Kezdet és vég  

Kezeddel alkottad Uram az embert,

sárból formáltad meg azt a testet.

Életet leheltél az élettelenbe…

örvendtél néki,

s Őt Ádámnak nevezted.

Hű társát Évát belőle vetted,

mindketten Téged atyjukként szerettek.

Megáldottad őket kedves szavaddal,

gondviseléseddel,

jó illatoddal.

Együtt sétáltak napnyugtán Te veled,

szájadból hallhatták intelmeidet -

minden tiétek ebben a kertben, csak

egyetlen fára szemeid ne vessed!

Tiltott a gyümölcse,

 ne is figyelj arra,

fordítsd el a fejed, ha sétálsz alatta!

Engedetlenség és lázadás ura,

csábos szavaival az asszonyt,

becsapta.

Ádám is lépre ment,

így megbukott,

megtört szívvel a kertben bujdokolt.

 Isten parancsára elhagyták az Édent,

nehéz munkával szereztek élelmet.

Gaz és bogáncs között volt menedékük,

véges lett, a drága öröklétük.

Halál, pusztulás kísérte léptüket,

fájdalom, kín gyötörte testüket.

Felnéztek az égre az Urat keresték,

szabadulásukat, csak Tőle remélték.

Hozzá kiáltottak kérték, segítsen… 

az utánuk jövőkön könyörüljön.

Bocsássa meg,

Ádám bűneit,felejtse el, Éva tetteit. 

 Megszánta az Úr akit alkotott,

vigasztalásul,

Megváltót adott.

Leküldte a Földre egyetlen Fiát, s

Ö vállára vette az embernek baját.

Kereszten, véren és poklon át,

legyőzte a bűnt, és legyőzte a halált.

Édenkertből Ádám kiűzetett, de

Isten Fiában,

újra miénk lehet!

 „Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.”

 Mennyei expressz

Robog már velünk a mennyei expressz,

tudjuk a célunk, várjuk a végállomást.

Amíg a pályán rohan a vonat nincs kiszállás!

Állomásokon néha megáll, van aki felszáll – van, aki le.

Barátom, ha te már feljutottál, jó erősen kapaszkodjál!

Ne hallgass a külső zajra, se a bekiabálókra.

Szemed a Vezetőre vesd, hidd el Ö jó felé vezet.

Elágazásnál az expressz rázkódik, de ne félj,

hitben bátran Benne élj, mert jó felé vezet az út,

nincs ott sötét alagút, fényben és dicsőségben jár,

míg elérjük a kívánt. - Végállomást.

 

„Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.”

Készül a menyasszony   

Készül a menyasszony,

fel a mennybe már,

fényes ruhában megtisztítva vár,

ujján jegygyűrű a hűség záloga,

körülveszi fejét a dicsőség fátyola.

Vőlegénye várja, vidám örök nászra,

örülve örvendve, hogy magába zárja,

gyengén átölelje, csókkal üdvözölje,

kedves szavaival, csak öt becézgesse.

Ujjong a násznép, tapssal ünnepel,

vidám zenével nászdalt énekel.

Régóta várják a menyegző napját, hogy

együtt dicsőítsék a Mindenség Urát.

„elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony

Ne sírj!             

Ha úgy érzed, szívedbe bánat költözik,

ne sírj barátom az Isten megsegít.

Tudom fáj nagyon testednek ily volta,

de rövid ez élet, s a világnak gondja.

Erőtlen vagy nem leled helyedet?

Nem kell szégyellned a te félelmedet.

Szemed emeld fel, emeld fel az égre…

sosem felejtsd el Jézus meghalt érted.

Elhordozta Ö már szégyened, bánatod,

felvitte keresztre a te gyalázatod.

Légy bátor, légy erős, lelked lánggal égjen,

visszajön Krisztus és megváltja élted.

Szempillantás alatt új teremtés leszel,

romlandó testedből romolhatatlan lesz.

Bánatból öröm, sírásból nevetés,

távolságtartásból örökös ölelés.

„Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk."

Lennék…                         

Gyöngyharmat lennék, fáradt két kezeden,

s legördülnék rajta  lágyan, csendesen.

Fénylő csillag lennék, ragyogó szemedben,

hogy megláthasd  újra, mind azt, mi elveszett.

Bolondos szél lennék, felborzolnám hajad,

lobogva repdesne a  kócos hajzuhatag.

Vidám mosoly lennék, szép szomorú szádon,

hogy felragyogjon  újra,  boldog ifjúságod.

Kiáltásod lennék, hangos zengő szóval,

pendülne a dal, zendülne a nóta…

Fürge lábad lennék, fáradt, elnyűtt helyett,

öröm táncot járnék, boldogan csak neked.

Csodás illat lennék, betölteném lelked,

s finom ködfátyolba ringatóznék benned.

Két puha kar lennék, ki lágyan átölel,

s őrizve téged soha nem enged el.

  

Megváltó  

Köszönöm Istenem, hogy annyira szerettél,

Egyszülött Fiadat értünk elküldötted,

feláldozván öt a világnak váltságul, hogy

megmentsen bennünket a sötét rabságból.

Szent vére kifolyt a feketeföldre,

könnyei hullottak fájdalmat törölve,

kezébe vasszöget vertek a pribékek,

fejére töviskoronát tevének.

Ruhájára katonák sorsot vetettek,

oldalát vastag lándzsával döfték meg.

Kiömlött a vére, kiszállt lehelete.

Meghalt. - de feltámadt az Úr szerelmese.

Vérével lemosta a bűnt a gyalázatot,

magára vállalta a sok-sok bánatot.

Felvitte keresztre az emberek fájdalmát,

leszállva a mélybe legyőzte a halált.

Felment a Mennyekbe ott ül dicsőségben,

az Atya jobbján örökös hűségben.

Közbejár értünk, meghallja kérésünk,

visszajön értünk, hogy Vele együtt éljünk.

„ az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy ő megjelenjék nyilván”

 Mennyei menyegző

Eljön értünk a mi Vőlegényünk és

elhozza mind azt, amit ígért nékünk,

ragyogó, fénylő menyasszonyi ruhát,

üdvösségből kötött élet koszorúját,

kedvesség, szelídség, jóság zálogát,

örömmel átszőtt hűségnek fátyolát.

Elkészítve vár ránk a csodás menyegző,

Vőlegény karjában az örök jövendő,

násznép is készen  áll izgatottan vár,

a menyasszonyt ismerik oly régóta már.

Lakomára készülnek mind az angyalok,

Felséges Isten parancsot adott.

- Díszítsétek fel minden termemet,

ékesítsétek  a trónszékemet!

Ünnepre készüljön minden lélek itt, mert

Fiam elhozza választottait!

Vigalom lesz és fényes esküvő,

soha véget érő Mennyei Menyegző.

„És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És a ki hallja, ezt mondja: Jövel! És a ki szomjúhozik, jőjjön el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen.”   

 Ne félj!

Ne rettenjen meg a szíved,

ne féljen a lelked,

ha vihar dúl, zeng a lég,

sötét fellegekkel beborul az ég!

Ha villámok cikáznak,

csillagokat hánynak,

sötét vad árnyak borítják a tájat.

Ne félj, mert nincs mitől,

a viharok elmúlnak…

sötétség helyére világosság gyullad.

Az Úr dicsősége örök fényességed,

csak Ö benne van a te üdvösséged.

Az Úr neve oltalom, megtartja életed,

mert várad Ö Kősziklád, Királyod, Istene.

„Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz.”’            

 Örömhír      

Örömhírt mondok néktek,

Megváltónk megszületett,

megszületett és a Földön járt,

úgy kétezer éve már.

Kereszthalált szenvedett,

érted és érettem.

meghalt és feltámadott,

felment a Mennyekbe.

Örömhírt mondok néktek,

Jézus ma is szeret.

Meggyógyít, megszabadít,

megbocsát, csak jöjj el Hozzá.

Kitárt karral vár reád,

ha megnyitod szívedet,

hisz te érted, s én értem szenvedett,

mert Ö a szeretet.

„Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni.”

  Rám találtál

Mikor Tőled távol voltam,

a világban kóboroltam….

hideg volt a szívem-lelkem,

halott volt a szellem bennem.

Egyszer aztán rám találtál,

magadhoz szólítottál,

két karoddal átöleltél,

szelíd szóval dédelgettél.

Átformáltál, ujjá tettél,

Szent Szellemmel betöltöttél.

Keneteddel simogattál,

Igédből enni adtál.

Friss itallal megitattál,

új életre tanítottál,

megmutattad szereteted,

szívem, lelkem élővé lett.

Te érted él mind a kettő,

szeretlek Téged Teremtő,

érted élek, Benned vagyok,

mindig csak Rád gondolok.

  „ Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága”

 Rád vártam

Vártam a szépre, vártam a jóra,

vártam egy kedves szép szelíd szóra,

vártam nappal és vártam én éjjel,

vártam napsütésben és borongós télben.

Vártam álmomba, vártam ébredésben,

vártam a tóparton sűrű hóesésben.

vártam a város kellős közepén,

vártam magas hegycsúcsokon,

mély völgyek ölén.

Nem vártam hiába - egy szombati napon,

kinyitottam szívem,  s Ő szállást vett azon,

betöltötte szeretettel egész lényemet,

örömmel fogadtam be, kedves Mesteremet.

Hálát adok Jézus, hogy Te vagy Istenem,

bennem élsz – köszönöm neked az életem,

Te vagy az tudom, akire vártam,

most itt vagy velem, megyek utánad Uram.

„És várjátok az Ő Fiát az égből, a kit feltámasztott a halálból, a Jézust, a ki megszabadít minket amaz eljövendő haragtól.”

 Szent Szellem  

Szent Szellem jöjj, Te végy körül,

fogd a kezem ne engedj el!

Oly jó veled én Istenem,

az utadon bátran megyek.

Nem félek én, hisz nincs s sötét,

az utamon Te vagy a fény.

Szent Szellem jöjj, Te végy körül,

fogd a kezem ne engedj el!

„És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel.”

 Percek          

Életünk percekből áll,

a percek órákból,

az órák évekből,

az évek örök életből.

Van úgy, hogy sírunk,

van, hogy nevetünk,

van úgy, hogy álmodunk,

van, hogy felkelünk.

Jönnek nappalok,

és jönnek éjszakák,

amit a Szent Szellem szelíden ölel át.

Van, hogy vágyunk,

van, hogy szeretünk,

és van, hogy másnapra már elfeledünk.

Nekünk több kell,

mert egyek vagyunk,

hisz egyformán cseng a szavunk

 

 Édes párom

Vida Zoli Édes Párom,

szeretlek én télen, nyáron.

szeretlek, ha süt a nap,

és akkor is, hogy ha fagy.

A viharos tengerpartján,

szelíd dombok édes alján,                  

erdő szélén, mély völgy ölén,                    

magas hegycsúcsok tetején.

Szeretlek én ma és holnap,

holnapon túli holnap,

ez nem más, mint örökké,

így legyen, most és mid örökké.

Te vagy

Te vagy az én Uram

Te vagy hű támaszom,

Te vagy a kősziklám,

 Váram és oltalom.

Benned van életem

Benned reménységem,

Benned van bizalmam

Benned örök létem.

Csak utánad vágyom,

csak Téged követlek,

ajkammal, szívemmel,

Uram dicsőítlek.

„Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek

Szíveddel láss!   

Igazán jó,l csak szíveddel láthatsz,

ne azt nézd barátom, amit szemed láttat,

lépj közelebb hozzám, fogd meg a kezemet,

értsd meg szívem, érezd a lelkemet.

Tudd meg több vagyok, több mint amit látsz,

test, szellem és lélek. - isteni alkotás.

Porból formáltattam, porból lett a testem,

szellemem Tőle van, hisz Emberré lettem.

Éltem nem több mint puszta lét,

eltűnik, ha eljő egyszer majd a vég…

elhív majd magához a mindenség Ura,

porból lett testem a porhoz tér haza.

Szellemem visszaszáll fel a magas égbe,

lelkem vele repül a nagy messzeségbe,

eljön a nagy idő el a feltámadás,

és akkor beköszönt a nagy találkozás.

Szempillantás alatt új teremtés leszek,

romlandó testemből – romolhatatlan lesz,

bánatból öröm, sírásból nevetés,

távolságtartásból, örökös ölelés.

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.”

Tanítvány

 Az igaz tanítvány, Krisztus útját járja,

hűsége vezeti kenet illatában.

Látja és érzi is, merre kell mennie,

merre vezeti Isten Szent Szelleme.

Együtt jár, a testel, hisz része ő,

s nem gátolhatja gonosz rossz erő.

Szívében ott él erősen az Ige,

lángol, ég benne Krisztus szeretete.

Igaz tanítást soha meg nem unja,

mint sivatag a vizet, szomjúhozva issza.

Nagyokat kortyol az élet vizéből,

ujjong benseje a hit beszédétől.

Áldás és Békesség karöltve követi,

Bármerre is jár Istent, dicsőíti.

„A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik”

 Teljesség

Mindenben csak Téged látlak,

fűben, fában, vadvirágban,

tavaszi ég kékségében,

zúgótenger mélységében.

Napnak fényes sugarában,

Holdnak mosolygó arcában,

Téged, az emberben magába.

Csillagoknak fényessége,

arcod gyönyörű szépsége.

vízesésnek morajlása,

hangod piciny kis gyémántja.

Csermelyeknek csobogása,

patakoknak halk zúgása,

erdőnek suttogása,

tűznek forró lobogása,

rétnek ringó selymessége,

napsugárnak melegsége.

Embereknek mosolygása,

szemeiknek csillogása,

gyermekeknek nevetése,

anyák örök ölelése.

Te Vagy nekem, Égen, Földön,

most és örökké örökkön,

Mindenható, Szent és Igaz.

Te, ki a világnak Ura vagy.

Jöjj álom 

Éjfél is elmúlt már, elkerül az álom,
gyűrögetem párnám, puha vetet ágyon.
Hol vagy merre jársz?
Aludni szeretnék, ringató karodban gyorsan elpihennék.

Jöjj, siess, várok rád, repülj szellő szárnyon,
hints rám álomport, nincs még szempilláimon.
Könnyű álom legyen!
Édes, becéző, holnapra kelve, örömtől tündöklő.

Testem elnehezült, érzem a jöttödet,
most már befejezem, e kis versemet.
Leteszem a tollat, papírt is vele,
Köszönöm álom, érkezésedet.

 

„Békességben fekszem le és legott elaluszom; mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást.„  

Tékozló fiú 

Ha elhagytad atyád,

és eldobtad hited,
mint tékozló fiú,

ki új utat keres,

süketen, vakon járod az utad és
nem veszed észre

a szakadékokat.

Ha sötétség öleli körül a szíved és
félelem járja át már

a tested,
ha nem látod a kivezető utat és
nem hallod a

bátorító szavat.

Ha vágyod újra, az atyai házat és
látni mind azt,

mi belőle árad,

ha érezni akarod az Ő szeretetét és
hallani kívánod,

minden beszédjét.

Fennszóval kiáltsd az

Úr Isten nevét,
hangosan kérd - jöjjön hamar eléd,
nyissa meg szemed,

adjon halló füle,
mutassa az utat, amely

Hozzá vezet.

Hidd el,

meghallja hívó hangodat,
érted nyúl, s akkor,

Magába fogad,

mert látja könyörgő, megtört szívedet,
és megbocsátja

minden bűnödet.

Fehér ruhát ad,

hazatért fiára,
Gyémántgyűrűt húz,

 mid a tíz ujjára.

Így szól akkor hozzád –
Íme, minden tiéd,

mi enyém.

Csak légy hű gyermekem!
Most és mind örökké

„Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira!”

 Tűzmadár                  

Végtelen tenger rejtett szigetén,

szerelmek, vágyak,

ringató ölén,

fészkén ülve  vár… ezer éve már,

Főnix, a csodás szerelem madár.

Szemeit hűen az égre emeli,

szívét és  lelkét,

fénybe fürdeti,

ékes, selymes tollát,

újra színezi,

puha, kedves fészkét, nászra készíti.

Végre feltűnik párja, kire várt,

eljött, hát itt van…

annyi év után.

Főnix magához öleli kedvesét,

gyengéden szólítja,

hű szerelmesét.

Nászágyuk megvetve,

csak rájuk vár,

beteljesül vágyuk,

a mámor, csókok után…

Lebben a lelkük, gyönyörben,

 kéjben,

lángolnak, égnek szerelem hevében.

 Hajnalra nem maradt,

más csak izzó parázs,

hová tűnt el,

 hol van a szerelem madár?

Nem hagyta el fészkét,

ott lebeg szelleme,

csak elhamvadt tüzében,

s vele a kedvese.

A nap első sugara, beborítja csókkal,

a még izzó,   parazsat.

Hirtelen szél támadt,

felkapja, pörgeti…

majd csendesen, puhán,

lágyan visszateszi.

Égi fény támad a felkevert hamvakon,

színes lebegés,

csodás tollakon.

Gyönyörű madárdal,

 éneke messze száll,

hamvaiból új életre kell…

Főnix a  Tűzmadár.

Újkor Mózese 

Lelkedre bízta Isten e-nemzetet,

hogy vezesd, mint Mózes vezette Izrael.

A nép előtt jársz, mutatod az irányt

tűzoszlop gyanánt nappal és éjen át.

Mikor tengerhez érsz, nem fordulsz vissza,

Hited erejével jutsz a túlsó partra.

Sivatagon és pusztákon át, az ígéretre nézve,

bátran mész tovább.

Ha keserű a víz megédesedik,

az éhes nép mind jóllakhatik,

kemény kősziklákból élővíz fakad,

hitetlenség falai földig leomlanak.

Újkor Mózeseként szolgálod az Urat,

hűséggel követed a kijelölt utat.

Ígéret földjére bevezet Istened, mert

Megváltód tetteit híven hirdeted.

Békesség városa Jeruzsálem vár!

Jézus Krisztussal az arany utcán jársz,

gyöngy kapuk alatt sétál majd veled,

fénylő tűzbetűkkel felírják neve         

    

 „Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében.

Uram fogd a kezem…

Mikor sötétség leng körül,

és szemembe homok kerül,

ha nem hallom a hangodat,

mert egy tornádó elragad,

 a szélvihar, ha megtépáz,

égető jégeső testembe vág,

Uram, kegyelmed útjain,

fogd a kezem még akkor is!

Mert szívem örökké Tiéd

nem értheti azt sötétség,

Te vagy nekem a holnapom,

az örök élet és oltalom.

 kedves arcod fordítsd felém,

fénylő szemed had nézzem én,

erős karoddal átölelj,

a Mennybe Uram te emelj!

  

„A ki én bennem hisz, örök élete van annak.” 

 Válaszút                    

 

Az út, amelyen jársz sárral szennyezett,

szavaid bemocskolták a fehér köveket,

út ment virágok mára elhervadtak,

gyümölcshozó fák is mind kiszáradtak.

Elhagyta fészkét a boldogság madara,

kék puha tollát mind elhullajtotta,

leesett a földre bele a mély sárba,

reszkető kezed keres, de hiába.

Hol van, merre jár a csodálatos madár,

keresve fészkét, békét nem talál.

Látod, az utad most kétfelé szakad,

melyikre száll le a te kék madarad?

Bizton tudni kell, melyik útra lépj,

mert az egyik boldogság,

a másik tévedés.

Várlak

Uram dicsérlek Téged,

Uram áldalak Téged,

Uram szeretlek Téged,

Uram imádlak én.

Uram Te vagy az élet,

Oltalmam-menedékem,

Te vagy szabadulásom,

Téged követlek én.

Uram hívlak Téged,

Úgy várom vissza térted,

Jöjj hamar, jöjj el,

Jézus várlak é

  

„És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel.”

Tündike

Mosolyog a szeme szája,

csoda szép a két orcája,

haja lágy, selymes omló,

hangja, mint a csengő, szóló.

Csilingel és meg nem áll,

kicsi szája be nem áll,

kérdez, beszél, kiabál,

mint az óra körbe jár.

Okos elmés, nem buta,

könnyen megy az iskola,

kedves, jó – e kicsi lány,

Ilyen az én unokám.

 Vigyázz

Isten népe jól vigyázz,

mert a farkas körbe jár,

körbe jár és vicsorog,

korgó gyomra már morog.

Szimatol és ordibál,

néha, néha meg, meg áll,

azt lesi, hogy hol a rés,

hol bedughatja torz fejét.

Vérbe forog vad szeme,

térdig lóg már a nyelve,

zsákmányra vár, lesben áll,

kitartóan körbe jár.

Jézus vére oltalom,

az Ö igéje Hatalom.

Hatalommal és Igével,

Isten minden fegyverével,

legyőzzük a csúf gonoszt!

"Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan.-

Veled

Olyan jó hogy itt vagyok,

Szent Szellembe járhatok,

Ö átölel én, átölelem,

csendes vizekhez terel.

Ami élek szeretem,

mindig csak Öt követem,

Benne járok, benne élek,

üdvösséget remélek.

Megmos engem, megtisztít,

menyasszonynak felkészít,

hófehérre, ragyogóra,

örök életre, valóra.

Menyegzőre együtt megyünk,

Vőlegényhez elrepülünk,

vigadozunk, örülünk,

csodás lesz az életünk.

Nem sírunk csak nevetünk,

énekelünk, szeretünk,

boldogság és kegyelem,

jó lesz ott majd Te veled.      

Visszhang 

Megtörtént, úgy ahogy mondtad,

„titeket értem gyalázni fognak,

szidalmaznak és megvetnek,

hamis szóval becsmérelnek.”

Ellenünk a bűnös világ,

vicsorgatja már a fogát,

ránk szegezi tekintetét,

vérben forgó vörös szemét.

Kiáltása meg-megáll,

mert a visszhang visszaszáll.

Igen, vissza visszaszáll,

átkozóra gyalázóra,

a hamis hírmondóra.

Nem félünk, nem rettegünk,

mert az Isten van velünk!

Szívünkben az élő Ige.

„Átkozott ki téged átkoz,

Áldott ki téged áld! „

                                     

„Átkozott, aki téged átkoz, és aki téged áld, legyen áldott."

Nem mostoha  

Egy bársonyos szép tavaszi napon,
egyedül voltam,

s ültem egy padon.

Nem várt rám senki, s én sem vártam ott,
hideg volt szívem,

kővé változott.

Boldogság nem volt soha a barátom,
elkerült messzire,

vidám ifjúságom.

Hol volt a remény?

- nem láttam soha,
az életem rút volt, és bizony mostoha. 

Megcibált a sors, jól megrángatott,
jobbról, balról vert,

ahogy csak tudott.

Rázott ide-oda,

 mélységbe dobott,
ott lenn a mélybe aztán, jól besározott.

Gondoltam nincs tovább,
itt a vége!

 – slussz!

Lámpásom elfújtam...

épp csak pislogott.

Ekkor Ő átkarol, s megfogta kezem.

Szelíden, halkan szólt, és szépen csendesen.

- Ne félj, mert itt vagyok,
nem hagylak el soha,

Én, szeretlek téged, nem vagy te mostoha.

Érintésétől bús lelkem megújult,
kőszívem e – percbe,

darabokra hullt.
Rögtön tudtam,

Ő az, tudtam,

kell nekem…
azt is tudtam, Ő lesz őrök szerelmesem.

Ölelő karjába mindig megbújhatok,
ha valami bánt.

Neki elmondhatom,
meghallgat, vigasztal,

nem hagy el soha,
jó, hogy itt van velem…
Mert édes Ő... nem mostoha.

„Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.”

Látni kell

Két világ mezsgyéjén,

hol senki se jár,

bús, magányban ül,

egy gyönyörű madár,

szemét komoran,

a földre szegezi,

színes tollas szárnyát,

hátára teszi.

Mond, csak mond,

te csodaszép madár,

miért rágja lelked 

sötét, bús  magány,

miért nem tárod ki,

gyönyörű szárnyaid,

mond, hol vannak,

mára szerelmes, álmaid?

Itt ülsz a földön,

 siratod magadat,

eltékozolva  csodás,

szép hangodat,

színes tollaid, belepi por, szemét,

mond, csak mond madár,

 mikor lesz elég?

