Tudnod kell
Ha szólnod kell, nyisd ki a szádat,
ne enged, soha, hogy lezúzzon a bánat,
lép ki bátran, merd megmutatni,
mi az mi szívben,
már nem tud benn maradni,
ha úgy érzed, ledönt a kétség,
már nem csábít, se magasság,
se mélység, és nincs benned
vágy a fény felé,
el érhetetlen lett a messzeség,
ha a magánytó, hideg az ágyad,
nincs ki felrázza kemény párnádat,
úgy érzed szíved is meghasd,
árnyékod pedig lelkedhez tapad,
sötét a lámpa fénye,
nem ragyog, és elhagytak az angyalok.
Tudnod kell barátom, nem vagy védtelen,
nem vagy egyedül, nem vagy elhagyott.
Nem vagy megfakult kép, egy fiók,
rejtekén, nem vagy hátra hagyott levél,
és nem vagy tévedés,
nem vagy két soros,
rövid távirat,
mit elfejtenek mikor megvirrad.
Nem vagy múlt idő, a jelen derekán,
nem vagy elfeledhető nyári délután,
nem vagy tollpihe, mit elfúj a szél,
köd, mely eltűnik, ha rátör a fény.
Értékes, hibátlan igazgyöngy vagy,
a tükröd hazudik, ha mást mutat,
nem vagy egyedül, nem vagy,
számkivetett, befogadott Isten,
így gyermeke lehetsz.
Amikor szólásra nyitod a szádat,
szólítsad, Istent a mennyei Atyádat,
választ ad minden kérdésedre,
szívedbe írja,
Ne félj gyermekem, én szeretlek!
