,
Szeretnék mindig, teljes hitben élni,
Istent, hitet, reményt, sohasem feledni.

Szeretnék az Úrnak, hű gyermeke lenni,
Eltévedt barátnak, menedéket adni.
Gyarló ember vagyok, sokat vétkezem,
Nem mindig hűségest, s igazat tettem.

Szeretnék jó lenni, a rosszat feledve,
Szívem, lelkem, szemem, égre emelve.
Szeretnék nem félni, holnaptól, mától,
Igaz hitben élni - ezen a világon.

Amikor Isten, majd magához rendel,
Élet könyvében, nevem írva legyen,
Arany betűkkel róják be angyalok,
kedves Éva téged a Jó Isten hozott!

 


Látod fiam

Látod fiam, még itt vagyok, ragyogna rám a csillagok,
a hold ma is fénylik, s figyel,
jövőről mesél, s én elhiszem.

Írva van sorsod az ég felett, hited, erőd elég lesz neked,
hosszú az út, míg véget ér,
lelkem az úton elkísér.

Utad nehéz lesz, jól tudom, fénysugár vezet át sorsodon,
mikor a rossz, a jóra láncot vasal,
olyankor szívem ketté hasad.

Akard a jót, akard a célt, elérheted, mit sorsod ígért,
csak légy bátor, légy erős fiam,
imám oltalmaz, elkísér.

Tanítsd a jóra, gyermeked, mint ahogy tettem ezt én veled,
légy hű, igaz, bátor és szerény,
fiam az élet - nem egy kalandregény.

 
Úgy jöttem
Úgy jöttem hozzád, mint - idegen,
lesütött szemmel, hidegen,
sebeim nyalva, nem néztem rád,
mint begubózott árva rab madár.

Úgy jöttem hozzád, mint - vándor,
éhesen, szomjazon, fázón,
megrepedt szívvel, lélektelenül,
jöttem, mint éj - érzéketlenül.

Úgy jöttem hozzád, mint - remete,
lelkem a porba temetve,
némán hallgattam, nem nyílt a szám,
bensőmben ott ült, a fájó magány.

Úgy jöttem hozzád, mint - zarándok,
éhségtől gyötört, átfázott,
Földet kétszer körbe jártam,
nyugalmat, sehol sem találtam.

Úgy jöttem hozzád, mint - gyermek,
hittel, reménnyel betelve,
meghajtott hátal, térdre rogyva,
eddigi életem félre dobva.

Úgy jöttél hozzám, mint - Szeretet,
vétkeket, bűnöket feledve,
hittel, reménnyel, örömmel,
Örökké - tartó, kegyelemmel.

2020 nov. 15.

Tanítóm

Az Úr volt Tanítóm, Ő volt mesterem,
amikor életre hívta, mennybe lelkemet,
egy szempillantás alatt, emberré lettem, s
így szólt az Úr hozzám - indulj hát, menned kell.

Eljött a te időd, vár rád földi léted,
ne feledd soha, mit tanítottam néked,
tiéd választásod, sorsod, érzéseid,
szabadon élhetsz, neked kell dönteni.

Fogod a kezem, avagy elengeded,
árkon és bokron, ha kéred vezetlek,
de el is engedhetsz, döntésed te hozod,
keskeny, vagy széles út, ahol járni fogsz.

Felebarátod ki, útmentén porba hullt,
felemeled - e, ha kiált a nyomorult,
lelkedre van bízva, ott is hagyhatod,
tiéd judicium, tiéd a "jutalom."

Menj hát gyermekem, várnak már odalen,
kijelöltem anyád, ki majd felnevel,
indulj utadra, - éld földi életed,
intelmem ne feledd, vizsgáld meg mit teszel.

Ha véget ér időd, tudd, számot adsz,
trónom előtt, emelt fővel, avagy,
térdedre lerogyva.


Nem nézek hátra

Itt vagyok otthon,
itt van mindenem,
ami régen elmúlt,
gyorsan elfeledem.
Nem cipelek többé,
nehéz terheket,
bánatot, szomorú,
sajgó gyötrelmeket.

Fájdalmas sebek,
mit szívemen ütöttek,
rejtekükön fénylőn tündökölnek.
Minden könnycsepp,
mit valaha ejtettem,
igazgyöngyé vált,
lelkemnek melyében.

Csak előre nézek,
sohasem hátra,
igaz hittel, szeretettel
lettem felruházva.
Közel van a távol,
itt a messzeség,
kezemet kinyújtom,
s elér a Mindenség.


2020.08.13.



Kékmadár

Enged álmodni a kékmadarat,
szárnyait, ne szorítsd át
pihe könnyű, sérülékeny,
rabként, nem bírná soká.

Figyeld szabad szárnyalását,
ne bánd, hol, s merre jár,
percről, percre alkonyulva,
átlibben szíved ajtaján.

Ne akard szorosan ölelni,
magadhoz kötni szárnyaltan,
fojtó szorításodból szabadulva,
áldásod nem lesz, nem marad.

S ha elrepül messzire a kékmadár
hiába várod, - vissza sose száll,
csak távolból hallhatod, a
méznél is édesebb dalát.

 


Lámpa fény

Szeretnék lámpás lenni,
sötétségben felragyogni,
eltévedtnek hitet adni,
a jó utat megmutatni.

Szeretnék csillag lenni,
fenn az égen tündökölni,
utazónak fénye volnék,
vele együtt bandukolnék.

Szeretnék fényár lenni,
sötétséget kisöpörni,
láthatóvá váljon végre,
az Isten dicsősége.

 






Élni jó!

Vidám lélekkel, patyolat szívvel,
fénylő, hitbe égő, hű tekintettel,
járni az utunkat, mi rendeltetett,
létezni, élni, csak így érdemes.

Meglátni a fényt, sötétségen át,
érezni a távoli, mezők illatát,
madarak dalát, együtt dalolni,
Móricz Zsigmond könyvét,
nem csak bemagolni.

Szagolni az akác, mézédes virágát,
sétálni a réten, hosszú órákon át,
átrepülni képzeletben, a szivárvány alatt,
táncolni esőben, várni napsugarat.

Élni jó, élni, érdemes, ne gubózz be,
legyél különleges.

 

Don Quijote

Bár mit gondol rólam a világ,
Don Quijote lélekkel élni, csodás,
szélmalomóriás vagy, rabló törne rám,
bátor lelkem velük szembe száll.

Legyek bárhol, közel van a cél,
szívemben, ábrándos, nemes lovag él,
képzeletem szárnya visz, repít feléd,
oda, hol a Föld az éggel összeér.
 
Soha ne kérdezd hová tartozom,
minden harangszóban, én is ott vagyok,
értem is imádkozik tudom valaki,
Don Quijote lelkem hálásan köszöni.

 



Tollpihe

Tollpihe vagyok,
Hófehér,
Nem érhet hozzám,
Sötétség,
Lelkem a mennyhez,
Kötve van,
El nem szakíthat,
Zivatar.

Tollpihe vagyok,
Repülők,
Szárnyak nélkül,
Lendülők,
Magosba érve,
Lenézek,
Szívemből neked,
Éneklek.

Tollpihe vagy,
Ahogy én,
Egymásba érve
Könnyedén,
Együtt
Szállunk felfelé,
A kéklő
Messzeség fölé.





Tanulni

Tanulni kellene élni, mindenséget megidézni.
tanulni kellene látni, szépet magunkba zárni.

Tanulni kellene járni, mindig a jóra vágyni.
tanulni kellene szeretni, gyermeket okosan nevelni.

Tanulni kellene remélni, egymást hűen megbecsülni,
tanulni kellene hinni, szemünket az égre emelni.

 





Városom

Neved, mint jelent nekem?
Ősöm, tatám, kedvesem,
anyám, apám, gyermekem,
szerelem, válás, gyötrelem.

Hitvest, hűséget, kedveset,
el nem múló perceket,
barátot, ismerős arcokat,
együtt megvívott harcokat.

Neved, ha hallom kimondva,
szívem megdobban titokban,
itt élek, itt van az otthonom,
Tatabánya, szeretett városom.


 


Akkor is szeretsz majd?
Akkor is szeretsz majd, ha
senki sem szeret,
megőrződ lelkedben az
én lelkemet?

Amikor arcom rácos lesz,
szemem megfakul,
dús szőke hajam, szürkén,
lelapul.?

Mikor reszketeg, ráncos lesz
kezem,
akkor is megfogod, csókod
ráleheled?

Tudsz-e majd szeretni,
életem alkonyán,
mikor a dalunkat
nem dalolom már?

Mikor lábamon
ólomsúly tanyáz,
akkor is én leszek tündéred,
violád?








Tudsz e majd szeretni, ha hangom
elcsitul,
szememből a fény
lassan megfakul?

Mikor elfeledem
a világ dolgait,
révedve nézem, letűnt álmaim.



 






Élek

Jó néha sétálni, csendes esőben,
hosszasan gondolni, távoli jövőre,
sötétben felnézni, csillagos égre,
megidézni múltat, s régi  időket.

Jó télen fázni, megizzadni nyáron,
hagyni, áztasson a tavaszi zápor,
sírni hangosan, semmit sem várni,
kacagni, örülni, vidám táncot járni.

Jó néha, csak úgy, boldognak lenni,
valaki arcára, csókot lehelni,
felnézni az égre, hinni az Istent,
térdre rogyni, imádkozni,
érezni, - élek.

 



Mindenkinek írom ezt a "levelet!”

Annak is, aki érintettnek érzi magát, annak is aki nem érzi érintettnek magát!
Bizony Kedveseim, ilyenkor derül ki az igazság és hamisság. Az érdek és a valódi együtt érzés. A szeretet és a képmutatás.
Kérdezed, mikor?  
A nehéz időkben, amikor nem tudsz adni semmit, amikor annak a másiknak, semmi érdeke sem származik belőled.
Hiába várod, hogy szóljon, akár chat-en, vagy telefonon, vagy bárhogy. MA MÁR SOKFÉLEKÉPPEN MEG LEHET TENNI!
Csak ennyit! - Hogy vagy? Mi van mostanság veled?
Igen tudom oda-vissza működik ez a dolog.
Én próbálok mindenkivel, ha csak egy "szó erejéig is" kontaktot tartani. Lehet, hogy csak facebook-on, lehet, hogy csoportos videó beszélgetésen, vagy chat-en, avagy telefonon is kerestem a barátaimat.
Én sem vagyok tökéletes. Csak példálódzok!
Azt azonban ki kell mondanom, hogy akiket vártam.
NÉMA CSEND!
Ilyenkor eszembe jut a dalszöveg
"Gyarló az ember, igazat mindig annak ad, ki többet ígér. Gyarló az ember ahhoz a párthoz áll, aki többet ígér."
Igen! Tudom, gyarló az ember, bűnben fogant és a bűnben él.
Azt azonban ne feledjük el, Isten szabad akarattal ajándékozott meg minden embert. Nem mentség a hideg szív és a kevélység. Meg lehet változtatni, ha te is akarod!



Szabad vagy arra, hogy barátod, testvéred, ismerősöd meg kérdezni.
- Hogy vagy?
Ne csak kapni szeress, de adni is!!!
Igazat írom! Aki megérti, az érzi is, aki nem érzi, nem is érti meg.

"Nem elég jóra a vágyni: a jót akarni kell! És nem elég akarni, de tenni, tenni kell!

MINDANNYIAN, NÉZZÜNK JÓL A SZÍVÜNK MÉLYÉRE!!!


Emlékezem arra, ami jó volt, aminek örültem, amit értem tettek, és akik értem tették. Emlékezem a nehéz időkre, amelyek a Jó Isten segítségével elmúltak, és tudom, hogy a becsület jobb a becstelenségnél, az igazmondás a hazugságnál, az őszinte szó a kétszínűségnél. Emlékeztetem magam arra, hogy sohasem felejtsek el hálát adni, jót tenni és ártani soha. Ámen!





"Hálát adok néked tiszta szívből, hogy megtanítottál engem a te igazságod ítéleteire. Zsolt. 119.





Mamának mesélek

Mama, ha itt lennél megcsókolnám kezed,
elmondanám neked mennyire szeretlek,
kedvenc virágaid, egy csokorba kötném, gyémánt
könnycseppjeid, lágyan letörölném.

Mesélnél nekem a múló időről,
tavaszról, nyárról, sárguló mezőkről,
születésemről az aratás napján,
amikor engem a világra hoztál.

Elmesélnéd, hogy szaladtam, kezemet kitárva,
mikor öledben, biztonságra vágytam,
hogy nyomtam puszit bársony homlokodra,
hogy boldogan azt arcomhoz nyomtad.

Vizes, cukros kenyeret mily vidáman ettem,
kinn a lépcsőn ülve jó nagyokat nyeltem.
Mellém ült öcsém is kenyérrel kezébe,
zsíros cukrossal, mert ő úgy szerette.

Este az ágyban mellénk kuporodtál,
bebújtunk szívedbe, s te altatót daloltál,
szépet, ringatót, álomba csalót,
finom illatost, tündér álmot hozót.
 
Én mondok most mesét, - igazat, valót,
olyan, "mesét" mondok, ami terólad szól.
elmondom neked, mennyire szeretlek,
lelkem hangszerén eljátszom most neked.



Köszönöm mama, hogy féltőn felneveltél,
kanyargos utamon végig elkísértél,
fogtad a kezem árkon, bokron át,
kimostad, ha kellett, mocskos, sáros ruhám.

Velem örültél, velem sírtál anyám,
Óperenciás tengert is együtt úsztuk át,
megmásztuk mi ketten az üveghegyeket,
legyőztünk óriást és gonosz törpéket.

Köszönöm mama, hogy gyermeked lehetem,
hozzád küldött az Úr, belőled vétettem,
hogy nevelj, gyámolíts oktass és vezess,
megtettél mindent, mit ember megtehetett.

Mikor eljött időd, lejárt földi léted,
szólított az Úr,
"- haza kell térned!"

Békességgel léptél a fénylő nagy útra,
nem maradt semmi rossz, mit hátra hagytál volna,
megáldott az Úr mikor haza értél,
a rád bízott lélekkel hűségesen éltél.

Mennyország kapuja sarkig nyitva állt,
örömmel fogadott Szerető Atyád,
dicsőség koszorút került a fejedre,
úgy kísértek téged mennyei helyedre.

"Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál,
sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!"


Amikor nem úgy, és nem akkor történnek a dolgok,
ahogy azt vártuk. Van, hogy kísértésbe esünk, vagy elcsüggedünk.
Amikor az emberek, vagy a körülmények nemet mondtak, még nem jelenti azt, hogy Isten is nemet mondott.
Ne add fel a reményt, csak azért, mert még nem látod az ígéretet beteljesülni.

ISTEN AZT MONDJA: NEM HAGYLAK EL, NEM FORDÍTOTTAM NEKED HÁTAT.
Ő MINDIG VELED VAN ÉS NEM VÁRJA EL TŐLED, HOGY EGYEDÜL BOLDOGULJ.






"Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak téged és te dicsőítesz engem" ÁMEN








Nem könnyű embernek lenni

Nem könnyű EMBERNEK lenni,
lelkünkbe szeretve egymást megbecsülni,
hazudni a jót, ha nem is igaz,
és látni azt, ami elriasszt.

Nem könnyű EMBERNEK lenni,
szárnyunktól megfosztva, lebegni vágyni,
angyali szívvel sártestbe fájni,
lélektől magasba repülni, szállni.

Nem könnyű EMBERNEK lenni,
ólom terheket vállunkon cipelni,
zúgó viharban, széllel szembe szállni,
nekifeszülve, IGAZ HITBEN járni.

Nem könnyű EMBERNEK lenni,
ez álnok világban bűnnek ellenállni,
vigyázni, őrizni, jó irányt mutatni,
nem könnyű a Földön EMBERNEK maradni.

 
Az Úr sátorárban

Hát elmentél Katám, itt hagytad a Földet,
Leráztad magadról, por hüvelyedet...
Könnyű, angyal szárnyak emeltek az égbe,
Vittek, csak vittek, míg oda nem értek.

Mennyország kapuja sarkig ki volt tárva,
Hiszen az Isten, kedves lányát várta.
Köszöntöttek dallal, halk zeneszóval,
Vőlegény várt rád, fénylő koszorúval.

Tánc és öröm ének, víg lakoma várt,
Asztalához hívott Mennyei Atyád.
- Jól van, jó, hű szolgám, kicsin voltál hű,
jutalmad, örök élet - üdvösség gyűrű.

Otthonra leltél a mennyei Hazában,
Békesség vesz körül az Úr sátorában,
Nincs többé sírás, nincsen fájdalom,
Átkarol, ölbe tart az örök irgalom.

 

Ő és én
Ő és én, egyek vagyunk, mi együtt sírunk,
és együtt kacagunk, egyszerre nyílik,
szólásra szánk, együtt áldjuk meg, azt, aki bánt.

Ha nem vagyunk közel, hív sóhajunk,
egymás nélkül, mi nem szárnyalunk,
Ő nekem múzsám, s és az Övé,
szeme tükrében látom a fényt.

Szeretve vágyni, a holnapokat,
kéz a kézbe járni a földi utat,
félszárnyú angyalként, kapaszkodunk,
kettőből egyé így válhatunk.

 



Voltam én is

Voltam én is karcsú, szép,
elvitte a messzeség,
hajam selymes, lágy mesés,
szemem fénylő csillagkép.

Voltam én is víg leány,
hangom, mint a csalogány,
csengő, bongó, csábító,
édes dallal ámító.

Most már vagyok nagymama,
kicsit dundi, ősz nyanya,
hajam, hangom megkopott,
csillagszemem sem ragyog.

 







Barát, vagy ellenség


Tudsz szemtől - szembe, szemembe nézni,
őszinte lélekkel igazat beszélni,
tisztán, érdek nélkül megfogni kezem,
együtt lépdelve, sétálni velem.

Tudsz igazat szólni, hamis felhang nélkül,
hibás döntéseim, el tudod nézni,
hátam mögött is úgy beszélni rólam,
mintha ott lennék, igaz valómmal.

Rád bízhatom titkom, lelkem mélységéből,
nem leszel árulom sohasem, önzésből,
Barátom vagy nékem, áldott útitársam,
kanyargós utamon nem kell, hogy vigyázzak.

Ha nem tudsz őszintén, szemembe nézni,
csak álnokul, sunyin mindjárt megítélni,
ha érdekből nyújtasz kezet nékem,
nem lehetsz barátom - én sem leszek néked.

Őrizzen Isten az ilyen "baráttól " hamis,
hazug, önző, csaló prófétától,
szemembe mondja - szeretlek, hiányzol,
de kést szúr hátamba, amikor nem látom.

Ha magadra ismersz, maradj távol tőlem,
kétszínű voltod, tudod nem szívlelem,
látni sem akarom, álnok képedet,
kérem a Jó Istent, hogy rajtad segítsen.


Hiszek

Hiszek, egy szebb, jobb jövőben,
Hiszek a felettünk elmúló időben,
Hiszek a mában, hiszek a holnapban,
Hiszek lelket újító, valós álmokban.

Hiszem eljön... lesz ismét kikelet,
Hiszem, elmúlik hamar a félelem,
Hiszem véget ér, sírás és a gyász,
Hiszem, holtaknak lesz feltámadás.

Hiszek az Atya kimondott szavába,
Hiszek az Isten egyszülött fiában,
Hiszek a Szent Lélek tiszta erejében,
Hiszek, soha el nem múló, örökös létben.

Hiszem az Úr, minden üzenetét,
Hiszem örökké tartó, igaz szeretetét,
Hiszem, bűneink bocsánatát,
Hiszek egy Istenben, életen át.

 


Várom a csodát

Én bizony próbáltam jó anya lenni,
Szívemből szeretni, őszintén ölelni,
Mindent mi telt, gyermekemnek adtam,
A világ ablakát jó tágra nyitottam.

Jó és rossz között, mutattam irányt,
Hamis mosolygoson, szelíden léptünk át,
Mi együtt sírtunk, és együtt nevettünk,
Igaz, szép valóból, meséket szőttünk.

Elrobogott velünk az élet vonata,
Expressz gyorsasággal száguldott tova,
Álmaim azonban, lelkembe égtek,
Várom beteljesülni a tündérmeséket.

Várom a csodát, várom csendesen,
Hogy a hamisság, újra igaz legyen,
A vakok lássanak, a süketek halljanak,
Hazug sötétségből, a fényre jussanak.

 

Karácsonyi ajándék

Kívánok nektek hitet,
kedvet,
hű szerelmet, lágy
türelmet,
hosszú úthoz fényt,
csodát,
álmot, békességes
várakozást.

Emberséges
boldogságot,
jó célt, hozzá valóságot,
daltól derűs jobb világot,
kézfogásos igazságot.

Hűséget, mely el nem
fárad,
tekintetet szebb világban,
éjt és nappalt sose félve,
szeretetet, üdvösséget!

Születésbe vetett hitet,
áldott fénylő ünnepeket,
ételt, italt az asztalra,
szent ölelést,
Karácsonyra.




Harag

Besurrant hozzám a harag,
vendégül láttam, hát ott is maradt,
mikor megjelent, kicsit meg lepett,
öklével verte szívem és lelkemet.

Leültem mellé, hallgatni kezdtem,
egyre jobban, meg is szerettem,
néztem az arcát, fáradt volt ráncos,
szeme pedig, szikráktól lángolt.

Dühödten morgott, nem hallott, nem látott,
kedves volt hozzám, egyszer csak belájkolt,
megfogta kezem, s közelebb húzott,
rekedtes, torz hangján, fülembe suttogott.

- Jó veled lenni, fogni a kezed,
akarom maradj örökre velem,
légy kedvesem, hű társad leszek,
bár merre mégy, én ott leszek veled.

Isten hangja ekkor, szívembe hatolt,
- nem adtam neked, ilyen csúf haragot,
békesség, megbocsátás, hű szerető szív,
gyermekem ne feled, csak bennem bíz.

Hirtelen elment a vendég, váratlanul,
ahogy jött, oly gyorsan, céltalanul,
Békesség, szeretet és megbocsátás,
nálam nem vendég - örök hű barát.


Akartam

Akartam, egyszerre lenni,
óriás és törpe,
nappal álmodó, éjjel rád vigyázó.

Elinduló, még is maradó,
szerető, feledő,
hazatérő, és újra, útnak eredő.

Sivatagban esőtől meg ázó,
eget, földre hozó,
messzeségbe szálló.



 


Életem során.

Sok megmozdíthatatlan dolgot akartam megmozdítani. Nem tudtam, hogy lehetetlenre vállalkozom.

Mire észbe kaptam, földre rogytam elment minden erőm, fáradtan megadtam magam, de ekkor megmozdult a mozdíthatatlannak hit, mert nem a magam erejéből, hanem az Úr Isten segítségével.

Felvértezve álltam fel, és fogtam neki újra.
Nem erőlködve, hanem átadva mindent annak, Aki előtt nincs, nem is volt, és nem is lesz akadály Ő képes kimozdítani a helyéről a mozdíthatatlant.





 


Akkor is még

Ha elhalkul egykor a hangom,
és recsegve szól dalom,
mond, dalolsz majd,
helyettem új dalokat,

ha elhagy majd erőm,
és megfárad testem,
felemelsz magadhoz,
szépen szelíden,

hanem tudom dicsérni,
már az életet,
mond dicséred majd,
helyettem, s értem,

ha nem tudok többé
felhőtlen nevetni,
nevetsz-e bátra,
fogva a kezem,

s, ha elfelejteném,
hogyan kell szeretni,
tudnál-e szeretni engem,
akkor is még?





Örökké szeretni

Amikor úgy érzed,
megszakad szíved,
amikor úgy érzed,
eljött a végzet,

amikor úgy érzed,
nincs magyarázat,
amikor úgy érzed,
fájdalom a társad,
amikor úgy érzed,
hiába lázadsz,
amikor úgy érzed,
bánat a házad,

amikor úgy érzed,
lenni is nehéz,
amikor úgy érzed,
nagy a veszteség.

Akkor is utadon,
tovább kell menni,
akkor is kell,
új levegőt venni,

akkor is észrevenni,
kiért lehet élni,
összetört szívvel,
örökké szeretni.
.

Dalom

Dalom, hogy ha, messze szállna,
énekelném új nótámat,
trillárom, hajj, trillárom hajj,
ó jaj, de nagy a baj.

Gitárom, ha pengetem,
szöveget elfeledem,
mert egyszerre, csak egyfelé
megy a fránya figyelés.

Akkordokat keverem,
túl sok, ez a fegyelem,
E és D - dúr, na meg CÉ,
hol van a GÉ meg a BÉ?

Megpróbálom még egyszer,
talán most nem feledem,
itt van ez a három húr,
rajta szorul meg az új.

Még is mily fals ez a hang,
elszégyenlem magamat,
Á-mol helyet mit fogtam én?
Oda lett a szép kis zeném.

Gyorsan abba is hagyom,
lesz még néhány alkalom,
keresni a hangokat,
lefogni akkordokat.

Szabadon

Lebegve szállni,
sas madár szárnyon,
átrepülni felhőkön,
a nagy rónaságon.

Szabadon szárnyalva,
béklyót hátra hagyni,
szabadság madarához,
bátran csatlakozni.

Együtt lebegni
hegyek orma felett,
szél hátára ülve,
át a tengeren,

hol szabad a lélek,
szabad a szó,
nem köt az - "ülj le"
nincs zárt ajtó.

Mégis visszatart,
becsület, kurázsi,
maradok a földön,
örömmel szolgálni.




Angyalok és emberek

Egy nap, amikor Nice az angyal, éppen egy felhőn csücsült, már nem először, vágy gyúlt a szívébe, hogy ne csak fentről lássa az embereket, hanem közvetlen közelről.
Szerette volna megismerni őket, megérinteni, beszélni velük. Arra gondolt, megkéri a Mennyei Atyát, engedje meg neki, hogy lemenjen a Földre.
Gondolatot tett követte, alázatosan, de elszántan állt az Isten elé.
- Uram enged meg, hogy lemenjek a Földre. Oly régóta vágyom rá, hogy beszélhessek az emberekkel.
- Ha már rég óta szeretnél volna, miért nem szóltál korábban? Menny, ha menni akarsz, nem tartalak vissza, de vigyázz és ne feledd te angyal vagy.
Még ki sem mondta az Isten az áment, Nice már is a Földön landolt egy hatalmas faágon az erdőszélén.
- Hú de gyors voltam! Már itt is vagyok!
Körül nézet, tetszett neki a táj, a szép fehér hótakaró, ami beborította a földet. Amint nézelődött, éppen arra jött egy kis fiú, aki kutyát sétáltatott. A gyermek, jól be volt bugyolálva, sapka, sál, nagy csizma, éppen csak a szeme látszott ki.  Az angyal megszólította a kis fiút.
- Szervusz, kisfiú! Hogy vagy?
Semmi válasz, semmi reakció.  
- Talán nem hallotta meg.  - gondolta az angyal.
Az angyal ismét megszólította a gyermeket, de most már hangosabban.
- Kisfiú! Hogy vagy?  - Semmi nem történt. a fiúcska csak ment tovább.
- Talán süket szegényke, azért nem halja, hogy szólongatom.
Nice megrázta a fát, arra gondolva, talán így meglátja és meghallja őt a fiúcska.
- Nem hallasz, nem látsz? Itt vagyok a fán! - kiáltotta most már hangosan.
De a fiú, csak ment tovább és halkan dudorászott egy dalt.
- Na, ebből elég!
Lehuppant a fáról éppen a fiúcska elé.
- Hopp! Na már látsz ugye, remélem, hallasz is engem? - mosolygott kérdően.

- Ó! Jaj! Mi volt ez kiáltott ijedten a gyermek. - Csak nem szakadt le az ég. Mi ez a robbanás, mi ez az égzengés, mi történt?
Forgolódott körbe, körbe, de a hó fal, ami körül vette, semmit sem engedett látni. Kis kutya annyira megrettent a hatalmas zajtól, hogy az ölébe ugrott és ott reszketett félelmében.
- Na, most, hogy vágjuk át magunkat ezen a hatalmas hó falon? Tudod mit Csibész, csak azért sem félünk. Ha összefogunk, mi ketten majd csak kijutunk! Kezdjünk el ásni! Fogjunk neki!  Az alig három kilós kis csivava, leugrott gazdija öléből és minden erejével próbált lyukat kaparni a hó falon. - Ügyes vagy csibész kaparj, kaparj! A fiúcska és a kutya együttes erővel kaparták a reménybeli menekülés útját.
Nice, nézte mit csinálnak ezek ott ketten. Nem értette miért nem másznak ki a falon, hisz csak a térdéig ér a hókupac.
- Hahó! Gyermek! Segítsek? - kérdezte jó hangosan, mert most már biztos volt benne, hogy a gyermek nagyot hall, vagy süket lehet szegény.
Hangjára ismét a Földre zuhant egy nagy hógörgeteg.


- Mi történik itt? Miért zuhan le egyszerre ennyi hó?
Csak nem miattam?  Ó jaj! De bizony miattam! - gondolta az angyal. Csak most jövök rá, nem változtattam meg külsőm, amikor a Földre lejöttem. Meg maradt a mennybeli termetem és hangom, amely olyan az emberfiának, mint menydörgés, termetem pedig, mint egy mamut tölgy. Szegény kis teremtmény, hát ezért nem figyeltél rám, - sajnálkozott Nice az angyal. Gyorsan visszatérek a Mennyei Atyához segítsen.

- Atyám, elrontottam a Földre érkezésem. Mennyei testben akartam szóba elegyedni az emberrel, de nem hallott és nem is látott engem, mert nem is láthatott és nem is hallhatott ilyen voltomban. Uram kérlek, segíts! - borult le alázattal az angyal.
- Rendben van, segítek. Emberhez hasonló testben kell visszamenned a Földre, csak úgy tudsz segíteni. Külsőd és hangod megváltozik, erőd azonban megmarad. Most indulj és te is segíts! - szót az Isten.

- Segítség, segítség! Hallatszott tompán a gyermek hangja a hó fal mögül. Csibész is ugatott, ahogy a torkán kifért, de mivel már esteledett senki sem járt arra.  Mind a ketten elfáradtak, és kimerültek az ásásban,  
- Legalább az eget látjuk Csibész, legalább az eget. Kiáltsunk akkor az ég felé, talán az égiek meghallják a kiáltásunkat, talán ők küldenek segítséget. - ölelte magához szeretet kutyáját a kisfiú.
- Isten, ha hallod, hogy segítségért kiáltunk, kérlek, küldj valakit, aki kiszabadít bennünket!  Segítség, segítség! – kiabált torkaszakadtából a fiú.


- Itt vagyok! Ne féljetek! Mindjárt kiszabadítalak benneteket. – biztatta őket Nice az angyal, és
amilyen gyorsan csak tudta, szétrombolta a hó falat, kikaparta a gyereket és a kutyát a hó fogságából, amit ő idézett elő, tudatlansága miatt. Termete ugyan emberhez volt hasonlatos, hangja is, de ereje megmaradt a hatalmas angyalé. Ezért egy perc sem telt el és a foglyok szabadok voltak.
- Hogy vagy? - kérdezte.
- Nagyon fázom és  Csibész is didereg. - mondta reszkető hangon a fiúcska.  - Te ki vagy és hogy kerültél ide? Az égből küldtek ugye? Tudom, hogy Isten küldött, mert meghallotta, hogy segítségért kiáltoztunk. Ugye, te egy angyal vagy? Nagyon fázom, segíts, de előbb, Csibésznek segíts, mert ő a legjobb barátom.
Az angyal ölébe vette a gyermeket és a kutyát, kitárta szárnyait és betakarta vele mind a kettőt.  
Az elgyötört testek a jó melegben végre átmelegedtek és megpihentek.
- Most mit csináljak ezzel a gyermekkel? Mit tegyek? Legjobb lesz, ha haza viszem őket. Biztosan várják már őket.
Egy gondolatnyi idő múlva a fiúcska háza előtt állt karjában a gyermekkel és a kutyával.

Kopogtatására egy idős asszony nyitott ajtót.
- Áldás, békesség! - köszönt az angyal. - Hoztam valakit, úgy gondolom, ide tartozik. Az erdőben találtam rá és a kutyájára. Ne ijedjen meg, semmi baja, csak alszik.
- Jaj, Istenem!  Hát él! Már azt hittem soha nem látom többé. - Zokogott keservesen az idős asszony. Ó, Istenem, köszönöm!  Jöjjön, be és tegye le az ágyra mind a kettőt. Mindenható Isten áldja meg jó ember.
Magát biztosan az ég küldte, hogy megmentse az egyetlen unokámat. Egész életembe sem tudom meghálálni jóságát. Szegény özvegyasszony vagyok, de bármit kér, oda adom. Bármit, amire csak a szemét ráveti. Mindenem odaadom, csak hogy élve hazahozta az én egyetlen reménységem az unokám. Se apja se anyja szegény árvának, senkije sincs neki csak én, nekem pedig csak ő. Így élünk mi itt hárman, mert Csibész is a családunk tagja. - Hálálkodott sírva, ríva az asszony.
- Nem azért mentettem meg és hoztam haza a gyermeket és a kutyát, hogy maga hálálkodjon nekem. Én tartozom hálával és köszönettel, mert ami történt, nem a gyerek hibája volt. Én hibáztam, de tanultam belőle. Hála, csak a mennyei Atyát illeti, az Ő bölcsessége és szeretete érdemel hálát és köszönetet. Isten áldja meg magukat. – mondta az angyal, és ahogy jött egy gondolatnyi idő alatt a mennybe termet.

- Atyám, köszönöm a tanítást és a segítséget, nélküled elbuktam volna. - hajtotta le fejét Nice az angyal. Megtanultam, hogy a kívánságot és a cselekedetet ne hamarkodjam el.
- Jól van! Igaz, amit mondasz, de mai leckéhez tartozik az is, amit nem szabad elfelejtened. Jól vésd az eszedbe.

Az emberek még nincsenek olyan létbe, hogy teljes valójukban láthassák az angyalokat. De eljön az idő, amikor szemtől, szembe láthatnak majd bennetek.




Angyal szívvel

Ember testben, angyal szívvel,
Isten kegyelmében,
Utunk járni itt a Földön,
Hidd el, kicsit könnyebb.

Angyal szívünk arra tanít,
"légy jó mindhalálig,"
Végtelen időn túl is,
Lelkünk átviláglik.

Ember testben, angyal szívvel,
Össze kapaszkodva,
Szárnyat bontunk, s
Felröppenünk,
Fel, a magosba.


 



JÓZSEF ATTILÁTÓL SZABADON

ANYA

NYOLC ÉVE,
ELMENTÉL ANYA,
AZÓTA IS CSAK,
RÁD GONDOLOK,
MINDIG,
MEG, MEG ÁLLVA.

ÉN MÁR AKKOR IS,
ŐSZINTE EMBER VOLTAM,
NEM
ORDÍTOTTAM,
NEM
TOPORZÉKOLTAM,

HAGYJON MINDEN HÁTRA,
CSAK ENGEM NE HAGYJON,
SOHA MÁSRA.

NEM NYAFOGNÉK,
DE MOST MÁR KÉSŐ,
MOST LÁTOM,
MILYEN ÓRIÁS Ő,
FEHÉR HAJA LEBBEN AZ ÉGBEN,
OTT VAN, Ő
AZ ÚR KÖZELÉBEN.

Anyák napjára
Rólatok mesél e dal, nektek szól az ének,
drága anyák, nagyanyák, dédik, örök szépek.
Ez a nap a ti napotok, anyák napja van ma,
de jó, hogy mindenkinek van éde.

Köszönjük a szeretetet, amit adtatok,
szívetekből törtetek le egy-egy darabot.
Tanítva gyermekeket szépre, a jóra,
becsületre, szeretetre és igaz szóra.

Példát belőletek nyertek a gyerekek,
hogy kell segíteni, azt aki meg vénhedt.
Hogy kell terveket s álmokat szőni,
családot, barátot meg kell megbecsülni.

Hogy kell szeretni, hogy kell elengedni,
hogy kell a fájdalmat  együtt elviselni.
Sírni, nevetni, gyászolni, örülni,
Tőletek tanultunk emberré lenni.









Csak ölelj át

Csak ölelj át,
ha beborul az ég,
karodban nem félek,
jöhet bármi vész.

Oltalmad megőriz,
nem hagysz el soha,
Te vagy életemnek,
hótiszta temploma
 



Beájult a kis kutyám
Beájult a kiskutyám,
hogy meglátta az új ruhám,
gyorsan rám is ripakodott,
lábaimhoz hupp, lerogyott.
- Gazdi ezt nem teheted,
minden mi fontos neked,
láthatják a emberek,
magasságos szent egek!
- Ne legyél álszent, szerény,
te gyáva, buta kis legény,
ami rajtam látható,
nem szégyellni való.

Gömbölyű a hátsó felem,
rátapadnak férfi szemek,
keblem dús nem hervadó
lehet, hogy felkavaró.

Szép testem nem szégyenem,
nem kell azt elrejtegetnem,
milyen vagyok, láthatod,
nálam biz ez nem titok.
Marilyn Monroe-os bájaim,
tudom sokan irigyli,
mert bizony én szép vagyok,
ragyognak rám a csillagok.

Beszédünk gyöngyszem
Beszédünk, mint csillagok,
szívünk mélyén fakadók,
kialusznak, ragyognak,
a lelkünkből illatozva.
Beszédeink, gyöngyszemek,
szívünkből kiömölnek,
elgurulnak, visszajönnek,
örömmel üdvözölnek.
Beszédünk, mint vízcsobbanás,
csörgedező, zúgó, varázs,
hömpölyögnek, elapadnak,
tükörképben ragyognak.
Beszédünkben, kulcs mondatok,
igaz, hamis, vádló, való,
te és én, mi döntjük el,
melyik lesz a szívhez közel.
Beszédünk igaz legyen,
szóljon tisztán, hűségesen,
áldás osszon, és ne átkot,
Isten adjon józanságot.




Cserép edény

Én, én vagyok, nem lehetek más,
áldás, nem átok, sem nem - látomás,
választott vagyok és nem elhívott,
kire az Isten, fehér ruhát adott....
Vagyok, aki vagyok, nem lehetek más,
akármit gondol is rólam a nagyvilág,
mára megértem - talán nem egészen,
de tudom, ott csücsülök Isten tenyerében.
Cserép edény vagyok, Mesterem kezében,
Ő megformál, igazít tökéletességre,
nem dob ki, ha néha kicsorbul az élem,
mint drága agyagot, úgy nézi éltem.
Én, én vagyok, nem lehetek más,
így szeret engem, Mennyei Atyám,
csorbán, szerényen, sárosan, kormosan,
szentséges fényében fürödve, boldogan.

 


Csillagom

Lelkemben angyal muzsikál,
szerelmes hangja tova száll,
nincsenek hangos zsivajok,
bensőmben édes dalt dalol.

Látom a fénylő csillagot,
ahogy az égen fenn ragyog,
vezet és mutatja utamat,
rá bízom örökkön magamat.

Előre nézek, s nem hátra,
remélem, tudom - nem hiába,
Szeretet vezérli utamat,
hittel adom át, magamat.

Utam, ha egyszer véget ér,
csillagom akkor is elkísér,
ragyogó fénye átkarol,
magam a mennybe,
át - álmodom.

 



Ember vagyok

Madár vagyok, vagy ember?
Így múlik el - november,
kérdéssel és szárnyalással,
néha egy kis vers írással.

A széllel szembe szállok,
hegyek hátán, karikázok,
hajnalban és alkonyatkor,
kora reggel, virradatkor.

Felülök a biciklimre,
csak magammal versenyezek,
lelkemből jót kacagok,
mert rá jövök, EMBER VAGYOK.


 





.
SZEMEMBE A SZÁLKÁT IS

ÉSZREVESZED, DE A MAGADÉBA A GERENDÁT SEM.

A kétszínű emberek kedvesek a szemedbe, közben pedig a hátad mögött, a legrosszabb dolgokat mondják rólad.
A kétszínű emberek egyik pillanatban azt mondják, hogy valakit utálnak, majd a másik percben ő lesz a legjobb barátjuk. Mivel azt tettetik, hogy kedvelnek, tisztelnek, és elmondhatod nekik a legféltettebb titkaidat is, mert meg fogják őrizni.
NE HIGGYETEK NEKIK! A legjobb stratégia velük szemben, ELKERÜLNI őket!
A legrosszabb dolog, hogy sokszor nem tudod ezt megtenni, rajtad kívülálló dolgok miatt. Ha egyszer már hátba szúrtak, vagy elárultak,
MÁSKOR IS MEGTESZIK!
Én eldöntöttem, hogy a barátaim és ismerőseim között nem fogok a kétszínű emberekre időt pazarolni, nem mondok el nekik semmit. Beszélhetünk az időjárásról, megkérdezem, hogy vannak, de se több, se kevesebb.
Rájöttem, hogy bizalmamba avatott barátaim között is vannak ilyenek, akik azt éreztették velem, hogy szeretnek és tisztelnek, a hátam mögött pedig kibeszéltek, gonosz dolgokat mondtak rólam. Miért csinálják ezt?
NEM ÉRTEM!!!
Én őszintének tartom magam és mindig megmondom az igazat annak, akire ez tartozik.
TUDOM, nem vagyok én sem tökéletes, minden ember követ el hibákat, de nem vagyok bunkó, kegyetlen és kétszínű.
Ezek az emberek nem boldogok saját énjükkel ezért álarcot kell felvenniük és olyan életet élnek, ami sohasem lesz kifizetődő, mert egyszer úgyis lehull  róluk az álarc.
“Az igaznak emlékezete áldott; a hamisaknak neve pedig megrothad”.

Remélem, hogy értitek mit akarok mondani! Egy olyan világban élünk, ahol az emberek félnek az igazságtól és szeretik a hazugságot.

Ne engedjétek, hogy a hazugságok töltsék ki az életeteket, amelyek fájdalmat okoznak.



CSAK SAJNÁLNI TUDOM AZ ILYEN ÉS HASONLÓ EMBEREKET. MINDEZEK ELLENÉRE AZONBAN, MEGVETEM ŐKET.


 



EMBERNEK lenni

Nem könnyű EMBERNEK lenni,
lelkünkbe szeretve egymást megbecsülni,
hazudni a jót, ha nem is igaz,
és látni azt, ami elriassz.
Nem könnyű EMBERNEK lenni,
szárnyunktól megfosztva, lebegni, vágyni,
angyali szívvel sártestbe fájni,
lélektől magasba repülni, szállni.
Nem könnyű EMBERNEK lenni,
ólom terheket vállunkon cipelni,
zúgó viharban széllel szem beszállni,
nekifeszülve IGAZ HITBEN járni.
Nem könnyű EMBERNEK lenni,
ez álnok világban bűnnek ellenállni,
vigyázni, őrizni, jó irányt mutatni,
nem könnyű a Földön EMBERNEK maradni.

 

ÉN  VAGYOK a …

Vagyok csillag az égen,
vagyok fény sötét éjben,
meleg kályha hideg télben,
hűsítő szellő a hőségben,
vagyok hegycsúcs, síkságon,
vagyok lanka a hegyháton,
folyó vagyok sivatagban,
víznyelő az áradtban.

Vagyok öreg anyóka,
vagyok ifjú, s bohóka,
vagyok lágyan ringató,
vagyok messze elhaló.
vagyok tűzforró igen,
vagyok kimondott sosem,
vagyok langyos lágy eső,
szikkadt Földet öntöző.

Vagyok ringató óceán,
vagyok felkelő napsugár,
vagyok csermely, hűs patak,
magasról zúduló zuhatag.
vagyok két ölelő karod,
vagyok boldog, szép mosolyod,
hűséges és igaz vagyok,
én vagyok - A VAGYOK.






Este

Csendesül a város, halkulnak a házak,
pihenni térnek, fájós, elnyűtt lábak,
jólesik így este, bebújni az ágyba,
páromhoz simulva, búcsút intek mának.

Köszönöm Istennek ezt az áldott napot,
amit szeretettel mai is nekünk adott,
imára kulcsolom mind a két kezemet,
hálatelt szívvel dicsérem Istenem.




















Ajándék /Szerelem/

Ne hidd, hogy a szerelem,
csak egy könnyed játék,
gyufa lángja, s ha elfújod,
nem marad, csak árnyék.

Kéz a kézben padon ülni,
szép csillagos este,
cipő nélkül sétálni
gyöngyharmatos kertben.

Bálba járni kedveseddel,
vidám táncra vágyni,
utazni a nagy világban,
és semmit sem bánni.


Ne hidd, hogy a szerelem,
csak egy könnyed játék,
hű szívvel és igaz hittel,
Istentől - ajándék.

Idő elszáll, s az ifjúság,
elhervad egy nyáron,
jön az ősz, a tél is,
de megmarad az álom...






A szerelem, édes dallam,
ketten kell dalolni,
fals hangokat nem szabad,
a nótába hagyni.

Az életet mind végig,
együtt kell leélni,
Isten ajándékát,
jól meg kell becsülni.




 









Ez az ünnep rólam szólt   

Eljött a pillanat, hogy
együtt ünnepeltek
a kék ég alatt,
közeli, s távoli barátok,
és szeretett gyermekem,
gyönyörű lányom…

Velem örült ki ott volt,
ez az ünnep,
csak rólam szólt,
„LÉLEKFÉNY” - ből
megszülettek, örömömre,
szárnyra keltek,
LELKEM PILLANGÓI.

A szíveken megpihentek,
majd szép csendben,
tovább mentek,
simogatva becézve,
elvarázsolt, csodát látó,
álmodó mesémmel.

Hálám az ég felé szállt -
Köszönöm Atyám,
hogy adsz nekem,
erőt, hitet,
tudom, csak veled élhetek.
Örökké áldom Szent Neved.



Fiamnak (Születésnapomon)

Tudod, ha rád nézek szomorú leszek,
nem ilyen sorsot szántam én neked,
mikor gyermek voltál, sokat meséltem,
ringató, altató, szép, tündérmeséket.

Hittel fogadtad anyád minden szavát,
boldogan daloltam, szívemnek hű dalát,
hitről, hűségről, becsületről, jóról,
és az el nem múló, igazi valóról.

Sebesen szálltak feleltünk az évek,
és hajam is lassan, szürkévé lesz,
szemem sem a régi, látásom elfakul,
de szívemben a régi dal, most is ott lapul.

Ha rád nézek, látom a kicsi fiamat,
hallom, hogy mondja az édes szavakat,
"tudim, tudim, tudim" - mit is jelentet,
ezt csak mi tudtuk, te meg én, mi ketten.

Ősz hajszálaid látom megjelentek,
az idő madara elszállt már feletted.
Nem tudom, mit mondjak, nem biz, ha rád nézek,
gyermekem vagy, fiam - szeretlek, míg élek.




Jézus Születése

Galileai, Názáret nevű városban élt egy szűz, aki egy József nevű férfi jegyese volt. József Dávid családjából származott. A szűz neve pedig Mária volt. Egyik este, miután Mária kikísérte jegyesét, Józsefet a kapuig és visszament a házba, megjelent Neki egy angyal. Mária nagyon megrémült. Az angyal így szólt hozzá.
- Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél, és íme, fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK. Ááldott vagy Te az asszonyok között. Az Élő Isten téged választott ki, hogy Egyszülött Fiát a világra hozd.
- Hogyan hozhatok én a világra fiút, hogyan történhet meg mindez velem? Hiszen én még soha nem voltam férfival. Uram, segíts megértenem, mert én, csak egy egyszerű nő vagyok és nagyon meg ijeszt-e beszéd
- A Szentszellem száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged. Ami embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges. Ne félj!  József pedig mindenben segítségedre lesz.
- Az Úristen szolgáló leánya vagyok, meghajtom fejemet a Mindenható Isten akarata előtt. Legyen nekem a te beszéded szerint.
- Minden úgy történt, ahogyan az angyal megjövendölte. Mária férjhez ment Józsefhez és a szíve alatt hordozta az Isten gyermekét. Abban az időben, Augustus császár parancsot adott, hogy számoljanak össze minden ember, aki a Római Birodalom területén lakott. Ezért, mindenkinek jelentkeznie kell az összeírásra születési helyén. József is elindult feleségével, Máriával együtt szamárháton, a galileai Názáretből, Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveztek. Esteledett, mikor Betlehembe értek. Szállást nem találtak hiába kerestek. Egy asszony azonban megszánta őket és azt mondta:
- Látom, hogy a feleséged gyermeket vár, és szállást kerestek. Mivel minden hely foglalt az én fogadómba, és más helyet nem tudok felajánlani, szálljatok meg az istállómban.
- Valamennyi fogadó van ebben a városban, mind végigjártuk már, de szállást sehol sem találtunk, Köszönöm a jóságod, Isten áldjon meg Téged, irgalmas szívedért.
-Nem egy pompás szálláshely, de meleg és biztonságos. Gyertek velem, oda vezetlek benneteket
-Már nagyon fárad, lehetsz, Mária mindjárt megpihenhetsz. Gyere, induljunk!
-Bizony hosszú, fáradságos utat tettünk meg, már alig várom, hogy megpihenjek.
Elfoglalták a szálláshelyüket az istállóban. Éppen jókor, mert még azon az éjjelen, úgy éjféltájban Mária megszülte gyermekét. Az újszülöttet tiszta pólyába tették és puha szalmára, jászolba fektették. Jézusnak nevezték el, ahogyan az angyal meghagyta. Azon az éjszakán a környékbeli legelőkön pásztorok voltak a szabad ég alatt és a nyájukat őrizték. Hirtelen angyalok jelennek meg nekik és így szóltak hozzájuk.
-Ne féljetek, mert íme, nagy örömöt hirdetek néktek, amely az egész nép öröme lesz.
Megszületett a világ világossága, a Megváltó, akit olyan régen vártatok. Üdvözítő született ma néktek az Úr városában, Betlehembe. Örüljetek, örüljön a szívetek, és ujjongjatok, mert eljött a Szabadító. Az újszülött gyermek, bepólyálva fekszik jászolba. Ő az ki elveszi a világ bűneit. Mennyetek köszöntsétek Őt, hódolattal és imádattal.
A pásztorok nagy örömmel el is indulnak Betlehem városába, az istállóhoz, hogy hódoljanak a régen megígért Megváltó előtt.  A csillag vezeti őket.
Angyali éneket hallottunk az éjszakában, és fényes csillagot láttunk fölragyogni az égen, amely ide vezetett bennünket. - Hódolat az Isten fiának.
-Meghallgattuk az angyali szózatot és most itt vagyunk, hogy köszöntsük az Isten Gyermekét, aki ma született mindannyiunk nagy örömére.    Dicsőség a Mindenható Istennek
-Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes, az Úr van Te veled áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse Jézus.  Dicsőség!

Újabb látogatók érkeztek, három napkeleti bölcs, hogy kifejezzék hódolatukat az Isten Gyermeke előtt. Sok-sok napot vándoroltak, mire Bethlehem megérkeztek a fényes csillagot követve.
-Már nagyon vártuk, hogy ebbe a gonosz, sötét világba megszülessen a Megváltó, ahogyan réges-régen megjövendölték. Aranyat hoztam, a Megváltónak.  Fogadjátok! Dicsőség a menny urának.
-Számításaink ezt a napot jelölték ki, és a csillagos égen is most tűnt fel a legragyogóbb csillag, amelyet követve érkeztünk el ide hozzátok. Tömjént hoztam. A szabadítónak. Fogadjátok! Áldott, aki jön az Úr Nevében!
Messze földről jöttünk, hogy hódoljunk a Megváltó, szabadító Isten Fia előtt. Mirhát hoztam. Isten egyszülött fiának. Fogadjátok! Dicsőség a Mindenható Istennek!


Dicsőség a Mindenható Istennek és békesség a Földön minden jóakaratú embernek.


Dicsőség mennyben az Istennek,
Dicsőség mennyben az Istennek,
Az angyali seregek vígan így énekelnek,
Dicsőség, dicsőség Istennek!

Békesség földön az embernek,
Békesség földön az embernek,
Kit az igaz szeretet a kis Jézushoz vezet,
Békesség, békesség embernek!





Fohász

Mennyei jó Atyánk, halld meg az imánk,
segíts megnyerni, Földön e - csatát.
Bezárva, félve, ne éljen a nép,
ne legyen veszélybe, ez a nemzedék.

Bocsáss meg bűneink! - kérünk jó Urunk,
Jézus vére által gyermekeid vagyunk.
Áld meg családunk, védd meg nemzetünk,
csak benned bízunk, örök Istenünk.

Könyörtelen harcba, mutass irányt nekünk,
a sötét vadonba el ne tévelyegjünk.
Tudom, sok a vétkünk, nagyokat hibáztunk,
úgy hiszem, mára már tisztábban látunk.

Nélküled elveszünk, oda lesz létünk,
elveszik családunk, múltba vész népünk.
Áraszd ki gyógyító, áldott keneted,
küld le ránk hűséges, örök kegyelmedet.

Könyörögve kérünk, néz le a mennyből,
megbocsátó szívvel lásd a szenvedőt.
Gyógyulást hozzon Földre irgalmad,
Jó Urunk, Istenünk - könyörgünk, irgalmazz!






GONDOLATOK /UGYAN ÚGY/

Rohanva, futva, elszálltak az évek,
Maguk mögött hagyván, régi szép időket,
Észrevétlenül, elhagytak az álmok,
Lázas, ifjúkori gyönyörű ábrándok.

Ábrándok a létről, a mesés világról,
Boldog, harmonikus, szerető családról,
Emberekbe vetett hitről és reményről,
Igazságot kereső, lelki békességről.

Legbelül, legmélyén, fiatal lány vagyok,
Sötét éjjel a csillag, ugyan úgy, ragyog,
Ugyan úgy, van nappal és éjszaka,
Nem változott a rózsa illata.

Gyorsabban telnek még is a nappalok,
Éjszakák, évek és a hónapok,
Hamarább múlik az ősz, a nyár, a tél,
Tavasszal eltűnik a volt, a ma, a lét.

Röpke az idő, gyorsan elszalad,
Ami volt, ami nincs, csak egy pillanat,
De meg maradt a hit, ami bennem él,
Hogy a szeretet végig elkísér.






Gyermekemnek

Látod gyermekem, elszálltak az évek,
Fekete hajam, lassan hófehér lesz,
Szemem csillogása sem a régi,
Könny ragyogása, amely benne fénylik.

Mára elfáradtam, nehéz volt terhem,
Utam fájdalmait, egyedül cipeltem,
Hogy könnyednek lássad, s könnyűnek érezd,
Te szemed ne legyen, könnycseppektől fényes.

Gyermekem, most már, nem titkolom,
Átsuhant vonatom, az életutamon,
Közeledik hozzám a végső állomás,
Honnan a vonat, - nem indul tovább.


 






Szeretett fiamnak

Ha a lábam nem bírja a járást,
Ha a fülem nem hallja a sírást,
Ha a kezem nem érzi a munkát,
Karolj belém és fogj át,
Ne hagyd, hogy meglássák.

Ha a szemem nem látja a szépet,
Ha a hajam tiszta hófehér lett,
Ha a nyelvem nem hajlik beszédre,
Csak ülj le mellém csendbe,
Hajtsd fejed szívemre.

Meséld el, milyen voltam,
Hogy éltem, hogy daloltam,
Segíts, hogy emlékezzem,
Kit szerettem?
Mondd azt, hogy minden rendben,
Nincs baj, és nem kell félnem,
S én majd behunyt szemmel,
Emlékezem.

Ha az ajtót nem nyitja rám senki,
Ha a szívem lassabban kezd verni,
Ha a számon nem megy már le étel,
És hamar eljön az éjjel,
Sose felejts el kérlek."





Harag

Besurrant hozzám a harag,
vendégül láttam, hát ott is maradt,
mikor megjelent, kicsit meg lepett,
öklével verte szívem és lelkemet.

Leültem mellé, hallgatni kezdtem,
egyre jobban, meg is szerettem,
néztem az arcát, fáradt volt ráncos,
szeme pedig, szikráktól lángolt.

Dühödten morgott, nem hallott, nem látott,
kedves volt hozzám, egyszer csak belájkolt,
megfogta kezem, s közelebb húzott,
rekedtes, torz hangján fülembe suttogott.

- Jó veled lenni, fogni a kezed,
akarom maradj örökre velem,
légy kedvesem, hű társad leszek,
bár merre mégy, én ott leszek veled.

Isten hangja ekkor, szívembe hatolt,
- nem adtam neked, ilyen csúf haragot,
békesség, megbocsátás, hű szerető szív,
gyermekem ne feled, csak bennem bíz.

Hirtelen elment a vendég, váratlanul,
ahogy jött, oly gyorsan, céltalanul,
Békesség, szeretet és megbocsátás,
nálam nem vendég - örök hű barát.


A HARAG ÉS A MEG NEM BOCSÁTÁS Isten előtt bűn. EZ A BŰN ANNAK A LELKÉT TESZI EGYRE SÖTÉTEBBÉ, aki nem bocsát meg vélt, vagy valós dolgokat.

ANNAK A LELKÉBEN, A GONOSZSÁG URA KI és BE JÁRKÁL. - RÖHÖG AZON.

" Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket."

EZÉRT JÓL GONDOLJUK MEG MIT CSELEKSZÜNK!!!



 


Anya él

Öt éve hagyta el e - porból lett világot,
azóta neki az örök fény világol,
túl a messzeségen, hol nincs
fájdalom, kín, sírás és jajgatás,
Krisztus szeretete vigyáz örökké rá.

Tudom és hiszem, anya nem halott,
az úton vártak rá, már az angyalok,
öröké élete van a menyben fenn,
kebledre ölelted, Uram, én Istenem.
Ámen! Hallelluja!

2019.10.29.

 


Angyalok

Hidd el, vannak angyalok,
Szemük fénye rád ragyog,
Oltalmaznak, segítek,
Utad során vezetnek.

Félsz, ha sötét borul rád,
Vihar szaggatja ruhád,
Szakadékba nem esel,
Nyújtsd feléjük kezedet.

Oltalmaznak, segítek,
Hívásodra figyelnek,
Halkan, vagy hangosan,
Szólíts védőd, oltalmad.

Melléd rendelt angyalok,
Óvnak téged utadon.
Bízz, higgy és remélj,
Bár merre jársz, soha ne félj!

Jó Szerencse, Szeretet,
Igazság, Hűség, Tisztelet,
Béke, Hála, Kegyelem,
Remény, Jóság, Hit.
Ők őriznek, - csak hidd!





Holnapok

Az évek gyorsan tova szállnak,
nem maradunk meg a mának,
elmúlnak éjek és nappalok,
várnak, ismeretlen holnapok.

Nem tudhatom mi vár rám,
villámlás, jégeső, szivárvány,
gyengéden ölelő béke dal,
ércesen szóló vad zsivaj.

Bármit is hozzon az élet,
Jézusom Veled, nem félek,
vezess, támogass utamon,
életem kezedbe átadom.


 


HOZZÁ TARTOZOM

Egyszer megszülettem, egyszer meghalok,
de addig hálát adok Istennek, azért,
hogy vagyok,
utam Vele járom,
és sok mindent tudok, leginkább azt,
hogy hozzá tartozom.

Igéjén keresztül, meg ígérte nekem, hogy
bármi lesz is, Ő mindig itt lesz velem,
ha tévedek,
ha nem jó felé megyek,
akkor is megbocsát, mert örökké szeret.
.
Ismer és tudja, törékenyek vagyok,
szándékom jó, mégis hibázhatok,
könnyen
bánthatok mást,
vagy önmagam,
Neki nem hazudok úgy is hasztalan.

Egyszer megszülettem, egyszer meghalok,
jöhetnek rossz idők, éjszakák,
nappalok,
lehet göröngyös út,
amin elfáradhatok, Ő
felemel, vigasztal, én Hozzá tartozom.

2019.09.28.


Igaz ember hitből beszél

"A szó elszáll az írás megmarad"
Így szól a fáma. - Bizony ez nem igaz!
Kimondott, beszédnek, igen is súlya van,
gondold meg hát a szávaidat.

Igen legyen igen, a nem pedig nem,
ne adjon hozzá, se el ne vegyen,
amit kimondanak itt lenn az emberek, hidd el,
hallják ott fönn az égiek.

Becsület, tisztesség, hűség és erény,
ezeket szólván nem lesz tévedés,
igaz ember, hitből beszél,
nem hányja - veti ide, s tova a szél.


 


Igaz valóság

Sötét éjszakába,
fénylő napsugárban,
tengernek morajló,
zúgó zsivajában,
üvöltő szélnek,
harsogó szavába,
langy tavaszi zápor,
édes illatában.

Suttogó szerelmes,
vágyó mosolyában,
ma született gyermek,
könyörgő hangjába,
örök útra induló,
csendes sóhajában,
most verset olvasó
emberben - magában.
Érzem Isten jelenlétét,
voltát, életet adó, igaz valóját.



"Ha kérdezik, hogy mi a neved, mit mondjak nékik?
- VAGYOK, AKI VAGYOK – ezt mondd nékik! A VAGYOK küldött engem tihozzátok”




Imádság családomért

Imára kulcsolom most kezem,
hozzád fohászkodom édes Istenem,
nem kérek kincseket, gazdagságot,
nem magamért mondok imádságot.

Családomért fohászkodom Uram,
adj nekik hitet, Hozzád vezető utat,
bölcs, igaz gondolatokat, hogy
mindig jó döntést, hozzanak.

Adj reményt, hogy bízni tudjanak,
erőt, egészséget, hogy előre jussanak,
unokáimat tisztességre, hűségre neveljék,
Nevedet soha, de sohasem feledjék

 



Vizsgáld meg a lelked

Mit jelent szeretni, bízva ölelni,
könnyekkel küszködve, vidáman nevetni,
mit jelent hinni, holnapban és mában,
Istenben, Atyába, a Mennynek Fiába?

Mit jelent tudni, biztost a jót,
szélesre kitárni, üvegajtót,
mit jelent bátornak lenni,
sötét éjszakán, reszketve várni.

Mi jön ezután, mit jelent a szó, ha
ajkadról szól, betűt, hangot,
avagy, igazat szólsz?

Mit jelent két kezed, imára kulcsolva,
valakiért közbe jár az ima szószólója?
nem könnyű kérdés, nehéz a válasz,
szólj gyarló, ember, adj igaz választ.

 

Isten tenyerén
Isten tenyerén tart engem,
gyermek korom óta.
Oltalmába kapaszkodva,
értem felnőtt korba.
Ujja között méz csordogál,
éhezőknek élet,
nevem végleg be van vésve,
Áldott tenyerébe.
 





Jó napot!

Adjon az Isten, minden szépet,
Irigyeknek emberséget,
Házat, hazát hazátlannak,
Otthont a hontalannak,

Éhezőknek, finom étket,
Magányosnak feleséget,
Hűséget a hűtlennek,
Igaz hitet, hitetlennek.

Betegeknek, egészséget,
Bánatosnak, reménységet,
Szelíd szónak dallamot,
Adjon Isten jó napot!

2020.09.10.

 




Karácsonyi ajándék

Kívánok nektek hitet, kedvet,
hű szerelmet, lágy türelmet,
hosszú úthoz fényt, csodát,
álmot, békességes várakozást.

Emberséges boldogságot,
jó célt, hozzá valóságot,
daltól derűs jobb világot,
kézfogásos igazságot.

Hűséget, mely el nem fárad,
tekintetet szebb világban,
éjt és nappalt sose félve,
szeretet, üdvösséget!

Születésbe vetett hitet,
áldott fénylő ünnepeket,
ételt, italt az asztalra,
szent ölelést Karácsonyra.


 

Karácsonyi áldás

Mit kívánjak kedvest, szépet?
Szeretetben töltött,
karácsony estéket,
nappalokat, hajnalokat,
imát hozó angyalokat.
Hűséget és igazságot,
álmot adó tisztaságot,
jó barátot igaz szívűt,
vidámságot bíborszínűt,
távollátó magasságot,
közelben az igazságot.
Kegyelmes bocsánatot,
tiszta szívű bűnbánatot,
hitet, reményt, szeretetet,
Boldog Karácsonyt,
Áldott Ünnepet!
 
KEGYELEM

Elég nekem a Te kegyelmed Uram,
csak egyet kérek Tőled,
mindig velem maradj,
árkon, bokron, hegyen, völgyön,
rögös utakon, át,
ne ereszd el kezem,
szorosan fogd tovább.

Had érezem, örökké a szeretett illatát,
vezessen mindvégig életem útján át,
kegyelmed, hűséged,
kereszthalálod,
üdvösségre feltámadt,
örök igazságod.

Nem félek semmitől, ha velem vagy Uram,
támadhat rám szélvész,
jöhet bármi vihar,
ha mélységbe esnék, Te onnan is kiemelsz,
sötét éjben fényár,
tiszta szereteted.

Hűséged megőriz, megtart és vezérel,
Magadra vetted az én ítéletem,
fehér ruhát adtál rám a kereszt által,
nincs mitől félnem,
ha kegyelmed rám árad.



Kegyelem

Amikor lelkedben megszűnik a vihar,

Amikor lelkedben békesség van,

Amikor lelkedben felsejlik a remény,

Amikor lelkedbe felragyog a fény,

Akkor tudd, a KEGYELEM benned él.




 

„Jó nekem a te sátradban vigasztalódnom, legyen hát elég nekem a te kegyelmed!”




Kézen fogva

Fogom a kezed, s te
észre sem veszed,
göröngyös ösvényen,
megyek én veled,
rázós, rögös utad,
simává teszem,
hogy ha szélvész támad,
lecsendesítem,
fogom a kezed, s te
észre sem veszed,
ha elengedlek egyszer,
majd hiányozom neked.


 





Kérdezem magam

Tudok jó maradni, e-gonosz világban,
Tudok gyönyörködni, egy madár dalában,
Tudok igazán, őszintén nevetni,
Tudok feltétel nélkül, szívből szeretni?

Tudok csókot adni, anyám kezére,
Tudok bele nézni, őszintén szemébe,
Tudok hinni csodában, mesében,
Tudok könnyeket hullatni ölébe?

Tudok barátnak, barátja lenni,
Tudok vigasza, reménye lenni,
Tudom kezem nyújtani, fuldokolónak,
Tudok utat adni, az igaz valónak?

Tudok térdre borulva imádkozni,
Tudok embertársaimért híven fohászkodni,
Tudom meghallani, az Úr Isten szavát,
Tudok istenember maradni, egy életen át?

Tudom, a válasz nem egyszerű,
Jól belegondolva, oly keserű,
Emberi testben, emberi lét,
Nem vagyok angyal, csak emberi lény.

Tudom az égre szegezni szemem,
Tudom meg bánni, megannyi bűnömet.
Tudom, Jó Atyám megbocsát nekem,
Jézus áldozata az én menlevelem.

KI VAGYOK TUDOM

Vagyok, aki vagyok,
mássá nem, válhatok,
emberi testben lehet,
- angyal vagyok.

Mert kik is az angyalok?
Földre szállt lények,
szeretettel átszőtt
kedves teremtmények.

Tudom ki vagyok,
nem vagyok ostoba!
Isten által szeretett,
földi, égi csoda.

Ki lakik bensőben,
ki vett ott lakozást?
Isten választott,
földi templomává.

Emberi testben,
angyal szívvel élek,
Jézus Krisztusban,
szárnyalva remélek.





Könyörgés


Mennyei jó Atyánk,
halld meg az imánk,
segíts megnyerni, Földön
e - csatát.
Bezárva, félve, ne éljen a nép,
ne legyen veszélybe,
ez a nemzedék.


Bocsáss meg bűneink!
kérünk  jó Urunk,
Jézus vére által gyermekeid vagyunk.
Áld meg családunk,
védd meg nemzetünk,
csak benned bízunk, örök Istenünk.


Könyörtelen harcba, mutass
irányt nekünk,
a sötét vadonba el ne tévelyegjünk.
Tudom, sok a vétkünk,
nagyokat hibáztunk,
úgy hiszem, mára már tisztábban látunk.




Levél Édesanyámnak

Édesanyámnak írom a levelem,
aki levelemre, már nem felelhet,
tudom akkor is válaszát,
ismerem, érzem minden gondolatát.

Anya, minden úgy van, ahogy te mondtad,
a dolgok, azóta sem változta,
lusták, nem lettek serények,
hazugnak sem lett igazság erénye.

Igen anya, igazat szóltál,
mikor a gonosz ellen, jogosan lázadtál.
tudod, nem hittem akkor neked,
gondoltam, álmodod...vagy csak képzeled.

Anya! minden úgy volt, van,  
látom már, talán nincs későn az elhatárolás.
bőrömön érzem a gonosz leheletét,
manipulációt, varázslást,
ördögtől megszállott, elfajzott hitét.

Hazug szájának, bűze árad rám,
kérlek segíts, őrizz, adj erőt,
szabadíts meg a gonosztól,
mennyei jó Atyám.

 

Plus size

Marilyn Monroe nem vagyok,
bár hasonlítok rá - nagyon,
szél fújja a szoknyámat,
láthatják csábos bájam.

Magam el, nem takarom,
formás testem mutogatom,
csípőm szexi, gömbölyű,
combom kerek, gyönyörű.

Keblem oly lenyűgöző,
mutatós, kerek, megnyerő,
ajkam, csábít, igézőn,
mosolyom angyali, kísértő.

Plus size-zes az alakom,
Monroe bizony nem vagyok,
de akár tetszik, akár nem,
Marilyn elbújhat mellettem.

 

Menedék
Te vagy az én menedékem,
Hozzád mindig mehetek,
Éjjel, nappal karod tárva,
Nálad nincsen félelem.
Erős vár vagy, kőszikla,
Hitem benned meglelem,
Árvíz, orkán, rettenet, így
Nem érhet el engemet.
Vagy, ha még is ellenem jő,
Nem félek, nem rettegek,
Tudom, hiszem, nem hagysz el
Menedékem, Istenem.











Menedékem

Menedékem vagy én nekem,
ajtód tárva - vár engem,
szilárd lelkű angyal vagyok,
éjjel, nappal Rád gondolok.
Erős vár és örök lét,
csodás forgatag, nem szélvész,
ott vagy. mindig rám várva,
mennyei fényes világban

 




Ne félj!

Ne félj!
látni, vágyni, élni,
Ne félj!
valakit, igazán szeretni,
Ne félj!
a mától, a holnaptól,
Ne félj!
az eljövendő örök valóságtól.

Ne félj!
új utakat egyedül járni,
Ne félj!
az úton barátra találni,
Ne félj!
elfogadni feléd nyújtott kezet,
Ne félj!
átölelni azt, akit szeretsz.

Ne félj!
tiszta szemmel felnézni az égre,
Ne félj!
kiáltani mikor úgy érzed,
Ne félj!
álmodni, ébren maradni.
Ne félj!
szerelmednek édes csókot adni.






Ne félj!
akkor sem, ha ellenség támad,
Ne félj!
elviselni, ha ledönt a bánat
felemelni csüggedő karod,
Ne félj!
kimondani az igaz hű valót.


Légy bátor, légy erős, soha se félj,
hitedbe kitartva, életed tiéd.



 









Gyere cicus

Gyere cicus, ne félj tőlem,
menjünk együtt, háztetőre,
én előre, te kicsit hátrább,
jó lesz igy, hidd el pajtás.

Fenn a tetőn táncot járunk,
lenti létre nem vigyázunk,
dalolunk és napozunk,
hidd el cucus, jól leszel.



 



Ne nézz hátra

Szeretnék felhőkön járni,
hol átjár a fény,
szeretnék hegyeket mászni,
hol közelebb az ég.

Szeretnék megélni, érezni,
minden csodát,
szeretnék látni holnapot,
a fénylő ködön át.

Ma van a holnap, látni,
érezni, most kell,
tudni, hogy minden lépéssel,
a Föld mozdulhat el.

Gyere velem bátran,
akarni, amit én,
kéz a kézbe - ne nézz hátra,
majd utolér a fény.

 

Valaki szólított

Nem akarok én már, hegyeket mászni,
nem akarok én már, új utat találni.
Letűnt idők emlékét, őrzőm szívem mélyén,
mikor rá gondolok, elővesz a kétség.

Nem mindig hittem, s tagadtam is tán,
nem ismertem Jézust, - Isten egyszülött fiát.
Nem tudtam, hogy értem vérével fizetett,
letette életét, megfeszítettet.

Rossz úton jártam, bogáncsok között,
lában ingoványon, Isten háta mögött.

Nem láttam az utat, csalóka volt a fény,
becsapott, hazudott, csábító lidérc,
elvitt a pusztába, ott magamra hagyott,
étlen és szomjan... talán negyven napot.

Valaki szólított... nevemet szólta,
Éva! - hívlak téged a nagy találkozóra.
Nem kell félned, én itt vagyok veled,
karomba veszlek, mert szeretlek gyermekem.

Hirtelen szívemben világosság gyúlt,
lelkem és testem végleg megújult,
eltűnt a sötétség, bogáncs és ingovány,
megjelent, ott volt a fény és ragyogás.






Betöltötte szívem, betöltött egészen,
csordultig lettem, Isten szeretetéve.
Megbocsátotta minden bűnömet,
letörölte rólam az addigi vétkemet,
úgy fogadott el, ahogy akkor voltam,
szennyben és mocsokban tocsogtam, s locsogtam.

Amikor rám borult a kegyelem kenete,
minden ami rossz volt, rögtön elfedezte,
Jézus szent vérével tisztára mosott,
hófehér ruhában, én már szent vagyok.



"Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" Ésaiás próféta könyve 43:1

 



Eszem, iszom

A part mentén halat eszem,
Hidd el nem ment el az eszem,
Utána, csak vizet iszom,
Nincsen nekem víz iszonyom.

Férjem tudom nem szereti,
ezért tehát nem is eszi,
várja otthon jó nokedli, s
marha pörkölt azt kedveli.

Lilike is dacol nagyon,
nem kell neki hal,
- hát hagyom,
csak néztek rám nagy bután,
hogy fogy el, hal lakomám.

 


Nem hagyom

Hagyom, hogy szép legyen,
minden, ami szép,
nekem adja rejtett kincseit, a lét.

Hagyom, hogy elmúljon,
minek menni kell,
rám találjon, mi sosem múlik el.

Van, kihez bújjak, ha oltalmat keresek,
erősé válok, mert élni szeretek.
Szegényen gazdagon, a Földet csodálom,
lehet a közel, nagyon is távol.

Távolból nézem e- fázós világot,
lelkemhez ölelve, közel lesz a távol.
Nem hagyom elfutni, ami az enyém,
Isten tart engem Szentséges tenyerén.


 


Nem számít

Nem számít, ha megítélnek,
Nem számít, ha félre értnek,
Nem számít, ha pletykáznak,
Nem számít, mit gondolnak.

Rossz akarat, el nem ér,
Szívemben a Szeretet él,
Bántó, gonosz indulatok,
Gyűlölködő, mozdulatok.

Át suhannak mind felettem,
Nem járja át, az életem,
Szabad vagyok, mi a madár,
Mennyországból vigyáznak reám.

Bár mit mond is ellenségem,
Lelkembe nincs semmi kétely,
Igazság és hűség kísér,
REMÉNYSÉG el nem ítél.













"Hiszem, hogy mindannyian okkal érkeztünk erre a világra, hogy minden életnek célja van. Nevetni születtünk, vagy, hogy megcsókoljuk azt, akit igazán szívből szeretünk."

A LEGJOBB TANÁCS, AMIT ADHATOK NEKED, CSAK ENNYI: SZERESS, NEVES, LÁSS, ÉLJ - ÉS SOHA NE VESZÍTSD EL A REMÉNYT.



"A REMÉNYSÉG PEDIG NEM SZÉGYENÍT MEG" ” Róma 5:5.

AMIKOR REMÉNYTELEN VAGY, A LELKED TELE VAN SÖTÉTSÉGGEL,,,,,MIKOR VAN REMÉNYED, A LELKED IS MEGTELIK FÉNNYEL.  














Ő és én

Ő és én mi,
egyek vagyunk,
mi együtt sírunk,
és együtt kacagunk,
egyszerre nyílik,
szólásra szánk,
együtt áldjuk meg,
azt, aki bánt.

Ha nem vagyunk közel,
hív sóhajunk,
egymás nélkül mi
nem szárnyalunk,
Ő nekem múzsám,
s és az Övé,
szeme tükrében
látom a fényt.

Szeretve vágyni,
a holnapokat,
kéz a kézbe járni
a földi utat,
félszárnyú angyalként,
kapaszkodunk,
kettőből egyé így válhatunk,







Matilda

Matilda, kis töltött galamb,
mire ez a morcos, faarc,
ne legyél ily méla, unott,
nem vagy te agymosott.

Egyél, igyál, nótázz, szeress,
ne bánd, hogy a farod remeg.
elől, hátul, kerek, nagy,
sok, sok férfi álma vagy.

Itt van mindjárt Jenő úr,
érted rágja, marja bú,
epekedik, vágyva vágya,
bár csak, te lennél a párja.

Béláról már nem is szólva,
jegyűrűt vett nagy titokban,
reménykedve nézegeti,
hiszi, szíved elnyerheti.

Egy szép napon elvesz téged,
együtt esztek sok, jó étket,
többé soha nem kell félned,
mit szól hozzád, majd a férjed.








Popsid, karod, így szereti,
gebe, vézna, nem kell neki,
te vagy az ő ideálja,
rezgő hasad, minden vágya.

Nyála csorog, liheg, morog,
várja nagyon azt a napot,
rád szórhassa kincseit,
foghassa dundi kebleid.


 









VÁLASZ HILDA PANASZÁRA /Zsike H Gábor/ versére

Örülj Hilda

Hilda, te kis töltött galamb,
ne legyen oly sok a panasz,
örülj, hogy a hájad remeg,
s nem a csontod zizeg-rezeg.

S-es méret ide - oda,
jó lesz neked török basa,
háremében van sok kacsa,
attól lesz tele a hasa.

Örömében elvesz téged,
együtt esztek sok- sok étket,
nem kell többé attól félned,
mit szól hozzád majd a férjed.

Farod, csecsed így szereti,
gebe, vézna, nem kell neki,
te vagy az ő ideálja,
rezgő hasad úgy gusztálja.

Nyála csorog liheg, morog,
várja már az estharmatot,
rád szórhassa kincseit,
foghassa dundi kebleid.




Huncut Hilda

Huncut vagy Te nagyon Hilda,
nem tesz jót a fogyókúra,
szép gömbölyű testeddel,
költőket is megihletsz.

Maradj ilyen ducin szép, hogy
szülessenek versikék,
gömbölyded, karodról és
kedves kis farodról.

Mosolyoddal bűvös bájjal,
fordíts hátat soványságnak…

Ne akarjál gebe lenni,
szűk szoknyába lépegetni,
zöldségen és vízen élni,
jó étkeket elkerülni.

Minek ez a butaság? -
Maradj telt és légy vidám.

 


Ne nézz hátra

Szeretnék felhőkön járni,
hol átjár a fény,
szeretnék hegyeket mászni,
hol közelebb az ég.

Szeretnék megélni, érezni,
minden csodát,
szeretnék látni holnapot,
a fénylő ködön át.

Ma van a holnap, látni,
érezni, most kell,
tudni, hogy minden lépéssel,
a Föld mozdulhat el.

Gyere velem bátran,
akarni, amit én,
kéz a kézbe - ne nézz hátra,
majd utolér a fény.


2020.08.13.










Rád gondolok Katám.

Ha rád gondolok, felsejlik szívembe
kedves, szép beszéded,
érezni vélem, áldott ölelésed.

Lelkemmel látom, serény mozdulatod,
ahogy a frissen sült húst,
az asztalra rakod.

Hallani vélem, ahogy elém teszed,
- "vegyél Évike,
hisz, tudom, szereted... "

Otthonod békéjében, jó volt megpihenni,
mennyei, s földi dolgokban,
együtt, megmerülni.

Elfáradtál látom, e földi létben,
vágyódva vágyodol,
Mennyország kertjébe.

Terített asztallal vár az Úr, te rád,
tárt ajtókkal,
ahogy mondtad, -" az arany palotád."

Szeretett Testvérem, Katám, Barátom,
mind végig elkísér,
az úton, imádságom.





Mindenható Isten, mennyei Atyánk,
Könyörögve kérlek,
Oltalmazd, vigyázz rá.

Vezesd, támogasd, fogjad a kezét,
Bátorítsd, vigasztal, töröld meg szemét,
Vedd el fájdalmát.

S ha majd menni kell,
Szerető, karodba aludjon el.

2021. 01. 25.



 








Boldog vagy?

Ha megkérdezném tőled,
boldog vagy,
mit válaszolná rá,
ha szívednek
minden,
titkát rám bíznád,
mond teljesült-e
minden álmod,
mit gyerek fejjel
álmodtál,
mond, nem csak álom
maradt,
hanem valóság.
Mit mondanál,
mond,
mit mondanál?

 
Rejts el bánatod

Ne ejts könnyet,
ne mutasd bánatod,
magadba rejts el,
ha mardos fájdalom.

Ne lássa más,
csak te és Istened,
emberi beszéd, szó,
gyógyír nem lehet.

Atyádnak mond el,
mi marja lelkedet,
fentről válasz jön rá,
mennyei felelet.

 






Szeretem az esőt

Esik az eső - szeretem!
Borús idő - kedvelem,
Fúj a szél - viselem,
Itt van az ősz, szép nekem.

Furcsán nézel néha reám,
Mosolyogva, sandán, mélán,
Borús időt, szelet, esőt,
Hogy lehet szeretni az őszt.

Nem tudom - szeretem.
Esőben sétálni, utcákon, tereken,
Fúja a szél hajamat,
Felborzolja bő szoknyámat.

Alá akar talán bújni,
Lábam szárát csiklandozni?
Átöleli az arcomat,
Majd huncutul tova szalad.

Eső áztatta utakon,
Gyermeki szívem felragyog,
Eszembe jut a múlt,
Lelkem ismét lángra gyúl.

Így szól az ősz, itt vagyok,
Ablakodon kopogok,
Esőcseppek regélnek, zenélnek,
A múltról nekem mesének.

Szeretem magam
Szeretem önmagam,
mert az vagyok,
akit az Isten, képére alkotott.
Megformálta testem,
Földnek porából,
életet adott, saját magából.
Évek súlya alatt,
minden átalakul,
külsőm sem marad, változatlanul.
Alakul testem is,
látom nem - javára,
de nem hallgatok másra,
csak Isten Szent szavára.
"Szeresd felebarátodat,
mint önmagad”. - hát,
úgy szeretem magam,
mint felebarátomat.







Így szeretnék élni

Én úgy szeretnék élni,
emberekkel jót beszélni,
tudva nevét, nem kérdezni,
inkább a szívét érezni.

Átölelve melegítni,
oda bújva, szívet adni,
simogatni sosem félve,
megérintve minden szépet.

Imádni az Istent,
szeretni az embert,
énekelni, összejönni,
csillagokkal egyesülni.

Testvért csókkal üdvözölni,
barátokat átölelni,
ismeretlent süvegelni,
én így szeretnék élni.
Karácsonyi áldás /vida b jeva/

Mit kívánjak kedvest, szépet?
Szeretetben töltött,
Karácsony estéket,
nappalokat, hajnalokat,
imát hozó angyalokat.


Hűséget és igazságot,
álmot adó tisztaságot,
jóbarátot igaz szívűt,
vidámságot bíborszínűt,
távollátó magasságot,
közelben az igazságot.

Kegyelmes bocsánatot,
tiszta szívű bűnbánatot,
hitet, reményt, szeretetet,
Boldog Karácsonyt,
Áldott Ünnepet!

 






Születésnapomra
Megint itt vagy,
megjöttél újra,
egyszer sem maradnál,
el a látogatóra.
Elmúlik egy év,
s te meg jelensz,
angyal szárnyakon,
gyorsan, mint a kikelet.
Sohasem hívtalak,
még is eljöttél,
mikor megszülettem,
rögtön megjelentél,
mint a mesében a
hol volt, hol nem volt,
itt voltál, elmetél,
s már máshol kóborolsz.
Egy fertály év múlva,
ismét megjelensz,
hogy éveim számát,
újra megjelentsd.
Ne szomorkodj várlak,
nincs vége a táncnak,
nincs itt még ideje, az
örökkévalóságnak.

Talán, az emberi mivoltunk miatt
Akarunk mindig nagy dolgokat tenni, de igazán nagy dolog kevés adódik az ember életében. Azonban, ha figyelünk a bennünket körül vevő emberekre, a világra, ami körbevesz bennünket, sok apró dolgot tehetünk, magunk és a felebarátaink szívének és lelkének fényesítésére. ELÉG NÉHA EGY MOSOLY, EGY JÓ SZÓ, EGY ÉRINTÉS, EGY BOCSÁNATKÉRÉS. "mert jónak lenni jó"

 

Talán

Madár vagyok, szellő szárnyon,
Öröm könnycsepp, szempilládon,
Sóhaj vagyok, szív zenében,
Öröm, álmod mezejében.

Vágy vagyok, lelked mélyén,
Bizonyosság, hited éjén,
Világosság bús sötétben,
Suttogás a messzeségben.

Élet vagyok sóhajodban,
Oxigén, ózondús vadonban,
Lepke vagyok, színes szárnyú,
Virágillat, édes árnyú.

Mosoly vagyok, hitet adó,
Őszülő, vénülő nagyanyó,
Hozzám mindig eljöhetsz,
Talán - nem felejtesz el.











Gondolat

Rohanva, futva, elszálltak az évek,
Maguk mögött hagyván, régi szép időket,
Észrevétlenül, elhagytak az álmok,
Lázas, ifjúkori gyönyörű ábrándok.

Ábrándok a létről, a mesés világról,
Boldog, harmonikus, szerető családról,
Emberekbe vetett hitről és reményről,
Igazságot kereső, lelki békességről.

Legbelül, legmélyen, fiatal lány vagyok,
Sötét éjjel a csillag, ugyan úgy, ragyog,
Ugyan úgy, van nappal és éjszaka,
Nem változott a rózsa illata.

Gyorsabban telnek még is a nappalok,
Éjszakák, évek és a hónapok,
Hamarább múlik az ősz, a nyár, a tél tél,
Tavasszal eltűnik a volt, a ma, a lét.









Igaz valóság

Sötét éjszakába,
fénylő napsugárban,
tengernek morajló,
zúgó zsivajában,
üvöltő szélnek,
harsogó szavába,
langy tavaszi zápor,
édes illatában.

Suttogó szerelmes,
vágyó mosolyában,
ma született gyermek,
könyörgő hangjába,
örök útra induló,
csendes sóhajában,
most verset olvasó
emberben - magában.

Érzem Isten jelenlétét,
voltát, életet adó,
igaz valóját.







Rejtsd el bánatod

Ne ejts könnyet,
ne mutasd bánatod,
magadba rejts el,
ha mardos fájdalom.

Ne lássa más,
csak te és Istened,
emberi beszéd, szó,
gyógyír nem lehet.

Atyádnak mond el,
mi marja lelkedet,
fentről válasz jön rá,
mennyei felelet

 

Te is leszel nagymama

Miért is várja annyira unokáját,
nagymama,
s miért sóhajt fel annyiszor,
könnyes szemmel naponta?

Mert tudja, hogy az időt,
mit Isten adott néki,
odafenn az égiek
már, szűk marokkal mérik.

Ezért hát minden perc,
minden óra,
minden egyes nap,
amit az unokákkal eltölthet,
szép ajándék volna,

mit magával vinne,
arra a végtelen, hosszú útra,
ahol a szív hála szavát,
csak a szélzúgása fújja.

Mert minden nagymama,
gyermekeit látja viszont,
a szertett unokákban,





Te légy az a más
Ha te nem szereted, szereti más,
ha te nem követed, követi más,
ha te nem hallod meg, meghallja más,
adja az ég, hogy te legyél az a más,
hisz Rajta kívül, nincs senki más.

"Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem" 😇

 
Tudunk-e jók lenni?

Tudunk jók lenni e-romlott világban?
kabátot adni reszkető barátra,
kenyeret nyomni fázós kezébe,
jó szívvel szólni árvához, szegényhez.

Koldusnak, ha kér, pénzérmét adni,
csábítók között hűnek maradni,
hitetleneknek Istent bemutatni,
önmagunkat soha be nem csapni.

Síró gyermek könnyét puhán letörölni,
embertársainkkal soha nem pörölni,
elűzött kutyához bátran lehajolni,
testvér bánatát gyorsan észrevenni.

Hitet, szeretetet és békét akarni,
magunkból adni, adni, csak adni,
csodát hallani egy madár dalában,
tudunk jók lenni e-romlott világban?










Vágyakozás

Várunk, várunk,
mindig várunk,
valamire
mindig vágyunk.

Reggel az estét,
este, virradatot,
nyáron a telet,
télen a napot.

Szerelmet, hűséget,
igaz, tiszta szót,
hitet, reménységet,
mindig a való.

Ölelést, csókot,
puha karokat,
becéző, kedves,
édes bókokat.

Hosszú utazást,
haza érkezést,
otthon melegében,
édes pihenést.

Buborék életünk,
így múlik tova,
szét pukkan, elszáll,
még sem adnánk oda.



Angyal vagyok

Vagyok, aki vagyok, mássá nem, válhatok,
emberi testben lehet, - angyal vagyok.

Mert kik is az angyalok? - Földre szállt lények,
szeretettel átszőtt, kedves teremtmények.

Tudom ki vagyok, nem vagyok ostoba!
Isten által szeretett, földi, égi csoda.

Ki lakik bensőben, ki vett ott lakozást?
Isten választott, földi templomává.

Emberi testben, angyal szívvel élek,
Jézus Krisztusban, szárnyalva remélek.


 
Kérdezem magam

Tudok jó maradni, e-gonosz világban,
Tudok gyönyörködni, egy madár dalában,
Tudok igazán, őszintén nevetni,
Tudok feltétel nélkül, szívből szeretni?

Tudok csókot adni, anyám kezére,
Tudok bele nézni, őszintén szemébe,
Tudok hinni csodában, mesében,
Tudok könnyeket hullatni ölébe?

Tudok barátnak, barátja lenni,
Tudok vigasza, reménye lenni,
Tudom kezem nyújtani, fuldokolónak,
Tudok utat adni, az igaz valónak?

Tudok térdre borulva imádkozni,
Tudok embertársaimért híven fohászkodni,
Tudom meghallani, az Úr Isten szavát,
Tudok istenember maradni, egy életen át?

Tudom, a válasz nem egyszerű,
Jól belegondolva, oly keserű,
Emberi testben, emberi lét,
Nem vagyok angyal, csak emberi lény.

Tudom az égre szegezni szemem,
Tudom meg bánni, megannyi bűnömet.
Tudom, Jó Atyám megbocsát nekem,
Jézus áldozata az én menlevelem.
Vagyok

Vagyok a perc és vagyok
a szó,
vagyok a Földön utazó,
aranyló fényben hozzád
simuló,
táncban el nem fáradó.

Vagyok a tűz és vagyok
a fény,
vagyok hűség, vagyok
remény,
vagyok, álom és valóság,
örökkévaló bizonyosság.

Vagyok víz a sivatagban,
vagyok létrád a
magasba,
vagyok takaród, ha fázol,
fedhetetlent, igazságod.

Hiszed, ha nem, Én,
Vagyok,
nem rejtőzőm el,
láthatod, csak
nyisd ki szíved kapuját,
hadd menjek be azon át.






MIKOR AZ EMBER SZÍVE FÁZIK,
BEKÖLTÖZIK JÉZUS ÉS SZERETETE FELMELEGÍTI.




Könnycseppek

Szeretek örülni
más boldogságának,
örömkönnyek gyűlnek
a szemem sarkába.

Talán nem is könny az,
hanem Isten gyöngye,
amit angyalok nevetve
gyűjtenek össze.

Neked is van ilyen,
össze gyűjtött könnyed?
Hiszed vagy nem,
neked lesz majd könnyebb.

A mennyei bankba,
növekszik az ára,
ha eljön az időd,
életed lesz "drága".

Miért ne vállalhatnánk

be, ha valami nem megy, nem sikerül. Nem leszünk tőle sem bukott angyalok, sem kitaszítottak. Tisztába kell lenni vele, hogy ILYEN IS VAN!

Emberek vagyunk, gyengék és gyarlóak. Megtörtént így volt, van és lesz is még. Mosolyogjunk, és aludjunk rá egyet. Aztán minden mehet tovább! A hibáinkkal együtt vagyunk tökéletesek!

Meg kell tanulnunk, hogy mi az, ami MEGERŐSÍTI az ember lelkét és fizikai testét is. Tudjátok meg, hogy ezek a Hit, Remény Szeretet, Hála, és a Tolerancia.

Ami pedig LEGYENGÍTI az ember lelkét és a fizikai testét is, az a Gyűlölet, Harag, Irigység, Ítélkezés és a Bosszúvágy.

Ezért nem mindegy, hogy milyen érzésekkel tápláljuk a lelkünket.











Veled
Úgy szeretnék egyszer, eső felhő lenni,
langyos esti széllel, hozzád elrepülni.
megöntözni bőven a kiaszott fákat,
s veled tölteni, hosszú éjszakákat.
Úgy szeretnék egyszer, lágy harmat lenni,
új napra kelve, egy virágba merülni,
vidáman kacagni, gyapjas selymes réten,
együtt megfürödni, aranyló fényben.
Úgy szeretnék egyszer, hópehely lenni,
szép szempilládon, lágyan megpihenni,
csúszkálni a jégen, balettcipőben,
kézen fogva sétálni, sűrű hóesésben.
Úgy szeretnék egyszer, drágagyöngy lenni,
valaki szemébe örömöt csenni,
szédülten nevetni, apró semmiségen,
s veled élni le, a földi létem.

 

Voltam én is

Voltam én is karcsú, szép,
Elvitte a messzeség.
Hajam selymes, lágy mesés,
Szemem fénylő csillagkép.

Voltam én is víg leány,
Hangom, mint a csalogány,
Csengő, bongó, csábító,
Édes dallal ámító.

Most már vagyok nagymama,
Kicsit dundi, ősz nyanya,
Hajam, hangom megkopott,
Csillag szemem
Sem ragyog.

 



Gyermek születik /Novella fikció/

1.fejezet

Az asszony kilenc gyönyörű hónapot minden reggel imádsággal és hálaadással kezdte. Hálát adott a méhében cseperedő, kicsiny életért, amit annyira vártak.
A gyermek fogantatását és születését, hosszú várakozás előzte meg. Házasságuk első hónapjaitól arra várt, mikor jön el az örömteli pillanat, amikor azt mondhatja a férjének.
- Drágám áldott állapotba vagyok.
Teltek a hónapok és az évek, az asszony csak várt és várt, de az édes mondat, csak nem akart beteljesedni. Az asszony, nem adta fel a reményt, mélyen hitte, hogy lesz gyermekük. Sokszor biztatta önmagát.
- Tudom, nem maradok gyermek nélkül. Tudom, Isten megáldja frigyünket.
Voltak napok, amikor elhagyta hite, reménye, elbizonytalanodott, elszomorodott, de másnap ujjút hittel imádkozott a gyermekáldásért. Sokszor megállt, nézte gyönyörködve a gyermekeket az utcán, a téren, ahogy játszanak.
Megint eltelt egy év. Márciusban közelget az ötödik házassági évfordulójuk. A nagy készülődésben, mert ugye szép kerek szám az ötödik, valahogy nem is figyel arra, hogy a havi ciklusa, nem jelentkezett. Nagy ünnepséggel szerette volna a férjét meglepni.
S ahogy ez már lenni szokott, meghívta a családot, a barátokat és kedves ismerőseiket, egy finom vacsorára, hogy együtt örüljenek velük. Mindent meg kellett szervezni, tervezni, rendezni stb. Figyelmét, erre a nagyszerű eseményre irányította.
Este mikor haza jött a férje és meglátta az ünnepi vendégsereget, nagyon megörült a meglepetés partinak.
Amikor utolsó vendég is elment, és kettesbe maradtak, átölelte hitvesét és csókokkal borította kezét, arcát és száját.
- Te vagy a legdrágább, a legszebb és a legjobb feleség az egész világon - mondta örömmel és hálásan.
- Köszönöm! - mondta az asszony és odabújt a férje karjába.
- Minden, ami vagyok, amivé váltam, neked köszönhetem. Veled akarok megöregedni, veled akarom leélni az életem. Te vagy a mindenem.
- Ugyan ezt érzem én is drágám. Veled élni, veled örökké.
- Hálás vagyok a sorsnak, az Istennek, mert mindent megkaptam, amit egy férfi kaphat egy nőtől. Nem hiányzik semmi!
- Igen én is így érzek veled kapcsolatban, de nekem van egy hiányérzetem. Egy gyermek, aki itt szaladgál körülöttünk. Az lenne tökéletesség!
Egymás szemébe néztek, nem szóltak egy szót sem, hirtelen mély csend lepte el a helységet.
A Vágy, a Kétség és a Reménytelenség toppantak be a szobába.
- Mily nagy vagyok én, hármuk közül a legnagyobb. Teljesen átszővöm a szívüket - szólalt meg pöffeszkedve a Vágy.
- Ugyan már! Én legyőzőm, kiűzőm a lelkükből a Hitet. Kell ennél nagyobb? - szólalt meg fennhéjázva a Kétség.
- Csak ne legyetek olyan nagyra magatokkal, mert én, mind a kettőtöket lepipálom.
Ugyan is, ha én költözöm a lelkükbe, még az Istenüket is elhagyják. - szólalt meg dölyfösen a Reménytelenség.
– Mi lenne, ha megcsavargatnám az asszony szívét. Te pedig kedves barátom Vágy, mélyen belefúrnád magad a férfi lelkébe - vigyorgott a Kétség.
- Már öt éve várok, hiszek, imádkozom, de Isten nem hallgat meg. Egyáltalán, létezik Isten, vagy csak kitalálták ezt az egész megváltást. Mond? - nézett a férjére kétségbe esve az asszony.
- Mit gondolsz, én nem vágyakozom egy gyermek után? De igen is vágyakozom. Nagyon, nagyon - hajtotta le fejét a férfi.
- Nagyon jó móka, ugrott fel a Reménytelenség és se szó se beszéd már is az asszony lelkébe terpeszkedett.
- Mi lesz velünk, ha megöregszünk, kire támaszkodhatunk. Nem lesz, aki ápoljon, segítsen a bajban. - zokogott az asszony.
- Naaaaa? Mit mondtam! Már is elhiszi, amit suttogok a fülébe. - Nem lesz gyermeked, nem lesz, aki segítsen, nem lesz, aki ápoljon, a bajban nem lesz segítség. Jaaaaaaj, jaaaaj! Mi lesz veled? - vigyorgott kajánul a Kétség.
- Nem olyan nagydolog, amit te tudsz. Sokkal könnyebb dolgod van, mint nekem, mert a valóságot ötvözöd a valótlansággal. Figyelj és tanulj tőlem, mert olyat mutatok, ami csak a nagyok tudnak, és ami lángra gyújtja a jeget is - pördült meg maga körül a Vágy, és a férfi fülébe suttogta - gyermek, édes kicsi gyermek.
- Ó, csak egyetlen gyermekünk lenne, mindenem oda adnám érte. Csöpp kis kezével a nyakamba kapaszkodna, és azt mondaná apa, édesapa. - könnycseppek csordultak le a férfi arcán, de nem törölte le, hagyta, hogy a földre hulljanak.



2. fejezet

- Pitiáner, pancser csapat! Figyusz, most a mester jön! - kiáltotta a Reménytelenség.
Felfújta magát, kitárta karjait, úgy annyira, hogy betöltötte az egész helységet. Ebben a pillanatban, mind a két ember szíve és lelke megtelt a reménytelenség sötétségével.
- Imádkoztam, könyörögtem, még böjtöltem is azért, hogy gyermekünk lehessen. Már öt éve, öt hosszú éve. Hát hol van, aki meghallgatja imáimat, tán süket a füle, vagy nem is létezik!? Hiábavaló volt az egész kereszténység, az ima, meg a mit tudom én micsoda. - mondta fojtott kétségbeesett hangon az asszony.
- Ennyi könyörgés és hiábavaló ima után, már én is elvesztettem a hitem és a reményem, mindenben és mindenkiben. Nem tudom miért és kibe higgyek. - hajtotta le búsan a fejét a férfi.
Nem néztek egymásra, mindkettőjüket fogva tartotta a reménytelenség. Az asszony lassan felállt, mint akire ólomsúlyok nehezednek, vetkőzni kezdett. Nem szólt semmit, bement a fürdőszobába, megnyitotta a zuhanyt, aláállt és jó erősen megsikálta magát. Amikor kész lett hang nélkül bebújt az ágyba. A férfi is lefürdött és a felesége mellé feküdt. Mind a ketten kifelé fordultak és úgy tettek mintha aludnának, csupán azért, hogy ne kelljen szót váltaniuk.
Nem tudtak, és nem is akartak semmit mondani egymásnak. Szívük megtelt Reménytelenséggel. Nehezen aludtak el, agyukban lüktettek a gondolatok - mi lesz velük gyermek nélkül. Azonban az egész napos kimerítő rohanás és a munka fáradalma, végül legyőzte a testüket és mély álomba szenderültek.
- Na, pupákok, itt az idő, ünnepeljétek és tapsoljátok a győztest, már, mint engem - vigyorgott a Reménytelenség.
- Mi az, hogy a győztest, mi is éppen olyan jól végeztük a dolgunkat, mint te. Semmivel nem vagy jobb nálunk - háborodott fel a Kétség.
- Én személy szerint nem értem miért nevezed magad győztesnek - pislogott a Vágy.
- Miért, miért? Talán nem tudjátok ki ellen és miért harcolunk - emelte fel hangját a Reménytelenség. Azt hiszitek, nélkülem van győzelem? Nincs barátocskáim! Nincs bizony!
- Nagyon nagyra vagy, úgy jársz, kellsz itt, mint valami hadvezér. Kicsit fogd vissza magad, mert ha mi nem vagyunk, és nem puhítjuk meg az áldozatot, bizony te sem kiálthatod ki magad győztesnek. Ez tuti! - hadarta el gyorsan a Vágy.
- Elég a süket dumából - fortyant fel a Reménytelenség. Ki miatt tagadták meg az Istenüket? Talán te miattad? – nézet fölényesen a Kétségre, vagy talán te miattad? - mosolygott gúnyosan a Vágyra.
Nem, nem és nem! Én a Reménytelenség vettem rá az embert arra, hogy kimondja azokat a szavakat, ami számunkra a győzelem szavai - „Hát hol van, aki meghallgatja imáimat, tán süket a füle, vagy nem is létezik!? Hiábavaló volt az egész kereszténység, az ima, meg a mit tudom én micsoda.”
- Elvettem tőlük a reményt, az egyetlen, ami ŐHOZZÁ köti az embert, ezért aztán elvesztették a hitüket. Legyőztük a legyőzhetetlent. - szólt dölyfösen a reménytelenség.
A felkelő nap, éppen nyitogatta álmos szemét, és szelíden kikandikált a várost körül ölelő hegy mögül.
Aranyló sugarai áthatoltak a függönyön és langy puhán simogatták Ivon kibontott haját. A párnán szétterülő szőke fürtök aranyszínben fénylettek. Edem gyönyörködve nézte feleségét, aki az igazak álmát aludta még.
- Milyen szép - gondolta meghatódva.
Lassan, felkelt az ágyból, felöltözött, kiment a konyhába megtöltötte a kávéfőző gépet, bekapcsolta. Nagyon óvatosan, halkan, nehogy felébressze a feleségét, feltette a vizet forrni és neki állt a reggelit készíteni.
- Tudom, mennyire szeret az ágyban reggelizni az én drága Ivonom. És különben is vasárnap van.
Az asszony, ráérősen ébredezett. Nyújtózott egy nagyot, szemét még jó esően csukva tartotta. Kezével az ágyat tapogatta ott ahol a férje szokott aludni.
- Ó már felkelt - mondta halkan és körülnézett a szobába.
Hirtelen, megütötte orrát a finom kávé, pirítós és a citrom, ismerős illata. Halk neszezést hallott a konyhából kiszűrődni. Lecsukta a szemét és jóleső megnyugvással várta, hogy jöjjön Edem a reggelivel. Hagyomány volt náluk, hogy vasárnap a férje készíti el a reggel és ágyba hozza neki. Halk lépéseket hallott közeledni az ajtó felé. Felült, megigazította a haját, odafordult az ajtóhoz és várta, mikor bukkan fel kedves mosollyal az arcán a férje.
- Jó reggelt egyetlenem! Felébredtél? Csak nem a zajra, amit csaptam. - kérdezte szeretettel Edem.
- Jó reggelt drágám! Nem hallottam semmiféle zajt, nem azért keltem fel. Talán a madarak csicsergése, a nap gyöngéd simogatása, és a kávé, csábító illata ébresztett fel, ezen a gyönyörű áprilisi napon. - nézet boldogan a férjére az asszony.

- Akkor jó! Megnyugtattál, ugyan is nem vettem volna a szívemre, ha miattam hagyod ott álomország csodáit. - mosolygott kedélyesen a férfi. Azzal a felesége elé tette a kis hordozható asztalkát, rajta az ínycsiklandozó reggeli finomságokkal és egy szál sárga rózsával. Az asszonynak könnybe lábadt a szeme, mikor meglátta a kedvenc virágját, a sárga rózsát.
- Mikor vetted? Ma reggel? Ilyen korán lementél érte a virágboltba?
- Nem a virágért mentem le, hanem érted, miattad, mert nagyon, nagyon szeretlek.
- Köszönöm Edem! Köszönöm! És nem csak a mai napot, a mai örömöt, amit adtál, hanem az elmúlt öt év minden óráját és pillanatát, amit veled együtt tölthettem. Ülj ide mellém az ágyra és az első falatot, az első kortyot te kapod.
- Nem drágám az a tied, neked készítettem, szívem és lelkem is benne van. Egyél csak én, majd nézlek és gyönyörködöm benned.
Az asszony repesett férje beszédén és örömében csókra nyújtotta száját. A férfi boldogan viszonozta az édes csókot. Ivon nekilátott a feltálalt reggelinek és jó ízűen el is fogyasztotta, mind egy falatig. Edem kivitte az üres tálcát. Ivon is felkelt az ágyból és készülődött a vasárnapra. Ugyan is, minden vasárnap gyülekezetbe mentek, Istentiszteletre. Mostanában talán csak megszokásból, vagy talán benső kényszerből, ők sem tudták. Erről a dologról nem beszélgettek egymással. Mind a ketten, úgy gondolták, hogy másiknak fontos. Imádkozni sem szoktak együtt, így nem tudták mi van a házastársuk szíve mélyén. Valahogy eltávolodtak Isten keresésétől, de a vasárnapi Istentiszteletet nem hagyták ki, pedig a hitük éppen csak pislákolt.

3. fejezet

Már javában tartott az Istentiszteleti összejövetel, mikor megérkeztek a gyülekezetbe. Dicsőítő szolgálat, éppen az utolsó dalt játszotta. Hogy, hogy nem, Ivon kedvenc dalát - „van, aki megtartja ígéretét…”
- Igen van, aki megtartja, van, aki nem! Nem is tudom, minek járok én ide, az egész, csak egy nagy, hum-buk. Csak is Edem miatt jövök, mert nem akarom megbántani, úgy is van neki éppen elég gondja. Még hogy megtartja ígéretét!?
- Ugyan már! - gondolta gúnyos mosollyal az asszony. A férfi éppen ekkor nézett a feleségére és látta, hogy mosolyog.
- Szeretem látni a gyönyörű mosolyát, a csillogó szemét, ahogy együtt énekli a dicséretet a gyülekezettel. Szinte kivirul ilyenkor. Csak is az ö kedvéjért, csak is miatta jövök minden vasárnap, hogy örömet szerezzek neki – nézett meghatotta Edem a feleségére.
- Kedves testvérek! - kezdte el prédikációját a gyülekezet pásztora. A mai napon is azért jöttünk össze, hogy a Mindenható Istent keressük, hálát adjunk, jóságáért, szeretetéért. Isten egyszülött fiát adta értünk, hogy megszabadítson bennünket a bűnökből és az átok alól. Jézus megígérte nekünk, hogy ha ketten egy akaraton lesztek a földön minden dolog felől, a mit csak kértek, megadja néktek a mennyei Atya.
- Na, már megint ez a kamu duma! Mi már öt éve vagyunk egy akaraton, öt éve hallgatom ugyan ezt a szöveget - egy akaraton, meg megáldja - na, eddig nem nagyon sikerült az ígéretét megtartania.
Már bánom, hogy eljöttem, csak felidegesítem magamat ezzel a hamis, álszent szöveggel - dohogott magába Ivon. Megfogta a férje kezét, hogy csillapítsa a benne felgyülemlett indulatot.
- Jó hogy nem szóltam reggel. Pedig már a nyelvemen volt, hogy semmi kedven eljönni, az Istentiszteletre és hagyjuk ki a ma a gyülit. Inkább menjünk el valamerre kirándulni. Ahogy nézem Ivont, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy jól döntöttem. Úgy élvezi a prédikációt, talán azért szorongatja a kezem – morfondírozott a férfi.
- Most az Ézsaiás 54-ből olvasok fel igéket - hallotta meg hirtelen a pásztor hangját az asszony.
- „Ujjongj te meddő, ki nem szültél, ujjongva énekelj és kiálts, ki nem vajúdtál. Ne félj, mert meg nem szégyenülsz, és ne pirulj, mert meg nem gyaláztatol, mert ifjúságod szégyenéről elfeledkezel.”
- Már megint hitegetsz, már megint!? - kesergett magában Ivon.
-„Egy rövid szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek; Búsulásom felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad.” - hangzott fel az ígéret igéje.
Ivon úgy érezte, gigantikus gonosz erő szorításából szabadul meg hirtelen a szíve. Mintha ólomsúlyok szakadtak volna le róla. Váratlanul tudatára ébredt, hogy miket gondolt és miket mondott ez alatt a két hónap alatt. Térdre rogyott a tudat súlya alatt.
-Bocsáss meg nekem Istenem, amiért elhagytalak. Bocsáss meg nekem minden bűnömet és vétkemet. Megtagadtalak Uram.
Segíts, hogy újra higgyek és bízzak benned, elhagyott a hitem is. Segíts! Segíts! – zokogott föl keservesen Ivon.
A gyülekezet pásztora meghallotta a kétségbe esett zokogást, abbahagyta a prédikációt és oda ment, ahonnan a hangot hallotta. Leguggolt az asszony mellé.
- Mond el mi az, ami ennyire bánt, mi történt veled. - kérdezte szelíden Ivont a pásztor.
Oda intett a zenekarnak, hogy zenéljenek, mert nem akarta, hogy más is meghallja az asszony beszédét. Arra gondol, hogy nagy baj lehet, mivel már rég óta ismerte a házaspárt. Jó és odaadó keresztények találta őket, Soha egyetlen istentiszteletről sem hiányoztak, minden munkából kivették a részüket.
- Mi a baj Ivon? Mi történt? - kérdezte remegő szívvel, megdöbbenve Edem.
- Senki vagyok, semmi vagyok, hitetlen, hazug vagyok, becsaptalak téged, becsaptam a gyülekezetet, mindent és mindenkit becsaptam. Istenem segíts rajtam! – zokogta az asszony elhaló hangon.


- Nem, nem és nem! Már az enyém volt, az enyém! Nem hagyom, hogy kicsússzon a karmaim közül - ordította magából kikelve a Reménytelenség, és nagyot perdült saját tengelye körül.
- Ne üvöltöz annyira, inkább gondolkozzunk és cselekedjünk - csitította őt a Kétség.
- Gondolkozzunk, gondolkozzunk! Könnyen mondod, nem téged penderíttettek ki egy szempillantás alatt a nő szívéből és a teremből, barátocskám, hanem engem. Pedig már nagyon befészkeltem magam, jó mélyen. - mondta ingerülten a Reménytelenség.
- Mi az, hogy nem engem? De igen, is én is repültem veled együtt. - Emelte fel hangját a Kétség
- Nagyszerű, bravó, te győztes hadvezér – gúnyolódott a Vágy.
- Mindig azt hangoztatod, hogy te vagy a legerősebb. Bíztam benned! De együtt penderültünk ki, mind a hárman, de olyan hirtelen, hogy nem is tudom ki legyőzött le bennünket – vicsorgatta fogait Kétség.
- Elég! Fog be, vagy megbánod! - szólt fojtott hangon a Reménytelenség, és egy nagy ugrással a gyülekezeti ház tetején termet. Két cimborája követte és kíváncsian várták mi következik.
- A házba, nem tudunk bemenni, hisz saját szemetekkel látjátok miért. - Mutatott teátrálisan a terem felé. Láttatjátok, mennyien vannak, minden emberre jut egy, de van, akire kettő-három is. –mondta a reménytelenség határozottan.
- Ez eddig nem jelentett problémát neked, ó hatalmas, mindent tudó és mindenkit legyőző mester. - szólt csúfondárosan a Vágy.
- Nem is az angyalok jelentik a problémát, hanem az a könyv ott a pulpituson - rázta a fejét keserűen a Reménytelenség.
- Csak nem ijedtél meg egy könyvtől? Én észre sem vettem. Mi olyan rémisztő egy ilyen könyvön? – nézett csodálkozva rá a Kétség.
- Még hogy a könyv penderített bennünket - kacagott hisztérikusan a Vágy.
- Ostobák! Persze, hogy nem az könyv repített ki az asszonyból egyikünket sem, és a teremből sem. Ne nézzetek idiótának, nem ezt mondtam.
Ha figyelnétek, akkor feltűnne, hogy a csak a problémát okozta a könyv, és nem a tettlegességet. Amikor az ember olvasni kezdett belőle, én egyre gyengültem, csak gyengültem, nem értettem mi történik. - rázta meg fejét értetlenül a Reménytelenség
- Ezt éreztem én is. - fészkelődőt a Kétség.
- Egyszer csak az asszony az Ő nevét kiabálta és Őtőle kért segítséget. Hirtelen egy nagy ütést éreztem a tarkómon és itt voltam veletek. - mondta felháborodottan a Reménytelenség.
- Ááááááá! Tehát ez történt! Ne izgulj nem lesz semmi baj, bátran elmondhatod a főnöknek. Máskor is megtapasztaltuk, hogy egy szempillantás alatt, a finom emberi testből a semmibe kerültünk. Fel a fejjel, engem is kipenderítettek. - mondta a Kétség.
- Na, na! Álljunk meg egy szóra! Ti félre értetek, én egyáltalán nem vagyok elkeseredve, nem vagyok magam alatt, mert tudom, hogy a csatát most elvesztettem, de a háborúnak még nincs vége. Nem olyan vagyok, aki egy kis kellemetlenség miatt feladja. Most jön az igazi móka,
visszahódítani az asszony szívét, és utána tálcán átnyújtani azt a Főnöknek. - vigyorgott kajánul a Reménytelenség.
- Nem lesz könnyű dolgod, mert a nő szíve most ismét megújul és látta vele Őt. - mondta szkeptikusan a Kétség.
- Van egy gyenge pontja az asszonynak, ha azt sikerül, elkapnunk, ismét nyert ügyünk lesz. – vigyorgott kajánul a Reménytelenség.
- Elkapjuk! – ujjongott a vágy.
- Ez a nő a miénk, nem engedjük ki a markunkból. Éppen, hogy újra meghallotta az Ő hívó szavát, még könnyű lesz visszahódítani. - vicsorította fogát a Reménytelenség.

4. fejezet

- Ivon! Ne kárhoztasd magad, Isten sem kárhoztat téged. Ő, megbocsátotta minden bűnüket és vétkünket, sőt, még azt is, amit ezután követünk el - mondta kedves határozott hangon a lelkész.
Ivon felemelte a fejét a férjére nézett, megtört, könnyező szemekkel. A férfi feléje nyújtotta segítően a kezét. Ivon belekapaszkodott, mert fel akart állni, de lábai nem engedelmeskedtek. Úgy érezte, minden erő kiszállt belőle és visszarogyott a térdeire.
- Uram itt vagyok - hajtotta le bűnbánó megadással a fejét.
- Ne zavarjuk! Most hagyjuk őt, imádkozni - szólt a lelkipásztor Edemnek, aki éppen arra készült, hogy felsegítse a feleségét a térdeiről.
- De hát nem tud felállni, egy jártányi ereje sincs - suttogta a férfi.
- Nem kell őt féltened, most már, nem - mondta a lelkész és visszament a pulpitusra. Zenészek befejezték a dalt, a gyülekezet kíváncsian várta, mit fog mondani a pásztoruk, mi történt. Ő azonban folytatta az ige hirdetését.
- „Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad.”
- Milyen jó és könyörületes vagy Uram, hogy megbocsátasz. Hányszor, de hányszor tagadtalak meg Téged, Te még is lehajolsz hozzám, igéden keresztül, vigasztalsz, és bátorítasz. Uram köszönöm, hogy leszaggattad rólam a láncokat, ami fogva tartott. Most már könnyűnek érzem a szívem, elhagyott a kétség a reménytelenség és az örökösen marcangoló vágy.
Nem akarok többé a saját akaratomtól és vágyaimtól vezérelve élni. Átadom Neked, szívem, lelkem és mindenem, ami vagyok. Kérlek légy az én életem Ura és Istene, aki támogat, tanít, vezet, azon az úton, amin mennem kell. - imádkozott Ivon.
Férje nagy örömöt érzet a bensőjébe, ahogy nézte az asszonyt. Azt érezte, hogy valami megváltozott, valami más lett, valami jó történt itt és most.
- Nagy az Isten kegyelme! Kedves testvéreim, ma is megtapasztaltuk és saját szemeinkkel láthatjuk az Ő kegyelmének kiáradását. Ahogy már sokszor, úgy ma is, több testvérünket megérintett Isten igéje. Tudjuk és hisszük, hogy az Ő keze nem rövidült meg, hogy meg ne szabadítana, fülei sem süketültek meg, hogy meg ne hallana. Ezért, ha valaki, segítségül hívja, Őt megsegíti, megszabadítja és az igazság útjára vezeti.
„Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti. Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az ÚR.” - Kedves testvérek ezzel a buzdító, bátorító igével bocsátalak útra titeket. A mai napon berekesztem az Istentiszteletet, de a jövő héten ismét várunk benneteket. – mondta a Gyülekezet pásztora.
- Edem, türelmesen várta, hogy a felesége mikor fejezi be, az imát, nem akarta megzavarni. Leült a székre és elkezdte a táskába bepakolni a bibliát a szemüvegét és a termoszt, amibe hűsítő víz volt. Közben a teremben halkult a zsongás, egyre kevesebben lettek. Voltak, akik a székeket pakolták, mások beszélgettek, a zenészek a hangszereket rakták el.
- Már vége is van az Istentiszteletnek? - nézett fel Ivon csodálkozva.
- Bizony drágám, már vagy húsz perce befejeződött- mosolygott feleségére Edem.
- Észre sem vettem - nyújtotta kezét az asszony.
A férfi mind a két kezével megfogta a feleségét és finoman, nehogy fájdalmat okozzon neki felsegítette őt a térdepelésből majd a székre ültette és ő is leült mellé.
- Kérsz vizet? Biztosan megszomjaztál angyalom?
- Igen, nagyon szomjas vagyok - mondta az asszony és megsimogatta a szeretett férfi kezét.
- Rögtön adom, egy pillanat, csak kiveszem a táskából - mondta Edem és átnyújtotta a termoszt a feleségének, aki úgy kortyolta a vizet, mint a sivatagi homok.
- Köszönöm! Ez nagyon jól eset, nem is tudtam, hogy ilyen szomjas vagyok - nevetett Ivon.
Körül nézett és látta, hogy egy, két ember van már csak rajtuk kívül a helységben.
- Lassan indulnunk kellene, nem gondolod? - nézett a feleségére Edem.
- Bizony, bizony itt az idő, induljunk - mondta huncut mosollyal az asszony.
Ivon elrendezte a dolgokat, és amikor minden rendben talált, elindultak kifelé. A terem felénél megállította őket a lelkipásztor.
- Edem! Van még egy pár percetek? Szeretnék, veletek beszélgetni mielőtt elmennétek.
- Miről lenne szó - kérdezte Edem.
- Úgy éreztem az Istentisztelet alatt, hogy Ivon nagy bajba van, és egyedül nem tud kimászni belőle. Lehet, hogy a te hited is megingott. Ezért Ivon magára maradt, nem sikerült a csávából kikeverednie. Amennyiben beszélni szeretnétek, róla szívesen meghallgatnálak benneteket, és ha tudok, segítek.
- Igen! Segítségre van szükségünk. Egyedül nem boldogulunk, elgyengültünk mind a ketten, nincs erőnk és hitünk a harchoz Az ellenség körbe vett bennünket - mondta elhaló hangon Edem.

5. fejezet

A lelkipásztorral folytatott beszélgetés és imádkozás után, felszabadult Ivon szíve. Vidáman, gondtalanul tevékenykedett, otthon és a munkahelyén is. Az eltelt, egy hónap alatt, sokat változott minden körülötte. Békesség és nyugalom volt a szívében és a lelkében. Megerősödött a hite és ismét a régi volt. Edemmel együtt imádkoztak, dicsérték az Úr jóságát és kegyelmét. Minden nap eszébe jutott az-az ige, amit hite szerint, neki küldött, ígért az Úr.
„Egy rövid szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek; Búsulásom felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad.”
Ezen a szép júniusi reggelen is éppen ezt az igét forgatta a szívében, amikor meghallotta a férje kedves lépteit, amint a hálószobához közelget.
- Egyetlenem, drágám, hozom a finom reggeli, csüccs föl. - suttogta Edem, arra gondolva, talán a felesége visszaaludt.
Ivon felült az ágyba és örömmel nyugtázta, milyen jó és áldott élettel ajándékozta meg őt a Jó Isten. Egy odaadó férjjel, szép lakással, jó munkahellyel, ahová örömmel megy minden nap.
- Gyere, bátran, már nagyon várom mit készített nekem az én lovagom.
„Üdvözöllek dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad! Mi szél hozott mondca' erre? És mi vajon a szíved terve?”- viccelődött Ivon.
-„Szép vagy, mint a rózsaszál, Ó, te kedves királylány!” - válaszolt tréfásan Edem és letette a hordozható kis asztalkát Ivon elé az ágyra.
- Szeretem ezeket a gyönyörű vasárnapi reggelek. Egy kis lustálkodás, szunyókálás, akár kilencig, finom reggeli az ágyba, amit az én szeretett és nagyra becsült férjecském készít és tálal. Hát van ennél boldogabb reggeli kelés? - mosolygott a férfira kedvesen a nő.
-Vasárnap nem csak ezektől a nagyszerű dolgoktól gyönyörű, hanem azért, mert egész napot együtt tölthetjük - simogatta meg Edem felesége ragyogó haját.
- Itt van az első falat és az első korty. Tudod ez mindig a tied. - villantotta meg mosolyát Ivon Apropó! Falat! Gondolkodtál már arról hová mennyünk az idén nyaralni. Egy két, hét és itt van a szünidő. A tavalyi Loire-völgyi nyaralásunk nagy élmény volt. Azok a gyönyörű kastélyok, finom ételek és borok. Nagyszerű és felejthetetlen látványt nyújtott.
- Valahogy el is felejtettem, hogy nyár jön és vele együtt a nyaralás is. Olyan nagyon lefoglal a kutatás, amin dolgozom, éppen a vége felé járok a megoldásnak.
Remélem, hamarosan megtalálom az utolsó láncszemet és akkor nagyot durran a felfedezésem - mondta izgalommal a hangjába Edem.

- Te, te kis zseni – csókolta meg Ivon a férjét lelkesen. Te, lánglelkű tudós férjecském! Na, látod ez is közbejátszott, hogy beléd szerettem, mert bármihez fogsz azt teljes erővel, lelkesedéssel és hitel teszed.
- Naaaaa! Ne hozzál zavarba, édes egyetlenem. Mindig tudtam, hogy nem a szépségemért szerettél belém, de megbocsátok, mert egy családban elég belőle egy - mondta megnyerő mosollyal Edem. De most aztán húzzunk bele, mert kicsit elbeszélgettük az időt. Vegyük sietősre a figurát, mert különben elkésünk az Istentiszteletről.
Ivon kipattant az ágyból és amilyen gyorsan csak tudott készülődni kezdett. Nem szeretet volna elkésni. Fél óra alatt indulásra készen állt.
- Mehetünk! Indulás! Te még nem vagy kész? Mint egy menyasszony olyan lassan öltözködsz, néz rám itt várlak az ajtóban teljes harci díszben. - incselkedett a férjével Ivon
- Rögtön indulhatunk, légy türelemmel drágám, csak még vissza kell mennem a bibliámért, meg a szemüvegemért - válaszolt kedvesen a férfi.
Beültek a kocsiba, Edem elfordította az indítókulcsot, de a motor meg sem mozdult. Még egyszer megpróbálta elfordította a kulcsot, semmi.
- Valami baj van? - kérdezte a nő aggódva.
- Nincs semmi baj, csak egy kicsit makrancos a kis hölgy, de mindjárt elindul - nyugtatta a feleségét a férfi.
Kulcsot kivette és ismét betette az indítózárba, elfordította és az autó elindult. Már látták a gyülekezeti házat, a lámpa zöldet mutatott, elindultak. Hirtelen egy nagy csattanás és utána néma csend.

Vajon reggel van, vagy még éjszak? Olyan nagy a csend, egészen biztos, alszik még Edem, mivel nem hallom a megszokott zajokat. - gondolta Ivon. Azonban hirtelen furcsa érzés kerítette hatalmába.
Oda nyúlt, ahol a férje szokott aludni, keze a levegőbe landolt, a semmibe. Mi van, mi történt, hol vagyok? Fel akart ülni, azonban nem sikerült, mert valami az ágyhoz szögezte. Próbálta kinyitni a szemét, de nem tudta. Ekkor döbbent rá, ijedten, hogy be van kötve mindkét szeme.
- Van itt valaki? Kérem, hallanak engem? Segítsen már valaki! - Kiabált elhaló hangon kétségbe esve az asszony.
- Itt vagyok. Ne féljen, nincs semmi baj. - szólt egy ismeretlen hang Ivonhoz.
- Ki maga, hol vagyok, mi történt velem, miért van bekötözve a szemem és miért vagyok az ágyhoz kötözve? - hadarta el egy szuszra félelmeit az asszony.
- Nyugodjon meg kedves. Kórházba van baleset történ önnel.
- Maga kicsoda? Mi történt velem, miért vagyok itt? A férjem hol van, Ő is itt van? Mondjon már valamit! – türelmetlenkedett Ivon.
- Ne izgassa fel magát, az nem tesz jót az ön állapotában - nyugtatta az ismeretlen és megigazította párnáját, takaróját.
- Miért kötözték be a szemem, megvakultam? - kérdezte nyugtalanul Ivon.
- Most pihenjen még egy keveset, nem sokára jön az orvos és mindent elmond önnek.
- Kérem, csak annyit mondjon, a férjem jól van? - tudakolta gyengülő hangon az asszony. Választ azonban nem kapott és tudta, hogy az ismeretlen már nincs a helyiségben.
 Páni félelem lett úrrá rajta, mert bárhogy is igyekezett, nem tudott visszaemlékezni, mi történt vele, hogy került a kórházba. Félelemérzete egyre fokozódott, reszketni kezdett rémületébe, mikor arra gondolt a férje talán már nem is él. Különben itt volna vele és fogná a kezét. Nem hagyná egyedül, befáslizott szemmel az ágyhoz kötözve. Hirtelen elaludt, minden átmenet nélkül.
Edem az ebédlő asztalnál ült, lehajtott fejjel és imádkozott.
– Tudom Uram sokat vétkeztem ellened, megbántam mindent, amit elkövettem. Bocsátsd meg bűneimet, vétkeimet és hallgasd meg imádságom. Uram, én most nem magamért, hanem Ivonért, a feleségemért kiáltok hozzád. Kérlek, áraszd rá kegyelmed, gyógyító keneteddel járd át a testét. Kérlek, uram hallgasd meg könyörgésem! - kinyitotta a bibliát és fennszóval olvasta kezdte az igét.
„A ki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged. A ki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé…”
Edem felállt a székről, térdre borult, úgy folytatta az imádságot. - Uram, Istenem küld el Ivonhoz az élő igédet, tégy csodát, kérlek, ébreszd fel őt a komából, adj neki új életet és én megígérem szolgálni foglak Téged egész életemben. Tudom, Istenem, hogy Te nem az érdemeink szerint osztod ajándékai, hanem ingyen, kegyelemből. - Edem, nem tudott felállni, ereje elhagyta, és elkezdett fájdalmasan sírni. Ekkor egy hangot hallott.
- Hagyd abba, ne sírj, öltözz fel és indulj a kórházba, Ivon nagyon vár!
A férfi abbahagyta a sírást, feltápászkodott a padlóról. Az ajtóhoz ment, kinyitotta, de nem látott senkit. Kiment a kertbe talán onnan szólt valaki a nyitott ablakon át.
- Van itt valaki? - nézett körül kíváncsian, de senki sem felelt, és nem látott senki emberfiát sem a kertben sem a ház előtt.
- Mi volt ez? Sehol senki - gondolkodott el a férfi „Ivon nagyon vár”. - Óóóóó! Én balga! Annyira sajnáltam magam, hogy nem figyeltem a Szent Lélekre. Háááát! Persze, hogy a Szent Lélek szólt hozzám! Ő volt! - lelkendezett Edem.
Gyorsan összeszedte magát, megmosta az arcát, rendbe szedte a ruházatát, körül nézett a lakásban és betette a hűtőbe a dél óta rá várakozó ebédet. Amilyen gyorsan csak tudott, mindent a helyére rakott és indult a kórházba. A kocsiba azon kapta magát, hogy énekel és öröm tölti el a szívét - „meggyógyítod, aki szenved, mennyei erővel, a fájdalmas lelkűt betöltöd örömmel…”
- Nem szeretek erre menni, mindig eszembe juttatja azt a szörnyű balesetet. Sajnos másfelé nem tudok, mivel egyirányúak ezek az utcák. No de félre a múlttal, vár Ivon!
A parkolótól szinte futva tette meg az utat a kórház bejáratáig. Onnan már látta az ablakot, ahol a felesége feküdt.
- Mindjárt ott vagyok! Egy, két perc és minden kiderül. „Ivon nagyon vár!”

6. fejezet

A betegszobához érve, félve kukucskált be az ajtón. Ugyan az a látvány fogadta, mint tegnap, tegnapelőtt. Felesége, éppen úgy feküdt, ahogy eddig is, mozdulatlanul a világtól elzárt állapotban.
- Korai volt az öröm. Talán, csak a képzet játszott velem – nézte szomorúan a feleségét Edem, és elindult az orvosi szoba felé, hogy megkérdezze, volt-e valamiféle változás a felesége állapotában az elmúlt naphoz viszonyítva. Minden alkalommal abban bízott, hogy az orvos azt mondja majd, - „a felesége felébredt a kómából” azonban az elmúlt két hétben akár hányszor feltette a kérdés, a válasz - „SAJNOS NEM.”
Lógó orral indult az orvosi szoba felé. Ahogy közeledett lassította a lépteit, hogy minél később hallja a rossz hírt.
- Jó napot kívánok doktor úr, Berger Edem - nyújtotta kezét üdvözlésre. A feleségem állapota felől érdeklődőm, észleltek valami kis változás az elmúlt naphoz viszonyítva.
- Tisztelt uram, örömhírrel szolgálhatok. Az ön kedves felesége, a kora reggeli órában, hét óra magasságában, felébredt a kómából. Igaz az ébrenléte nem tartott hosszú ideig. Beszélt a nővérrel, majd hirtelen elaludt.
- Jaaaaaaj! Ismét kómába eset? - kérdezte kétségbe esve a férfi.
- Nyugodjon meg uram. Nem! Az ön feleségének az agytevékenysége most már a normális állapotot mutatja. Hamarosan ismét ébren lesz, akkor beszélhet vele.
- És a szeme? Mikor veszik le róla a kötést? Látni fog ugye? Látni fog? - hadarta Edem.
- A kötést még rajta kell hagynunk egy-két napig, addig legyen türelemmel. Orvos vagyok nem jós. Csak akkor tudok biztosat mondani, amikor a feleségét megszabadítjuk a fáslitól. Ugye, amíg kómába volt nem tudtuk kontrollálni a látását, de mi mindet megtettünk, amit emberileg és orvosilag tehettünk.
- Nagyon köszönöm doktor úr, nagyon köszönöm - hálálkodott a férfi. Most bemehetek a feleségemhez?
- Sajnos, nemet kell mondanom, mivel éppen vizitet akarunk tartani. Meg kell vizsgálnom a feleségét, utána természetesen nincs semmi akadálya, addig fáradjon talán a büfébe – mutatott az ajtó felé a doktor.
- Mennyi időbe telik a vizsgálat? Mikor mehetek be a feleségemhez?
- Az attól függ, de egy óra múlva talán. Viszlát!
Edem remegő szívvel, nyugtalanul kavargatta a kávéját – Ivon felébredt ujjongott örömmel és már alig várta, hogy megfoghassa kezét, az imádott feleségének és szólhasson vele. – Hát még sem hallucináltam, a hang, amit hallottam igazi volt, Ivon vár rám. Köszönöm Mindenható, köszönöm, hogy meghallottad könyörgésem és kiáltásom. Visszaadtad öt nekem, köszönöm Uram! Ahogy a feleségére gondolt könny csordult ki a szeméből. Nagyon lassan telt az idő, hiába nézegette az óráját, csak nem akart gyorsabban járni az óramutató.
- Még mindig van negyedóra - bosszankodott Edem. Tovább nem ücsörgők itt, felmegyek és az ajtó előtt várom, meg mikor lehet bemenni végre. A folyóson, ide-oda járkált izgalmában. Egyszer csak kinyílt az ajtó és egy nővér lépet ki.
- Uram ön vár a bebocsátásra? - kérdezte mosolyogva.
- Igen! – mondta gyorsan Edem.
- Tessék! Már várják! Intett az ajtó felé a nővér.
A férfi szorongva lépet be a kórterembe, nem tudta mi vár rá. Azonban, örömmel töltötte el a szívét. Ivon feltámasztott párnák segítségével ült az ágyban, és mosolygott.
Valaki nagyon szeretne önnel beszélni - mondta Ivonnak a nővér.
- Edem az érzem az illatát. Edem te vagy ugye? - kérdezte Ivon izgatottan és kinyújtotta kezét.
- Én vagyok szerelmem – fogta meg az asszony kezét a férfi, és csókkal borította el mind kettőt. - Itt vagyok Ivon, és most már te is itt vagy, újra. Jó Isten lenézett ránk, megkönyörült rajtunk, és visszaküldött hozzám.
Nagyon szeretlek és örökké szeretni foglak! - mondta boldogan Edem.
Ivon egy nagyot sóhajtott és hátra döntötte a fejét a párnára. - De jó, hogy itt vagy! Nagyon vártalak. Nagyon! Úgy hiányoztál! Úgy szeretnélek látni, de ezt a kötést még mindig nem vették le - hajtotta oldalra a fejét Ivon.
- Most már minden rendbe lesz, egy-két nap és ez is megoldódik. Ne félj, nem hagylak többé egyedül. - mondta Edem.

7. fejezet

- Nem hiszem el, még ezt az egyszerű dolgot is elszúrtad! Mindent előkészítettem, már csak arra vártam, hogy jelentést tegyünk a sikerről. Erre te elengedted, kiengedted a markodból. Teeee! Együgyű, ostoba! - kiabált magából kikelve a Rettenet.
- Ne üvöltözz velem, te sem vagy ártatlan, ugyan annyit hibáztál, mint én. Gyáva alak vagy, tudod!? Bizony te egy gyáva alak vagy. Ahogy meghallod a hangját, Neki, azonnal megfutamodsz. – acsarkodott a Némaság
- Miért nem kapaszkodtál erősebben a nő elméjébe, miért engedted el. Rád volt bízva, s te elszúrtad. Ínadba szállt a bátorságod. Ugyeee!? - hadonászott a Rettenet.
- Igen! Bevallom, ínamba szállt a bátorságom, éppen úgy, mint neked. Nem akarok szem beszállni Vele. Különben is nincs a munkaköri leírásomba, hogy harcoljak. Nekem az a dolgom, hogy elhallgattassam az áldozatot, hogy ne tudjon segítséget hívni, ne tudjon imádkozni Ő hozzá és még a Nevét se ejthesse ki –mondta egy szuszra a Némaság
- Na, jó, jó! Igazad van! Én sem mernék ujjat húzni Vele, mert bizony, nem vagyunk egy súlycsoportba. Még a nagyúr is meghátrál, ha Ő szól. Azonban bárki, bármit is mond, azt a balesetet jól megrendeztem- Mii?! - vihogott a Rettenet.
- Még jobb lehetett volna, ha nem ússzák meg ilyen könnyedé - rántotta meg a vállát a Némaság.
- A rám kirótt feladatot végrehajtottam. Vagy talán nem? Végül is, nem jutottak el oda, ahová annyira készültek. A nő pedig, némán, vakon és tehetetlenül fekszik. - rikácsolt a Rettenet.
- De már megint kipenderítettek bennünket és nyaldoshatjuk, a még be sem gyógyult sebeinket. Nem könnyű így dolgozni, ha mindenütt ott vannak a Védelmezők. - tárta ki karját a Némaság.
- Nincs olyan nap, hogy ne kapnánk egy, két gyomrost vagy, hogy meg ne szégyenüljünk. Tudom is hogy miért. Mert kevesen vagyunk.
A Védelmezők pedig, sokkal többen és talán, de csak talán, erősebbek is - suttogta a Rettenet.
- Ez bizony igaz, de csapatunkból a Vakság még erőteljesen tartja a frontot. Neki sikerült ott maradnia, és nem engedi el a nőt - vihogott kajánul a Némaság.
A kórház körüli légtérben sok furcsa, gonosz lény ólálkodott, arra várva, mikor lesz lehetőségük, hogy rávessék magukat emberekre, kínozni és gyötörni őket. Minden egyes emberért, ádáz viaskodás folyt. Angyali seregek állták útjukat a gonoszság erőinek, és ha át akartak vergődni, bizony meg kellett küzdeni velük. Sokszor komoly összecsapás volt a két tábor között egy-egy emberért.
E közben Ivon kórtermében is folyt a küzdelem, az angyalok és démonok között. Hol az egyik, hol a másik csapat került közelebb Ivonhoz. A vakság démona rátekeredett a nő szemére és úgy kapaszkodott, mint akinek az élete függ tőle.
- Ma győznöm kell! Nem szabad engednem, hogy ez a nő, visszanyerje a látását. Nem eresztem el soha! - mondta diadal ittasan.
Ez volt a harmadik nap, mióta Ivon ébredt fel a kómából. Szemén még rajta volt a kötés, de már egyedül tudott felülni és néhány lépést is tett a kórterembe Endembe kapaszkodva.
- Ma minden eldől, ha a doktor leveszi a kötést. Édes Istenem, segíts! Segíts, hogy láthassam újra a te csodálatos napodat. Drága Jézus Te vagy, aki megnyitja a vakok szemét, Te, vagy aki visszaadhatod látásom. Jöjj Krisztus, Te vagy a gyógyító szabadító, benned bízom. De mindazon által, ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied Atyám - hajtotta le suttogva fejét Ivon.
Hallotta, hogy nyílik az ajtó. Valaki bejött a kórterembe, oda lépett az ágyához és finoman megfogta a csuklóját.
- Hogy van kedves asszonyom - kérdez a doktor.
- Ó ön az doktor úr! Köszönöm jól - válaszolt a nő mosolyogva.
- Örömmel hallom. Ma lesz a nagy nap, levesszük szeméről a kötést és remélhetően minden rendbe lesz.
- Már alig várom - sóhajtott nagyot Ivon.
- Mivel a férje azt kérte, hogy szeretne, itt lenni mikor megszabadítjuk a fáslitól, egy kicsit várunk. - ütögette meg biztatóan a nő kézfejét az orvos.
Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó és izgatottan, lihegve és kimelegedve Edem lépet be a szobába.
- Jó reggelt Doktor úr! - köszönt Edem zilált hangon
- Itt vagyok édes szívem, csókolta meg felesége arcát. Ne izgulj minden rendben lesz. Doktor úr, megengedi, hogy amíg ön leveszi a kötést a feleségem szeméről, én ott az asztalnál imádkozzak? Nem zavarja? - kérdezte Edem.

- Nem zavar! Természetesen nyugodtan imádkozzon, ha ez önt megnyugtatja - felelt mosolyogva az orvos.
A vakság démona olyan erővel tekeredett Ivon szemére, úgy rácuppant és azt gondolta diadalmasan, még lerobbantani sem tudja senki.

8. fejezet

- Asszonyom, ha felkészült, levesszük a kötést a szeméről.
- Felkészültem! Igen mindenre felkészültem, legyen meg Isten akarta. Világosság, vagy sötétség, kezdjük doktor úr - mondta reszkető hangon Ivon.
- Ne félj drágám, minden rendbe lesz - lehelt csókot felesége reszkető kezére Edem. Azzal az asztalhoz ment leült a székre, kezébe temette az arcát és csendes imádkozni kezdet. - Drága Jézus kérlek, segíts, adj erő az elkövetkezendő percekhez, hogy megmaradjak a hitemben.
A doktor szép lassan elkezdte letekerni Ivon szeméről a kötést, minden egyes kör után figyelmesen nézte az asszony arcán a reakciót. Már csak egy nagyon kevés fásli takarta el a nő szemét.
- Mindjárt ki nyithatja a szemét. Szép óvatosan! - nyugtatta a nőt.
Ivon lassan kinyitotta a szemét, de csak a sötétséget látta. – Nem látok semmit, ugyan olyan, mint amikor rajtam volt a fásli - mondta elhaló hangon.
- Ereszd el a szemét és tűnj el innen - ragadta nyakon a Vakságot egy Védelmező angyal.
- Még mit nem! Soha nem eresztem el - kapaszkodott még erősebben a nő szemébe a Vakság.
Ivon becsukta a szemét és mély fájdalmas sóhajtás szakadt fel belőle. - Nem látok. Ez lesz a sorsom, hogy többé már semmit sem látok - gondolta szomorúan.
Edem felemelte a fejét és meglátta az asszony szomorú arcát. – Uram Jézus most segíts! Add vissza Ivon látását, a Te sebeiben gyógyultunk meg, Te vagy a szabadító, Te vagy a közben járó, Te vagy a mi váltságunk, megsebesítettél a mi vétkeink miatt, bűneink miatt törtek össze, Te bűnhődtél, hogy nekünk békességünk legyen, a Te sebei árán gyógyultunk meg. Uram segíts! - imádkozott suttogva Edem.
- Ivon, nyissa ki a szemét! Csak lassan, finoman. Lát valamit? - kérdezte a doktor.
A nő csigalassúsággal, félve, kétségek között próbálta, újból kinyitni a szemét. Valami világos foltot látott. Ahogy nyílt ki a szeme, egyre több világos foltot látott. A foltok mozogni látszottak.
- Lát valamit?
- Világos foltokat látok mozogni - suttogta a nő.
- Ereszd el viaskodott Védelmező a Vaksággal - de sehogy sem bírt vele. Egyszer, egyszer sikerült kibillenteni a helyéről, azonban olyan erősen kapaszkodott a gonosz, hogy saját súlyától visszalendült. Ekkor jelent meg a Hit és akkorát ütött Vakság fejére, hogy kirepült a helységből. - Na, így kell ezekkel elbánni. Még hogy nem engedi el! A jelenlévő angyali lények megtapsolták a Hitet. - Ne nekem tapsoljatok, hanem annak az embernek, aki ott az asztalnál imádkozik. Ő volt az, aki ide hívott engem.
- Ó édes Istenem látok! Doktor úr látom magát! Edem, téged is látlak, gyere ide, hadd öleljelek meg! - lelkendezett Ivon.
Edem felugrott és két szökkenéssel ott volt az ágynál, átölelte a feleségét és csókkal borított a be arcát, kezét, száját, szemét - látsz, édes egyetlenem, lelkendezett.
- No, no! Kicsit lassabban! Ne ilyen hevesen! Lesz még rá idejük. Most azonban szeretném megvizsgálni a hölgy szemét, ha szabad.
- Bocsánat doktor úr, de nem tudtam féken tartani az örömömet, muszáj volt megcsókolni a feleségem ilyen hír hallatán. Parancsoljon öné a terep - állt félre Edem vidáman.
- Minden a legnagyobb rendben van. A szeme most már, majd nem a régi. Még egy kevés idei csöpögtetni kell bele, ebből a csoda gyógyszerből, de azt mondhatom jó munkát végeztünk. Egy- két nap múlva haza is bocsátjuk, de előtte még egy alapos vizsgálat lesz.
- Miféle vizsgálat- kérdezte csodálkozva Ivon - csak nincs valami más bajom is?
- Asszonyom, amíg ön kómába volt, csak a legszükségesebb vizsgálatokat tudtuk elvégezni. Azonban ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a jelenlegi állapotáról, egyéb fontos vizsgálatokat is meg kell csinálnunk. Ilyen pl. a nőgyógyászat, a rákszűrés és az általános egészség állapot felmérése. Miután ezekkel végeztünk, csak is akkor, mondhatunk szakvéleményt és állíthatjuk ki a zárójelentését.
- Ó hát csak erről van szó! Értem és köszönöm - sóhajtott megkönnyebbülve Ivon.
A kórterem megtelt világossággal. A nap sugarai vidáman játszottak az ágytakarón és a Békesség betöltötte a szobát. A nő hátradőlt a párnára, merültségtől és izgalomtól kifáradva egy szempillantás alatt elaludt.
- Most hagyjuk pihenni. Addig ön is menjen és lazítson egy kicsit, magára fér - biztatta az orvos Edemet.
- Mindent köszönök doktor úr. Igazán mindent! Viszontlátásra!
- Jól van, jól van! Menjen csak mára végeztünk. Viszontlátásra!


- Lehet, hogy ti végeztetek, de mi még nem - vicsorgott gonosz indulattal a Kétségbeesés és cinkosan rákacsintott a Pusztítóra - mi itt vagyunk, bevetésre készen várakozunk, mikor szólít a nagyúr, mikor talál rést a pajzson.

9. fejezet

Az örömtől és az izgalomtól, Edem nem érzett fáradságot, pedig az utóbbi napokban alig aludt. Boldogan ült be a kocsiba, gázt adott és teljes szívéből hangosan énekelt, egész úton, hazafelé. Dicsérte az urat „Szállni fogunk, egy nap majd szállni fogunk, egy nagy jelre, majd ezen a világon átutazunk…”. Az előszobába levette a cipőjét, bement a nappaliba és ekkor, elemi erővel buggyantak ki belőle a köszönet és hála szavai, csak mondta, mondta és mondta.
- Megváltó Jézus, Uram és Istenem, Istenem és mindenem, aki keresztáldozatod által megváltottál minket, köszönöm, hogy megszabadítottál a félelemtől, a szomorúságtól, a kétségbeeséstől, meggyógyítottad az én drága, egyetlen feleségemet…
Annyira magával ragadta az ima ereje, észre sem vette, hogy már sötétedni kezdet, nem látta a körülötte lévő földi világot, mert a hálaadás dicsőséges ragyogás töltötte be a szívét és ez ragyogta be a szobát is. Egyszer csak úgy érezte, valaki megérintette a vállát. - Mi volt ez? Ki volt ez? Van itt valaki? Vagy csak a képzelet játszik velem? Már este van? Nahát, észre sem vettem! Hogy elszaladt az idő - nézett körül a férfi, a szobában és felkapcsolta a villanyt. - Holnap, vagy holnapután, már Ivon is itt lesz velem. Édes Jó Istenem én olyan boldog vagyok. Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - tárta ki a karjait, mint aki az egész világot magához akarná ölelni. - Megyek, rendbe szedem magam és lefekszem, hogy holnap kipihenve és erőteljesen állhassak az én drága feleségem szemei elé, mert lát engem, lát az én egyetlenem!
- Jó reggelt, jó reggelt! - Ébresztette a nővér Ivont - hogy aludtunk? - tette le a gyógyszeres tálcát az asztalra.
- Köszönöm, végig aludtam az éjszakát, csak most ébredtem fel, amikor bejött. - válaszolta Ivon.
- Ma sem fogunk unatkozni kedves, a doktor úr, különböző vizsgálatokat írt ki, önnek, ezért most nem ehet a reggelit.
- Milyen vizsgálatokat? - kérdezte az asszony kíváncsian.
- Először is vér, vizelet, másodsorban tüdőröntgen, nőgyógyászat és persze nem utolsó sorban belgyógyászati vizsgálat - olvasta fel egyhuzamban a nővér.
- Mind ezt ezen az egy napon?
- Igen, ha belefér, akkor mind megcsináljuk még ma. Nem kell félni, majd a beteghordó jönni önért, és mindenhová „Mercédesszel” viszi.
- Hűűűűűű! De jó dolgom lesz - nevetettet Ivon.
- Na, jól van, én megyek, legyen szép napja, és semmi pánik, a nehezén már túl van. Csak szépre és jóra gondolni, csak pozitívan gondolkodni - mondta mosolygott a nővér.
Amint az ápolónő elhagyta a kórtermet, Ivon felkelt az ágyból, belebújt a papucsába, felvette a köntösé, magához vett mindent, ami a tisztálkodáshoz kellett és elindult fürödni.
- Milyen gyönyörű a világ, még a kórházi folyosónak is tudok örülni, mindennek, ami körülvesz. Igen mindennek örülök, amit látok, mert láthatom. Édes Istenem nem tudom meghálálni soha, hogy visszaadtad a látásom és most itt mehetek egyedül, nem vagyok senkinek sem a terhére és nem szorulok segítségre. Köszönöm Uram! - gondolta örömmel Ivon.
Amikor végzett a tisztálkodással visszaindult a szobájába, ám ekkor egy ismerős hangot hallott
- Ivon, várj meg, ne siess olyan nagyon!
Az asszony megfordult és meglepetésére a lelkipásztort látta közeledni, sietősen.
- Korán jöttem, hogy a vizitek és vizsgálatok előtt beszélhessük és imádkozzunk együtt.
- Te tudtad, hogy felébredtem a kómából? Gyere, menjünk a társalgóba ott nyugodtan beszélgethetünk - mondta Ivon a pásztornak.
A társalgóban éppen nem tartózkodott senki. Leültek egy asztalhoz.
- Igen tudtam - kezdte a beszélgetést a lelkipásztor. - Ugyan is Edemmel napi kapcsolatban voltunk, mindennap informált az állapotodról. Ő mondta, hogy már jól vagy és hamarosan haza engednek. Míg kómába feküdtél, addig is voltam itt egy párszor. Tudnod kell Ivon, hogy az Isten a karjába tartott téged és addig ringatott, amíg fel nem ébredtél. A gyülekezetben is nagyon sokan imádkoztak érted és a mi Urunk meghallgatta a közbenjárásunkat. - Egy igét hoztam neked, ha megengeded fel is olvasnám.
„Mert a milyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. A milyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt. Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain; Azokon, a kik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsoltjairól, hogy azokat megcselekedjék. Az Úr a mennyekbe helyeztette az ő székét és az ő uralkodása mindenre kihat.
Áldjátok az Urat ő angyalai, ti hatalmas erejűek, a kik teljesítitek az ő rendeletét, hallgatván az ő rendeletének szavára.”
- Köszönöm! - sóhajtott egy nagyot, az asszony olyan nagyot, mint akiről mázsás súlyok hullottak le. - Ámen és halleluja! - emelte fel a szívét és kezét Isten felé Ivon.
- Naaaaa! Még csak ez hiányzott, nem elég, hogy meg sem tudjuk közelíteni a célszemély Védelmező angyalok miatt, most Isten felkent szolgálója is gyengíti az erőnket - dühöngött magából kikelve a Pusztító.
- Jaaaaaj, de fájt! Nem akarom hallani - futott el szélsebesen Kétségbeesés utána lóhalálában a többi ott ólálkodó, kisebb, nagyobb démon.
- Gyáva népség! Hová futtok? - Dörrent rájuk a Pusztító - gyertek vissza, nem hagyhatjátok el az állásainkat. Dugjátok be inkább a fületeket, akkor nem halljátok, a tudjátok kinek az üzenetét. Azonban hiába kiabált, a többiek már árkon-bokron túl voltak.

10. fejezet

Bergerné! Bergernét keresem! - Hallotta meg hirtelen Ivon a nevét.
- Itt vagyok! Rögtön megyek! - kiáltott ki az ajtón a nő.
- Köszönöm, hogy meglátogattál, köszönöm az imádságot, az igét, remélem legközelebb, már a gyülekezetben találkozunk búcsúzott el az asszony.
- Hiszem, hogy úgy lesz. Várunk vissza mindannyian. Isten őrizzen és áldjon, kedves testvérem. Ivon elindult a körterem felé, a pap, pedig a kijáratot vette célba, de még visszanézett és egy áldást suttogott halkan.
Ivon a kórteremhez érve, egy férfit látott kerekesszéket tolni, éppen befelé az ajtón - Nem engem keres? - kérdezte kíváncsian.



- Ha ön Bergerné Fine Ivon, akkor igen.
- Tetőtől talpig az vagyok. Csak nem a Mercédeszem hozta, amivel ma bejárjuk Bergengócia minden határát?
- De bizony! Szedje össze, amire szüksége lesz a hosszú úton és akkor bele ülhet a csodás kétkerekű Mercibe, és indul a túra.
- Nem tudom mit szoktak ilyenkor vinni magukkal az utasok. Segítene! - nézet mosolyogva Ivon a betegszállítóra.
- Papírjai már nálam vannak, de nem árt WC- papírt, zsebkendőt elraknia a zsebébe és esetleg a telefonját is.
- Kész vagyok. Minden szükséges dolgot elraktam, indulhatunk!
- Akkor, csüccs-, mondta a férfi és elindultak.
A vizsgálatok eltartottak egy ideig. Mire végeztek Ivon kissé kimerült, és amikor ismét ágyba került gyorsan és minden átmenet nélkül elaludt. Délután három körül ébredt fel pontosan abban pillanatban Edem lépet a szobába.
- Éppen jókor jöttél szívem szólt álmosan az asszony. Most értél ide?
- Igen, igen most értem ide. Mert tudtam, hogy az én kicsi feleségem alszik és nem akartalak zavarni. Még sokat kell pihenned drágám. - ölelte át feleségét Edem.
Ekkor lépet be az ajtó az orvos.
- Örülök, hogy ön is itt van uram. Kezembe tartom a vizsgálati eredményeket, amit, mind a kettőjüknek hallani kell.
- Ugye más bajom is van? Tudtam! Mit találtak még? Ne kíméljen, mindenre elszántam magam, bármi is történik velem, Isten akkor is mindig és örökké velem lesz. – mondta Ivon megadóan.

Edem megfogta a felesége kezét és bátorítóan megsimogatta az arcát – ne félj édesem, akár mi történik, sohasem hagylak egyedül. Szeretlek és szeretni foglak, amíg csak élek.
- Tudom Edem. Tudom, hogy szeretsz. Én is szeretlek, amíg csak élek.
- Szép dolog a szerelem - vágott közbe a doktor - azonban, a szerelemnek legtöbb esetben gyümölcse, vagy gyümölcsei is vannak.
- Igen, igen! Legtöbb esetben van gyümölcse a szerelemnek, de sajnos nekünk nincs - mondta Ivon keserű iróniával.
- Mit szólnának hozzá, ha azt mondanám, hogy a fa gyümölcsöt terem - kérdezte mosollyal az orra alatt az orvos.
- Milyen fa? Milyen gyümölcsöt - kérdezte értetlenül a nő.
- A szerelemfa - kacsintott a doktor Edemre.
- Bocsánat doktor úr, de ezt most, én sem értem, miről beszél - nézet kérdő szemmel az orvosra a férfi.
- Egy kicsit játszunk. Matematikai vizsga. Ötvenhatot elosztjuk héttel az mennyi?
- Most tényleg vizsgáztatni akar bennünket számtanból - nevette el kényszeredetten magát Ivon.
- Igen, igen! Mondják meg az mennyi!
- Tanár úrnak jelentem az nyolc mondta Edem.
- Helyes a válasz, jól felelt. És ha nyolcat megszorozzuk héttel az mennyi?
- Ötvenhat - szalad ki Edem száján
- Mi a csodát akar ezzel a számtan izével. A rákszűrés eredménye ugye? Térjen rá a tárgyra és mondja ki kereken, nyolc-hét van már csak az életemből, nyolc-hét, ami ötvenhat nap. Ugye, ezt akarta ilyen furcsa módon közölni velem – mondta beletörődve a nő.
- Doktor úr most már én is kíváncsi vagyok, mi rejlik ezek mögött a furcsa számok mögött. Kérem, fejtse ki, érthető módon, mert nagyon érdekel.
- Mikor is került intézetünkbe az ön kedves felesége?
- Pontosan huszonnyolc napja.
- Bizony pontosan huszonnyolc, ami nem ötvenhat. Tehát az ön kedves felesége akkor már állapotos volt – ütötte össze tenyerét a doktor.
- Állapotos voltam? Maga viccel? Nagyon rossz viccei vannak! Honnan veszi ezt a sületlenséget? Még hogy állapotos voltam - kérdezte ingerülten Ivon
- A mai napon a nőgyógyászati ultrahangos vizsgálat teljes bizonyossággal kimutatta, hogy ön asszonyom nyolchetes terhes, az-az ötvenhat napja áldott állapotba van. Íme, itt van az ultrahangos felvétel bizonyítéka - a képet át nyújtotta az asszonynak.
Jól hallottam? Vagy hallucinálok? Ivon állapotos, gyermeket vár. Tudom, álmodom! Igen, ez csak egy álom. Otthon vagyok az ágyamba, alszom, és azt álmodom, hogy itt vagyok, Ivonnal a kórházba - mondta Edem.
- Szerelmem ez nem álom, valóban itt vagy velem, a kórházba és a doktor tényleg azt mondta gyermekünk lesz - sírta el magát az asszony. - Isten, valóban csodát tett velem, meggyógyított, megajándékozott egy új élettel, és egy édes titkot rejtett el bennem. Gyermekünk lesz! - lelkendezett Ivon. Az orvos tapintatosan kiment a szobából, hagyta hadd örüljenek a jó hírnek.

11. fejezet

 - El sem tudom mondani milyen jó itthon! Mint ha ezer év telt volna el. Valahogy mindet másnak látok, mintha a házunk fénytől ragyogna, ahogy a nap besüt az ablakon. Olyan békés, nyugodt, kiegyensúlyozott minden körülöttünk. - mondta boldogan Ivon és a férje vállára hajtotta s fejét.
- Isten békessége az, amit érzel szívem. Minden, ami eddig volt a múlté, mind a ketten más emberek lettünk, megújult, hittel lélekkel és szívvel. - ölelte át a nőt Edem.
- Isten megajándékozott bennünket, még pedig olyan rejtett titokzatos és hihetetlen módom, amit még elképzelni tudtam volna. Gyermeket hordhatok a szívem alatt. Mind ez oly váratlanul történt, olyankor, amikor nem is gondoltunk rá. - potyogtak az örömkönnyek Ivon szeméből.
- Isten útjai kifürkészhetetlenek az ő ajándékai már csak ilyenek, örömkönnyeket csalnak az emberek szemébe – mondta mosolyogva Edem.
A hónapok teltek, beköszöntött az ősz, színes ruhába öltöztetve a természetet. Ősz után megérkezett a tél, és hó borította be a tájat. Már csak egy nap volt karácsonyig, szentestéig, amit Ivon annyira szeretet. Minden ünnep közül, ez volt számára a legkedvesebb. A Szeretete ünnepe. Feldíszítette és fényekkel világította ki a lakást.
Másnap Edem behozta a kis fenyőfát, amit együtt vásároltak, felállította az ablak melletti kis asztalkára. - Régen volt már ilyen szép fehér karácsony - mondta és leverte cipőjéről a havat.
- Na, mit szólsz itt jó lesz - kérdezte Ivont.
- Igen! Én is pontosan így gondoltam. Az idén hagyományos karácsonyfát képzeltem el.
Semmi műanyag, semmi gömb, olyan dolgokat teszünk rá, mit régen gyermekkoromba a nagymamám.
- Előhozzuk a régi karácsonyok hangulatát és illatát, nagyon várom, de jól lesz - örvendezett Edem.
- Megpróbáljuk! Mézeskalács díszek, alma, dió, és igazi kis gyertyákkal díszítjük fel - lelkendezett Ivon.
Este mikor kigyúltak a fények, a szépen meg terített ünnepi asztalon együtt gyújtották meg a karácsonyi gyertyát. Meghatóan gyönyörű perc volt, hogy mind a kettőjüknek könny szökött a szemébe.
- Boldog karácsonyt, Ivon!
- Boldog karácsonyt, Edem!
- Imádkozzunk, adjunk hálát a Jó Istennek. - mondta Edem.
- Imádkozzunk! - hajtotta le fejét Ivon.
Áldott légy örökkévaló Urunk, hogy Te a világba ezt a világot úgy szeretted, hogy ideadtad a legdrágábbat, fiadat, Jézust. Békesség fejedelme, járd, át egész valónkat a te igazságod erejével Köszönjük, hogy mindig gondod volt ránk, és megőriztél bennünket. És megajándékoztál bennünket egy gyermekkel. Légy áldott Urunk. Ámen.

- Ugyan már! Még hogy karácsony a szeretet ünnepe, röhögnöm kell. Akkor miért van az sok magányos ember. Ez nekem való, direkt jóóóóó! Erősen rátekeredek és megcsavargatom a lelküket. Hamar feladják, megutálják magukat és az élet - vicsorította a fogait az Önsajnálat démona.
- Bizony, ha mi ketten rávetjük magunkat az emberre, először, megutálja az életet, de ami még ennél is jobb, megtagadja és elhagyja Őt, és velünk együtt kárhoztatja - röhögött fröcskölő pofával a Keserűség.
- Na, mi van pupákok, nem tudtok hozzájuk férni? - kérdezte lihegve a Hitetlenség, aki éppen most verekedte át magát a második védelmi vonalon.
- Láthatod, saját szemeddel, legyőzhetetlenek a kik utunkat állják! Betöltik az egész helységet és a két ember szívét, lelkét, teljes valójukat a HIT, a REMÉNY és a SZERETET- szuszogta utálkozva a keserűség és egy nagyot, csapot a levegőbe.
- Nekem sem volt gyalog - galopp, amíg eddig eljutottam, jó néhány sebet ejtettek rajtam a védelmezők. - szuszogott sebeit nyaldosva a Hitetlenség.
- Túl sok a Hozzá szóló ima, dicséret, hálaadás és olyan erős a hitük Őbenne, hogy nem tudunk rést találni a szívükhöz – dühöngött az Önsajnálat és egy hatalmasat pördült saját tengelye körül.
- Várunk és lesben állunk, nem adjuk fel soha. Szükségünk van az emberek lelkére, mert nélkülük, egyre gyengülünk. - vakkantott a Keserűség.
-  Nekem elég ebből a látványból! Undorodom tőle! Keresek olyan lelkeket, akiket könnyen meghódítok, behálózok, mert ezt a kettőt olyan erős védelmezők veszik körül, akiken nem győzhetek - dobbantott nagyot, dühébe a Hitetlenség és szélsebesen eltűnt.

12. fejezet

Amikor befejezték a hálaadást, leültek a gyönyörűen megterített ünnepi asztalhoz.  Edem kinyitotta a bibliát és olvasni kezdte az igét:
 „… elméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt; hogy beirattassék Máriával, a ki néki jegyeztetett feleségül és várandós vala.  És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai.  És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogynem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál…”



- Ámen! - mondták, megfogták egymás kezét tudták Isten szereti őket.
- Olyan gyönyörű ez az egész este, a fények, a szépen feldíszített fa, az ünnepi teríték és te Ivon a gömbölyödő pociddal. Csodálatos! - örvendezett Edem.
- Mint egy tündérmese, olyan az egész. Vagy mint egy gyönyörű álom - szólalt meg Ivon.
- Nem, nem álom, ez valóság Ivon, valóság! Isten csodálatos valósága, ami velünk történik. Minden, ami jó és szép az Ő valóságos csodája a mi életünkbe.  Karácsony van, és mi itt ülünk kettesben a beteljesült ígérettel a méhedben. - csókolta meg a felesége homlokát Edem.
- Jövő karácsonykor már hárman leszünk - simogatta meg gyengéden gömbölyű hasát a nő.
- Bizony, bizony! Jövőre már te is segítesz feldíszíteni a karácsonyfát. Ugye kisfiam?  - hajolt Edem a felesége hasához.
- Mi az, hogy? Ő lesz a legügyesebb, még bennünket is lepipál - kacagott boldogan Ivon - de most már vacsorázzunk, mert nagyon megéheztünk mind a ketten - simogatta meg hasát Ivon.
Ezen a karácsonyi estén, talán nem volt boldogabb emberpár az egész Földön.
Csodásan csillogott a frissen eset hó az utcákon. Megvilágított minden rejtett szeg-zugot a tükröződő fénye. A házak ablakából, énekszó és gyermekek kacagása szűrődött ki.  Sűrű hópelyhek repkedtek boldogan és betakarták a fák ágai, a padokat és mindent beborított a frissen esett égi áldás.  
- Vacsora után volna kedved egy kicsit sétálni ebben a gyönyörű hóesésben drágám? - kérdezte Ivon a férjét.
- „Ahová te mész oda megyek én is…” dalolta vidáman a férfi - ha te szeretnél, természetesen sétálunk.
Elpakolták az edényeket a mosogatógépbe, rendet raktak, felvették a hótaposó csizmáikat, jó melegen felöltöztek és örömmel, vidáman léptek ki a hóesésben.
- Óóóóó! De gyönyörű a város, mindent fehér. Régen nem volt már ilyen szép fehér karácsonyunk.
Ugye szívem - bújt a férjéhez Ivon.
- Igen! Nagyon szép.  De mi az ott? - mutatott. Edem, egy pad felé, amit egy lámpa világított és arra felé vette az irányt.
Ivon egy kicsit húzódozott attól, hogy közelebb menjenek, de a férfi határozott léptekkel közeledett a furcsa és ismeretlen dologhoz. Amint oda értek, látták, hogy egy hóval beborított ember fekszik összekuporodva a padon. Ivon hátra lépett, megijedt.
- Halló! Halló! Ember hallja, amit mondok? Ébredjen fel! - szólongatta Edem az embert. Azonban az meg sem mozdult.
- Hívjunk mentőt, vagy rendőr, vagy mit tudom én mit szoktak ilyenkor hívni. Mi pedig menjünk haza! Ne nyúlj, hozzá lehet, hogy már nem is él, megfagyott - hadarta gyorsan Ivon és még hátrább lépett.
- Ugyan Ivon, csak nem hagyhatjuk itt, még akkor sem, ha már nem él szegény pára.
- Megmozdult, megmozdult! - suttogta a nő ijedten.
És valóban az eddig mozdulatlan test, lassan felült, rájuk nézett elgyötört szemekkel. Lerázta magáról a havat – ha volna egy kevés kenyerük és vizük - mondta alig hallható gyenge hangon.
Ivon belekapaszkodott a férje karjába annyira félt. - Hagy már! Menjünk! Látod, hogy nincs semmi baja! Ez egy hajléktalan. Biztosan bepiált és elaludt itt a padon - suttogta a férje fülébe.
- Ivon! Te itt hagynád? Éhes, szomjas és fázik - kérdezte halkan Edem.
Az ismeretlen férfi nagyon lassan megpróbálta felállni, ami nehezen sikerült is neki. Majd egyekét kinyújtóztatta elgémberedett lábait, kezeit, megigazította magán a ruhát. A hó minden mozdulatánál egyre csak hullt róla és mire mind lekerült akkor látszott, hogy amit visel ruhaként, nem mondható már ruhának, inkább csak rongyok takarták a testét.
- Bocsánatot kérek, nem akarok tolakodó lenni, de látom maguk jó emberek. Tudom, karácsony van és mindenütt a világon Jézus születését ünnepli az emberiség, már akik, hisznek Benne. Ha már megszólítottak, kérni szeretnék valamit. Szabad? - kérdezte jámbor hangon az ismeretlen.
- Na, látod, hogy hajléktalan és kéreget. Menjünk!  - rántotta meg férje kabátját asz asszony.
- Hallgassuk meg ezt a szegény embert, mit akar mondani. - nyugtatta feleségét Edem. - Mondja jóember, mit szeretne kérni.
- Nagyon beteg vagyok, lehet, hogy reggelre már elhagyom ezt a földi világot. Éppen ezért nem mentem be karácsony éjszakáján a hajléktalan szállóra. Nem akartam, hogy halottal ébredjen az a sok hasonló sorsú ember. Van nekik éppen elég bajuk, szomorúságuk. Nem szerettem volna még ezzel is tetézni. Itt kinn, ha megtalálnak, gyorsan elviszik a testem és se hírem se hamvam.  Senkinek sem hiányzom, mint ha nem is lettem volna.
- Mi a baja? – kérdezte Ivon részvéttel a hangjában.
- Tudja kedves asszonyom a sok éhezés, fázás, és bánat, legyengítette a szervezetem. Már csak hálni jár belém a lélek, szokták mondani.
- Sajnálom, mit tehetünk önért? - kérdezette szánalommal Edem és átölelte a felesége vállát.


- Nagyon szépen kérem önöket, ha ismerik Istent és tudnak imádkozni, tanítsanak meg engem is nem akarok a pokolra jutni. Egyszer a metró aluljáróba, egy ember prédikált és én hallottam, hogy az mondta, aki elfogadja, vagy nem is tudom, talán megtér, befogadja, Jézus a szívében az nem lát halált. Ha tudnak, segítsenek! Meg akarok térni, be akarom fogadni a szívembe Jézust, még mielőtt késő lenne.
- Jó ember, nem enne és inna előbb egy keveset? - kérdezte Ivon - Jöjjön nem lakunk.
- Köszönöm, de nem! - hárította el az asszonyt az ismeretlen. - Lehet, hogy önök sem tértek még meg és nem ismerik Jézust. Bocsánat! Akkor még várnom kell, de nem tudom lesz-e időm…
- Rendben van! Imádkozunk önnel és önért, ha ez a leghőbb kívánsága, majd utána adunk enni, inni és ruhát is. Így jó lesz - mosolygott Edem.
- Igen! Így lesz jó! - nézet rájuk könnyekkel a szemében az ismeretlen.
- Mondja utánam, ezt az imát. - nézett az ismeretlen szemébe Edem. - Mennyei Atyám, az Úr Jézus nevében jövök tehozzád. Elismerem, hogy bűnös ember vagyok és sokat vétkeztem ellened, de most megbánom a bűneimet, elhagyom azokat, s megtérek tehozzád teljes szívemből. Úr Jézus Krisztus! Hiszem, hogy Te vagy az élő Isten fia. Köszönöm, hogy Te meghaltál az én bűneimért. Hiszem, hogy eltemettek, de harmadnapon feltámadtál a halálból és ültél az Atya jóbbjára. Átadom neked az én életemet. Kérlek, jöjj a szívembe, adj nekem bűnbocsánatot a véred által és örök életet. Elfogadlak Megváltómnak, Uramnak, Istenemnek.
- Most már nyugodt vagyok, bár mi is jön, nem félek, mert tudom és érzem, minden bűnömtől szabad lettem. Isten megbocsátott nekem és én is megbocsátottam magamnak. Nem vagyok többé egyedül. - nézett hittel az ég felé az ismeretlen.
Ivon boldogságot érzet szétáradni a belsejében, felágaskodott és homlokon csókolta a férjét.  Edem megfogta a felesége kezét a szemébe nézett és azt mondta - adjunk hálát a Mindenhatónak, ezért az ismeretlen emberért. Becsukták szemüket és imádkoztak. Az imádság végén, amikor körülnéztek sehol sem látták az ismeretlen férfit.
- Hova lett ez az ember? - nézet körül Ivon csodálkozva.
- Nem tűnhetett el, ilyen hirtelen, sehol egy hely, ahol elbújhatna! Hová lett? - értlenkedet Edem és körbejárta a padot.  - Nem hallottam, hogy a hó ropogott volna. Pedig, ha valaki lépkedet, a friss hó ropog. Hihetetlen!
- Mi történt? Te sem érted?  Ez valószínűtlen! - nézett a férjére meghökkenve Ivon.
Még egy kevés ideig várakoztak, hátha még is előkerül az ember, de minden hiába. Lassan egy órája álldogáltak a pad mellet. Semmi.
- Edem! Induljunk haza, már úgy sem jön vissza, én pedig nagyon átfáztam.
Edem gyengéden átkarolta a feleségét és elindultak az otthonuk felé. Nem szóltak semmit, szépen komótosan ballagtak.  A hó ropogott a lábuk alatt, minden lépésnél. Oda benn barátságos meleg és a karácsonyragyogó fénye fogadta az átfagyott házaspárt. Gyorsan levetették a kabátot és az átázott csizmát. Ivon belekuporodott szeret kényelmes foteljába. - Mindjárt átmelegszel - takarta rá a meleg gyapjútakarót a férfi.
- Itt a teád édesem, ez majd átmelegít - nyújtotta át a gőzölgő csészét Ivonnak a férje.
- Köszönöm! Nagyon átfáztam, ez most jól esik. Nagyon jól esik! - kortyolta a teát a nő. - Érdekes és titokzatos éjszakánk volt. Ugye Edem?
- Számomra is különleges, meglepő és meghökkentő is egyben, ami és ahogy történt. Megfejteni úgy sem tudjuk, hogy hová lett az ismeretlen és ki is volt valójában. Ez egy rejtély marad számunkra, ha csak az Úr fel nem fedi. Bármi, ami történik, nem véletlen, mert véletlenek nincsenek, csak az emberek mondják, hogy jaaaaj ez véletlen volt. Mindennek, ami megtörténik, értelme van, csak mi még nem tudjuk mi az.
Nagyon eljárt az idő, lassan éjfél lesz drágám, menjünk aludni, majd holnap még beszélgetünk róla. Rendben? - Elaludt! - nézet szeretetteljesen a feleségére. Felemelte a fotelból és bevitte a hálószobába és gyengéden, nehogy felébredjen lefektette.  - Aludj egyetlenem, aludj suttogta és csókot lehelt a homlokára.

13. fejezet

- Alig, hogy elmegyek, rögtön elfelejtitek, miért vagytok ráállítva ezekre az emberekre? - hadonászott mérgesen a Hitetlenség.
- Semmit sem felejtettünk el, mi, itt voltunk ugrásra kész, az éles kardokba csak nem ugrunk bele. Vagy talán te annyira önfeláldozó lennél, hogy beleugranál a kardokba? - harsogta gúnyolódva a Rosszindulat.
- Mindig is gyáva voltál, csak a szádat tudod jártatni, de szemtől szembe nem vagy valami harcra kész. Hátulról szeretsz irányítani, meg hergelni a többieket, de te nem mész szemtő-szembe az ellenséggel. - ordította a Hitetlenség.
- Ha itt lettél volna, nem ezt mondanád. De mivel nem voltál, ne vádolj minket semmivel! Persze te mindenütt jelen akarsz lenni. - ugrott egy nagyot ingerülten a Közöny.
- Elég a fölösleges dumából, csak nem ti fogjátok megmondani nekem, hogy mikor és hová megyek, na még csak az kellene, hogy az ilyen semmik oktassanak ki. Hadd halljam mi is történt itt, de részletesen ám üresfejűek. - mondta parancsoló hangon a Hitetlenség.
Mi mindet megtettünk annak érdekében, hogy ne vegyék észre azt a valakit a padon, ám bárhogy is akartuk eltakarni előlük, a fénye áttört rajtunk. Arról nem is beszélve, hogy egy tucatnyi angyal püfölt bennünket jobbról, balról, ahol csak értek. Nemtörődömséget, úgy helybenhagyták, hogy vissza kellet vonulnia a bázisra a részvétlenséggel együtt. Így csak ketten maradtunk én – mondta a Rosszindulat és a Közöny. Minket is úgy megtépáztak, hogy száz sebből véreztünk kénytelenek voltunk meghátrálni, de a ránk bízott helyszint nem hagytuk el őriztük. Igaz csak tisztes távolból.
Ennyire futotta az erőnkből, egy tucat angyallal szemben. - Rázta meg a Rosszindulat.
- A mesének vége, haljuk mi történt azzal, aki a padon volt. - rikácsolta Hitetlenség - de csak a lényeget, körítés nem kell.
- A lényeg, elbuktunk újra! Ismét Ő és Ők győzedelmeskedtek. Az emberekben olyan erős a Hit, Szeretet és Remény, hogy semmi nem árthat nekik.  - Hadarta el gyorsan a Közöny.
- Már megint a Hit, Remény és Szeretet ősi ellenségeim. Hányszor, de hányszor csatáztam már velük. Sokszor győzedelmeskedtem felettük, sokszor vettem át egy-egy ember felett a hatalmat. Sokszor tagadták meg fülem hallatára Öt. – Mondta diadal ittasan a Hitetlenség. -  Voltak harcaim, amikor legyőztek.


- Az utóbbi volt nagyon sokszor - súgta a Közöny fülébe a Rosszindulat.
- Mi van? Vigyázzatok magatokra, mert ha a karmaim közé kerültök, nem ússzátok meg.  – mordult rájuk a Hitetlenség. - Tűzszünetet tartunk! Egy rövid ideig felfüggesztjük a támadásokat, de hamarosan újult erővel térünk vissza.

14. fejezet

Hamar elmúlt a tél és beköszöntött a tavasz. Márciusi napfényben fürdött a kert a madarak boldogan daloltak. Ivon éppen a reggelit készítette, amikor, fájdalmat érzet a hasában és a derekában.
Rögtön tudta ez csak is az lehet, igen, a szülési fájások. - A férje a fürdőszobába borotválkozott. - Edem! Úgy érzem, be kellene menni a kórházba, megindult a szülés, mondta boldogan.
- Mindjárt, mindjárt - szólt izgatottan a férfi. Minden a mi kellhet a kórházba, összepakolva várta az időt.
Még egyszer nyomjon egy erőset, már látom fejét - bízatta az orvos az asszonyt. Ivon összeszedte minden erejét és úgy tett, ahogy az orvos mondta. Pillanatok alatt felhangzott az újszülött sírása.
- Kisfiú! - jelentette ki az orvos.
- Hát megjöttél, itt vagy végre, nagyon vártunk már édes kisfiunk - mondta könnyeivel küszködő Edem.
- Hadd nézzem meg – szólt gyenge hangon Ivon.
- Íme, a gyermek, erős, egészséges. Mi lesz a gyermeknek neve?
- Hope! Igen ez lesz a gyermek neve. Hope, remény!
Megmosták bepólyálták a kisdedet és átadták az édesanyjának. Edem könnyezve ölelte magához feleségét és a várva várt reményt. Ivon a szüléstől fáradtan kimerülve hamar mély nyugtató álomba merült a szoba elcsendesül, békesség és öröm töltötte be a teret.
Edem még mindig karjába tartotta az újszülöttet és hirtelen, mint zuhatag úgy tört elő lelkéből a hálaadás imádsága.
- Uram köszönöm a gyermeket, akit Te adtál nekünk. Kérlek, segíts, hogy neked tetsző módon nevelhessük fel az Ég és a Föld számára egyaránt. Istenem adj erőt, hitet, reményt, hogy jól, bölcsen tudjanak minden helyzetében dönteni, a jó és rossz között. Uram a Te gondviselésedbe, szeretetedbe és kegyelmedbe ajánlom ezt a gyermeket, Tőled kaptuk, tudjuk, látjuk van Remény.





Vége