Tévedsz kis barátom,

látásod tévedés,

becsapott a szemed,

 porfürdőt veszek én,

jól esik az mindig, ilyen tájba,

megfürödni földnek,  hímporába.

Lelkemet nem rágja bú, se magány,

nézd, a kedvesem,

ott ül fán…

szerelmes dalom,

csak neki szól,

szép, színes szárnyam  neki hódol.

Jól van jó!  - bevallom, restellem,

hogy,  nagyon becsapott,

engem két szemem.

Bizony nem csak nézni,

de látni, látni kell,

csak akkor látsz, igazat, ha szíveddel teszed.

 

Bíborpalást    

      

Szívem bíbor porával hintem be szívedet,

lelkem illatával gyógyítom lelkedet,

könnyű pille szárnyal, átölellek téged,

minden mi enyém volt most már a tiéd lett.

Add hát a kezed, jó erősen foglak,

a szakadék széléről,  fel a fénybe hozlak,

itt van a helyed, itt van én nálam,

sehol jobb dolgod ebben a világban.

Borulj a vállamra, tedd le a terhedet,

könnyítsd meg lelked, színezd be szívedet,

legyen az életed könnyű, édes álom,

amely, ha  akarod, valósággá váljon.

Bíborpalástommal, betakartak téged,

bíborom alatt, soha nem kell félned,

nincs ott a sötétség, fénylőn ragyogok,

Mindenség Urának, Egyszülöttje vagyok.

„Annak pedig, a ki titeket a bűntől megőrízhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel,”

Te légy a…        

Te magad légy a levegő, 

Te legyél a fény,

Te magad legyél szeretett,

Te legyél öröm.

Te magad légy a békesség,

Te legyél a hit,

Te magad légy a hűség,

Te legyél szelíd.

Bátor, nemes légy,

Lásd meg a szenvedőt,

Hajolj le hozzá,

Szíveddel érintsd őt.

Halld meg Isten hangját,

Benne, s vele élj,

A lélek gyümölcse, így

Örökre tiéd.

 

Anyák napi köszöntő

Van egy, gyönyörű szó ezen a világon,

csodálatosabb ez, mint a legszebb álom.

Fénysugárból szőve, napnak sugárból,

mikor ezt ki mondod, színarannyá váljon.

Olyan szépen szól, mint angyalok szava,

boldog minden ember, aki ezt, kimondja.

Szíved, amikor utolsót dobban,

ez az elhaló szó, ajkadon  ott van.

Ha messzire indulsz, elhagyva hazádat,

Ez a szó vigasztal, ha lelkeden a bánat.

Áldás, vagy gyötrelem, kíséri léptedet,

ezt a szót kimondod, könnyebben viseled.

Ez a szó legdrágább ezen a világon,

ajkadon e-szó, imádsággá váljon -

Anyám, Édesanyán Anyukám, Mamám,

Isten áldása, szálljon mindig reád.

  

Istenem 

Én Uram én Istenem,

vágyom látni már jöttedet,

vágyom látni orcádat,

izzó szemed, fehér hajad.

Vágyom hallani hangodat,

vágyom hallani szavad,

mint sok vizek zúgását,

boldogok mind, akik hallják.

 Vágyom látni szent hajlékodat,

vágyom látni szent sátradat,

mely a Mennyből száll alá,

Szabadító úgy várlak Rád.

Eltörölsz minden könnyet,

halál sem lesz már többet,

nem lesz több gyász, sem kiáltás,

nem lesz fájdalom,

mert mindent ujjá teszel.

„Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákob Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene”

Kezem kezedbe 

Gyengén átölelve sétálok veled,
szívem mélyében ott van a gyökered.
Összeköt bennünket áthatatlan kötél,
nem szakít el semmi, hiába fúj a szél.

Tombolhat vihar, lehet hóesés,
jégeső, orkán, vagy didergő hideg tél.
Kezem, kezedben, jó melegen tartod,
nem félek semmitől, ha hozzád bújhatok.

Egy irányba nézünk, látom, amit látsz,
amit te hallasz, én is hallom már.
Megengedte nékünk, áldott Istenünk,
míg a Földön élünk, egymásé legyünk.

                                                                                                                                                                    

 „És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test.”