IV. rész
Már javában tartott az
Istentiszteleti összejövetel, mikor megérkeztek a gyülekezetbe. Dicsőítő
szolgálat, éppen az utolsó dalt játszotta. Hogy, hogy nem, Ivon kedvenc dalát –
„van, aki megtartja ígéretét…”
- Igen van, aki megtartja, van,
aki nem… Nem is tudom, minek járok én ide, az egész, csak egy nagy, hum-buk.
Csak is Edem miatt jövök, mert nem akarom megbántani, úgy is van neki éppen
elég gondja. Még hogy megtartja ígéretét!?
- Ugyan már! – gondolta gúnyos
mosollyal az asszony. A férfi éppen ekkor nézett a feleségére és látta, hogy
mosolyog.
- Szeretem látni a gyönyörű
mosolyát, a csillogó szemét, ahogy együtt énekli a dicséretet a gyülekezettel.
Szinte kivirul ilyenkor. Csak is az ö kedvéjért, csak is miatta jövök minden
vasárnap, hogy örömet szerezzek neki. – nézett meghatotta Edem a feleségére.
- Kedves testvérek! - kezdte el
prédikációját a gyülekezet pásztora. A mai napon is azért jöttünk össze, hogy a
Mindenható Istent keressük, hálát adjunk, jóságáért, szeretetéért. Isten
egyszülött fiát adta értünk, hogy megszabadítson bennünket a bűnökből és az
átok alól.. Jézus megígérte nekünk, hogy ha ketten egy
akaraton lesztek a földön minden dolog felől, a mit csak kértek, megadja néktek
a mennyei Atya.
- Na már megint ez a kamu duma!
Mi már öt éve vagyunk egy akaraton, öt éve hallgatom ugyan ezt a szöveget - egy
akaraton, meg megáldja - na, eddig nem nagyon sikerült az ígéretét megtartania.
Már bánom, hogy eljöttem, csak felidegesítem magamat ezzel a hamis, álszent
szöveggel - dohogott magába Ivon. Megfogta a férje kezét, hogy csillapítsa a
benne felgyülemlett indulatot.
- Jó hogy nem szóltam reggel. Pedig
már a nyelvemen volt, hogy semmi kedven eljönni, az Istentiszteletre és hagyjuk
ki a ma a gyülit. Inkább menjünk el
valamerre kirándulni. Ahogy nézem Ivont, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy jól döntöttem. Úgy élvezi a prédikációt, talán
azért szorongatja a kezem. – morfondírozott a férfi.
- Most az Ezsaiás 54-ből olvasok
fel igéket - hallotta meg hirtelen a pásztor hangját az asszony.
- „Ujjongj te
meddő, ki nem szültél, ujjongva énekelj és kiálts, ki nem vajúdtál. Ne félj,
mert meg nem szégyenülsz, és ne pirulj, mert meg nem gyaláztatol, mert
ifjúságod szégyenéről elfeledkezel.”
- Már megint
hitegetsz, már megint!? - kesergett
magában Ivon.
- „Egy rövid
szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek; Búsulásom
felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal
könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad.” – hangzott fel az ígéret igéje.
Ivon úgy
érezte, gigantikus gonosz erő szorításából szabadul meg hirtelen a szíve.
Mintha ólomsúlyok szakadtak volna le róla. Váratlanul tudatára ébredt, hogy
miket gondolt és miket mondott ez alatt a két hónap alatt. Térdre rogyott a
tudat súlya alatt.
- Bocsáss meg
nekem Istenem, amiért elhagytalak. Bocsáss meg nekem minden bűnömet és
vétkemet. Megtagadtalak Uram. Segíts, hogy újra higgyek és bízzak benned,
elhagyott a hitem is. Segíts! Segíts! – zokogott föl keservesen Ivon.
A gyülekezet
pásztora meghallotta a kétségbe esett zokogást, abbahagyta a prédikációt és oda
ment ahonnan a hangot hallotta. Leguggolt az asszony mellé.
- Mond el mi az,
ami ennyire bánt, mi történt veled. – kérdezte szelíden Ivont a pásztor.
Odaintet a zenekarnak,
hogy zenéljenek, mert nem akarta, hogy más is meghallja az asszony beszédét.
Arra gondol, hogy nagy baj lehet, mivel már rég óta ismerte a házaspárt. Jó és
odaadó keresztények találta őket, Soha egyetlen istentiszteletről sem
hiányoztak, minden munkából kivették a részüket.
- Mi a baj
Ivon? Mi történt? – kérdezte remegő szívvel, megdöbbenve Edem.
- Senki
vagyok, semmi vagyok, hitetlen, hazug vagyok, becsaptalak téged, becsaptam a
gyülekezetet, mindent és mindenkit becsaptam. Istenem segíts rajtam! – zokogta
az asszony elhaló hangon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése