VI. rész
- Ivon! Ne kárhoztasd magad,
Isten sem kárhoztat téged. Ő, megbocsátotta minden bűnüket és vétkünket sőt,
még azt is amit ezután követünk el – mondta kedves határozott hangon a lelkész.
Ivon felemelte a fejét a férjére
nézett, megtört, könnyező szemekkel. A férfi feléje nyújtotta segítően a kezét.
Ivon belekapaszkodott, mert fel akart állni, de lábai nem engedelmeskedtek. Úgy
érezte, minden erő kiszállt belőle és visszarogyott a térdeire.
- Uram itt vagyok – hajtotta le
bűnbánó megadással a fejét.
- Ne zavarjuk! Most hagyjuk őt,
imádkozni – szólt a lelkipásztor a Edemnek, aki éppen arra készült, hogy
felsegítse a feleségét a térdeiről.
- De hát nem tud felállni, egy
jártányi ere sincs – suttogta a férfi.
- Nem kell őt féltened, most már,
nem – mondta a lelkész és visszament a pulpitusra. Zenészek befejezték a dalt,
a gyülekezet kíváncsian várta, mit fog mondani a pásztoruk, mi történt. Ő
azonban folytatta az ige hirdetését.
- „Mert a hegyek eltávoznak, és a
halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem
szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad.”
- Milyen jó és könyörületes vagy
Uram, hogy megbocsátasz. Hányszor, de hányszor tagadtalak meg Téged, Te még is
lehajolsz hozzám, igéden keresztül, vigasztalsz, és bátorítasz. Uram köszönöm,
hogy leszaggattad rólam a láncokat, ami fogva tartott. Most már könnyűnek érzem
a szívem, elhagyott a kétség a reménytelenség és az örökösen marcangoló vágy.
Nem akarok többé a saját akaratomtól és vágyaimtól vezérelve élni. Átadom
Neked, szívem, lelkem és mindenem, ami vagyok. Kérlek légy az én életem Ura és
Istene, aki támogat, tanít, vezet, azon az úton, amin mennem kell. - imádkozott
Ivon.
Férje nagy örömöt érzet a
bensőjébe, ahogy nézte az asszonyt. Azt érezte, hogy valami megváltozott,
valami más lett, valami jó történt itt és most.
- Nagy az Isten kegyelme! Kedves
testvéreim, ma is megtapasztaltuk és saját szemeinkkel láthatjuk az Ő
kegyelmének kiáradását. Ahogy már sokszor, úgy ma is, több testvérünket
megérintett Isten igéje. Tudjuk és hisszük, hogy az Ő keze nem rövidült meg, hogy
meg ne szabadítana, fülei sem süketültek meg, hogy meg ne hallana. Ezért, ha
valaki, segítségül hívja, Őt megsegíti, megszabadítja és az igazság útjára
vezeti.
„Közel van az ÚR a megtört
szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti. Sok baja van az igaznak, de
valamennyiből kimenti az ÚR.” - Kedves testvérek ezzel a buzdító, bátorító
igével bocsátalak útra titeket. A mai napon berekesztem az Istentiszteletet, de
a jövő héten ismét várunk benneteket. – mondta a Gyülekezet pásztora.
- Edem, türelmesen várta, hogy a
felesége mikor fejezi be, az imát, nem akarta megzavarni. Leült a székre és
elkezdte a táskába bepakolni a bibliát a szemüvegét és a termoszt, amibe hűsítő
víz volt. Közben a teremben halkult a zsongás, egyre kevesebben lettek. Voltak,
akik a székeket pakolták, mások beszélgettek, a zenészek a hangszereket raktál
el.
- Már vége is van az
Istentiszteletnek? – nézett fel Ivon csodálkozva.
- Bizony drágám, már vagy húsz
perce befejeződött- mosolygott feleségére Edem.
- Észre sem vettem – nyújtotta kezét
az asszony.
A férfi mind a két kezével
megfogta a feleségét és finoman, nehogy fájdalmat okozzon neki felsegítette őt
a térdepelésből majd a székre ültette és ő is leült mellé.
- Kérsz vizet? Biztosan
megszomjaztál angyalom?
- Igen, nagyon szomjas vagyok –
mondta az asszony és megsimogatta a szeretett férfi kezét.
- Rögtön adom, egy pillanat, csak
kiveszem a táskából – mondta Edem és átnyújtotta a termoszt a feleségének, aki
úgy kortyolta a vizet, mint a sivatagi homok.
- Köszönöm! Ez nagyon jól eset,
nem is tudtam, hogy ilyen szomjas vagyok – nevetett Ivon.
Körül nézett és látta, hogy egy,
két ember van már csak rajtuk kívül a helységben.
- Lassan indulnunk kellene, nem
gondolod? – nézett a feleségére Edem.
- Bizony, bizony itt az idő,
induljunk – mondta huncut mosollyal az
asszony.
Ivon elrendezte a dolgokat és
amikor minden rendben talált, elindultak kifelé. A terem felénél megállította
őket a lelkipásztor.
- Edem! Van még egy pár percetek?
Szeretnék, veletek beszélgetni mielőtt elmennétek.
- Miről lenne szó – kérdezte
Edem.
- Úgy éreztem az Istentisztelet
alatt, hogy Ivon nagy bajba van, és egyedül nem tud kimászni belőle. Lehet,
hogy a te hited is megingott. Ezért Ivon magára maradt, nem sikerült a csávából
kikeverednie. Amennyiben beszélni szeretnétek, róla szívesen meghallgatnálak
benneteket, és ha tudok, segítek.
- Igen! Segítségre van
szükségünk. Egyedül nem boldogulunk, elgyengültünk mind a ketten, nincs erőnk
és hitünk a harchoz Az ellenség körbe vett bennünket - mondta elhaló hangon
Edem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése